Mentális betegség paranormalitásba csomagolva | Victoria Schwab

Annyira sajnálom, hogy Victoria Schwab Az Archívum duológiája el lett felejtve Magyarországon. Ugyan kiadták mindkét részét, de a Felszabadulás óta eltelt 6 évben gyakorlatilag sosem futott velem szemközt. Pedig nem egy átlagos ifjúsági fantasy sorozatról beszélünk, mert elég komolyan foglalkozik az elmúlás témakörével, melyhez a második részben a mentális betegség is csatlakozik. Nagyon szerettem olvasni ezt a tipikusan őszi kötetet. Igazi borongós hangulatú könyv.

Eredeti megjelenés éve: 2014
Magyar megjelenés éve: 2014
Főnix Könyvműhely
ifjúsági, paranormális, urban fantasy
öt csillag

Mackenzie Bishop, az Őrzők egyike, akinek feladata, hogy megakadályozza az erőszakos Történeteket kijutását az Archívumból, nemrég kis híján maga is egy Történet keze között lelte halálát. Most pedig, amikor az új iskolában új tanév kezdődik, Mackenzie igyekszik új életet is kezdeni – és maga mögött hagyni a nyáron történteket. A továbblépés azonban nem könnyű – különösen akkor nem, ha az ember álmát a történtek és a Történetek kísértik. A múlt persze múlt és már nem okozhat több fájdalmat, amikor azonban egy rémálom Mackenzie ébren töltött perceiben is újra és újra felbukkant, az Őrző kénytelen eltűnődni azon, vajon tényleg annyira biztonságban van-e, mint gondolja..

Mindeközben emberek tűnnek el nyom nélkül, és látszólag az egyetlen közös bennük Mackenzie – aki ugyan biztos benne, hogy az Archívum többet tud, mint amennyit elárul, mielőtt azonban ezt bebizonyíthatná, ő maga válik az első számú gyanúsítottá. És ha Mac nem találja meg az igazi bűnöst, akkor mindent elveszíthet: nem csupán az Archívummal való kapcsolatát, hanem az emlékeit is – sőt, akár még az életét is. Vajon képes lesz-e Mackenzie kibogozni ezt a rejtélyt, mielőtt ő maga is végleg fennakadna az őrült történések hálójában?

 

Hűha, ez aztán könyv volt a javából. Az elején nagyon cidriztem, hogy ne essen Macnek bántódása, aztán meg azon, hogy mások is biztonságba maradjanak. Innentől kezdve viszont erősen spoileres lesz a bejegyzés, szóval ha nem olvastad a regényt, akkor csak saját felelősséggel görgess tovább. Én szóltam.

Történetünk…

alig pár héttel az előző kötet után veszi fel a fonalat. Mac még mindig nem heverte ki a traumát, és az utóbbi időben a kevés alvásnak köszönhetően folyamatosan kimerül. Így esik meg, hogy óra közben is álmodik, de nem a cukorhabos fajtából. Aztán emberek kezdenek eltűnni rejtélyes módon a városból, melyek közül mindenkinek van a lányhoz köze. Szürke zónába tévedve próbálja magát és az életét egyben tartani, miközben ki is szeretné deríteni, hogy ki áll minden mögött. Az Archívum azonban kezdi ezt a viselkedését gyanúsnak találni, és még ők is rászállnak. És mindemellett Macnek az iskolában is teljesítenie kell

 

Jót tett a regénynek az új helyszín, mert az előző részben kiismertük a Sikátor, Az Archívum és főleg a Colorado hotel minden zeg-zugát. A gimnázium új embereket is jelentett, akik nem csak lenyomatai önmaguknak, hanem hús-vér valójukban szerepelnek. Ez Macnek is kihívást jelent, mert Őrzősége miatt szereti kirekeszteni az embereket az életéből, és egy kis iskolában kevésbé tud elveszni a tömegben. Már az első nap felkarolja egy fiú, aki mindenhova kísérőjeként követi.

Forrás: Pinterest

Az egész iskolában a legjobb Wes volt, mert igen, ő is ebbe az iskolába jár mindenki legnagyobb csodálatára, aki biztos pontot jelent a lányzónak. Az iskola elit baráti társaságához tartozik, akik amolyan különc, de mégis menő társaság, és akik tárt karokkal fogadták Macet. Oda vagyok ezért a fiúért, aki tisztességes barátként viselkedik hősnőnkkel, de a környezetük már tudja és látja, hogy a fiú mást is szeretne tőle. Egyáltalán nem nyomul, hanem a megszokás módszerével nőnek közel egymáshoz, és a kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatuk jó párossá is teszi őket.

 

Míg az előzőben a kulcsok kaptak nagy szerepet, addig ebben az ütköző-gyűrű, azaz az az ékszer, amely megvédi az Őrzőket az emberek gondolatainak zajától. Nem szűri ki teljesen, inkább tompítja azokat, és épp ezért kerüli Mac a tömegközlekedést. Ez egyfajta tömegiszonynak mondható, amelyet a regény során fokozatosan sikerül legyőznie. Sokáig képtelen volt gyűrű nélkül mászkálni és hosszan megölelni az embereket, de a kényszerű gyűrű nélküli mászkálása megerősítette.

 

A regény nagy hangsúlyt fektet a traumákra és azok kezelésére. Macnek a fáradtságtól konkrét emlékezetkiesései vannak, és a hallucinációi alatt önpusztító tevékenységre is képes. Egyik alkalommal így köt ki a kórházba. Őrzősége miatt a problémáival a páncéljába zárkózik, de egy nagyon kedves pszichológus, akiről kiderül, hogy a kórház mellett az iskolában is dolgozik, el kezdi a jó irányba terelgetni. Törött lelke lassan gyógyulgat, és a környezetének bizalmatlansága sem segít sokat ezen. Fontos téma, amiről fantasy köntösben is ugyanúgy lehet beszélgetni.

Forrás: Pinterest

Az egész embereltűnős rész hátborzongató volt. Tudtam, hogy nem lehet Mac a tettes, mert annyi sosem esett ki neki, hogy az ilyenre ne emlékezzen. Csak minden túlságosan egybevágott. Leginkább az egyik Őrzőre gyanakodtam, aki direkt rossz színben akarja feltűntetni, hogy alkalmatlannak nyilvánítsák a lányt. Ebbe az elgondolásomba azonban annyira beleringattam magam, hogy teljesen megfeledkeztem a legegyértelműbb megoldásról, és csak akkor kaptam észhez, mikor megjelent önön valójában a forradalmi terveivel.

 

Mac hihetetlenül bátor, néha vakmerő, de az Őrzőséghez az is kell. Képes kettős ügynököt játszani, ezzel védve mindenkit, és a kellő pillanatban a helyes döntést meghozni. Képes fejlődni, mert másodjára már nem dőlt be a mesének. Mert jó lenne normális életet élni, de a jelenlegit semmiért sem cserélné el. Felnézek Macre, aki hibái ellenére is hőssé válik. Nem tökéletes, de az élet sem az.

„Mindig rosszabb, mikor arra várunk, hogy valami elkezdődjön, mint amikor valójában elkezdődik a dolog.”

~~~

„Papi mindig azt mondta, hogy sikerülhet kiszűrni a hangokat a Sikátorban, ha megpróbálja az ember; meg kell ragadni az egyes hangokat, kihúzni őket, a többit pedig elengedni. Belekapaszkodom a tik tik tikbe, a tanár hangja pedig elhalványul és már csak az órát hallom, ami olyan halk és állandó, mint a pulzus.”

~~~

„Az, hogy volt valamim és elveszítettem, sokkal kegyetlenebb, mintha soha nem lett volna semmim.”

~~~

„– Minden, ami felemelkedik, el is bukik – mondja. – Birodalmak, társadalmak, kormányok. Egyik sem tart örökké. Miért? Mert bár ők maguk is a változás termékei, mégis ellenállóak lesznek a változással szemben. Minél tovább marad fenn egy társadalom, annál jobban ragaszkodik a hatalmához, és annál inkább ellenáll a haladásnak. Minél inkább ellenáll a haladásnak – ellenáll a változásnak –, annál több állampolgár fogja azt követelni. Erre válaszul a társadalom szorítása erősödik, kétségbeesetten igyekszik fenntartani a kontrollt. Fél, hogy elveszti az uralmat.”

~~~

„– Esetleg ezt holnap is megismételhetnénk.

– Mármint az iskolát? – kérdeztem, ahogy kinyitom a lakatot és felülök Dantéra. – Szerintem ez lenne az elképzelés mögötte. Nem igazán működik, ha csak egyszer jön be az ember. – Mindezt igyekszem rezzenéstelen arccal előadni, de csak előbukkan az a mosoly.”

Forrás: Pinterest

„− Szerintem túl sok páncélt viselsz − mondja. Felvonom a szemöldököm, de ő folytatja. − A páncélban pedig az az érdekes, hogy nem csupán távol tartja a többi embert, hanem minket is benntart. Felépítjük magunk köré, és közben nem jövünk rá, hogy ezzel bezárjuk magunkat. És voltaképpen a végén két ember leszünk. A fényes fémváz…

Az acéllány.

− … és az ember odabent, aki közben darabokra hullik.

− Én nem.

− Nem lehetsz két ember. A végén aztán egyik sem leszel.”

~~~

„– Teljesen rendben van, ha nincs rendben az ember − mondja. − Amikor keresztülmentél bizonyos dolgokon − bármik legyenek is azok −, és nem engeded meg magadnak, hogy ne legyél jól, akkor csak rontasz a helyzeten. A problémáink szétszaggatnak bennünket, ha megpróbáljuk figyelmen kívül hagyni őket. Figyelmet követelnek, mert erre van szükségük.”

~~~

„Bárcsak itt lenne Papi, hogy elmondja, mit tegyek. Már elfogyott az előrecsomagolt bölcsessége, a vadászatról és harcról és hazugságról szóló intelmei. Most _rá_ van szükségem.”

~~~

„– Ijesztő tud lenni, ha valaki fontossá válik a számunkra. Tudom én, Mac. Különösen akkor ijesztő, ha korábban már elveszítettünk valakit. Könnyű azt gondolni, hogy nem éri meg. Könnyű azt hinni, hogy az életed kevésbé lesz fájdalmas, ha nem törődünk másokkal. De nem élet az élet, ha nem törődünk senkivel. És ha csak a felét is érzed annak, amit ő érez irántad, akkor nem szabad ellöknöd magadtól.

Szórakozottan bólintok, miközben azt kívánom, bárcsak elmondhatnám neki, hogy érzem a felét, még többet is, mint a felét annak, amit Wesley érez, de ez nem ilyen egyszerű. Az én világomban nem.”

~~~

„– Minden felkelés egy szikrával kezdődik – mondja. – Néha ez a szikra egyetlen pillanat, ami átbillenti a mérleg serpenyőjét. Néha pedig ez a szikra egy döntés. Az utóbbi esetben kétség sem fér hozzá, hogy bizonyos mértékű őrület szükséges ahhoz, hogy feldöntse azt az első dominót – de kell még hozzá bátorság is, vízió, és mindenen felülkerekedő hit a küldetésben, még ha téves is…”

~~~

„– (…) A fájdalomtól nem félek. De attól igen, hogy elveszítem az életemet.”

A sorozat további része:

Az Archívum (#1)