2020. november 13., péntek

Tükröm, tükröm… | Charlie N. Holmberg


Már Charlie N. Holmberg A papírmágusánál is borító alapján döntöttem az elolvasása mellett, hát még a sorozat második részénél, Az üvegmágusnál. Az értékelést visszaolvasva semmi sem indokolta volna a külcsíny mellett, hogy folytassam, az idő azonban megszépítette az emlékeket. No meg rendesen meg is lepett, mert sokkal jobban tetszett, mint a nyitókötet. Megérte még egy esélyt adnom neki.

Eredeti megjelenés éve: 2014
Magyar megjelenés éve: 2017
GABO Kiadó
ifjúsági, urban fantasy
négy csillag
Ceony Twill folytatja papírmágusi tanulmányait, ám tanárával, Emery Thane-nel nem tud olyan könnyen dűlőre jutni, mint a tananyaggal. Amikor ő és Thane macska-egér játékba keverednek egy bosszúszomjas varázslóval, Ceonynak el kell döntenie: hagyja, hogy mások megvédjék, vagy ő próbálja megóvni a szeretteit a fenyegetéstől.
Eközben pedig olyan titok birtokába jut, amely az egész mágikus világot kifordíthatja a sarkából, és csak rajta áll, hogy képes-e megakadályozni, hogy ez a veszedelmes tudás rossz kezekbe kerüljön.
A papírmágus folytatása még magasabbra emeli a téteket, és egyaránt elbűvöli majd a fiatal és idősebb olvasókat is.

Pörögnek az események, nincsen nagyon üresjárata, és mivel rövid, így hamar el is lehet olvasni. Mivel már ismerjük az alaphelyzetet és a szereplőket, így fókuszálhatunk a cselekményre és a bonyodalomra, ezáltal izgalmasabb is lesz ez a rész. A könyv negyedénél járva már harmadszorra törtek hősnőnk életére, ami azért jelent valamit.

Történetünk…
Ceony Twill tanoncidejét folytatja miután megmentette mestere, Emery életét. Épp egy tanulmányúton vesz rész barátnőjével, mikor egy gyárrobbanás túlélőjévé válik. És ha ez nem lenne elég, ellenségeket szerez magának, akik folyamatosan a nyomában vannak. A mágusok tanácsa kezébe veszi az ügyet, de Ceonyt előszeretettel kihagyják a buliból, így kénytelen magánakcióba fogni, ami aztán még inkább veszélybe sodorja.
„Azt hiszem, ha sokszor van részed különleges élményekben, azok egy idő után kezdenek hétköznapinak tűnni.
Szegény Ceonyt még az ág is húzza. Nem elég, hogy próbál minél jobb mágus lenni, állandóan menekülnie kell, meg bujkálnia. Sokat nőtt a szememben, kilépett a tesze-tosza mákvirág státuszból. Én is megunnám egy idő után, hogy mindenből kizárnak, holott az életem a tét. Szerettem, hogy megismerhettük a családját egy idilli képpel, ami konkrétan az egyetlen ilyen jelenetsor az egész regényben. Hozzátett a személyiségéhez, pont mint a barátnőjével, Delilahval való kapcsolata.

A papírmágiát is egyre inkább megkedveltem, holott nem gondoltam valami komoly matériának, mint a fém vagy a műanyag. Viszont egész szép kis eltereléseket és illúziókat lehet a segítségével végrehajtani, ami életeket menthet. Sajnálom, hogy a kutyát és komornyikot mellőzte a regény, viszont így inkább az élő emberekkel való kapcsolat került előtérbe. Újfajta anyagként megjelenik az üveg, ahol a tükrök jelentik a legnagyobb potenciált. Hisz velük nem csak tükrözni lehet, hanem a rajtuk való átkelés is lehetséges.

Forrás: Pinterest

Többet tudtunk meg a külvilágról, aminél most esett le, hogy egy autókkal és villanyégőkkel rendező Anglia – szóval fixen egy alternatív századfordulós időszak. A bűnüldözés rendszeresen együttműködik a mágusokkal, ebből arra engedek következtetni, hogy legális a mágiahasználat. Kivéve a metszőké, aki vérrel varázsolnak, de ez szerintem érthető.

A szerelmi szál is aranyos volt, legalábbis mentes volt az állandó sóvárgástól, mivel az akciókra koncentrált. Ceony többet szeretne Emerytől, leginkább több érzelmet, mert a gondoskodás rész már megvan. A lányzó süt-főz a mesterére, aki meg szétizgulja magát, mikor a hölgyike bajba kerül. Megöleli, mágikus kommunikációs eszközt ad neki, de persze nemigen beszél nyíltan az érzéseiről. Tetszett, hogy kaptunk a férfi szemszögéből szintén egy fejezetet, amiben ő is nagyon cuki volt. Emellett összefutunk múltja is szereplőivel, akit Ceony már futólag ismer, de fordítva ez természetesen nem igaz.
„– Nem tudok tétlenül ücsörögni, miközben a világ elmegy mellettem!
– A világ súlya nem a te válladon nyugszik – mondta Emery, a megszokott hangerejéhez kissé közelebb. – Nem te vagy Isten, és ideje, hogy ennek megfelelően viselkedj.
Összességében
Ha kérdések fogalmazódtak meg az első rész olvasása közben, olvasd el.
Ha látsz benne potenciált, olvasd el.
Ha nem ment az agyadra Ceony és Twill párosa, akkor is olvasd el.
Mert sokkal izgalmasabb, mint az első. Szerintem a trilógia egyben egészet fog alkotni, és mindent a helyére rak. Szóval én már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mire fog majd kifutni A mestermágus.
„Gyertya vagy, amelynek nem lehet elmorzsolni a lángját, és most a világ legsötétebb sarka figyelt fel rád. És ők nem viselik el a fényt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése