2020. november 22., vasárnap

Megköt a matéria | Charlie N. Holmberg


Sorozatokon belül szeretem, ha a kötetek kis időeltolódással követik egymást, mert így nem érzem azt, hogy valamiből kimaradtam volna. Charlie N. Holmberg A papírmágus trilógia harmadik részében, A mestermágusban viszont két évet ugrunk az előzőhöz képest, ami elsőre furcsának tűnt, de aztán belegondolva logikus döntésnek bizonyult.


Eredeti megjelenés éve: 2015
Magyar megjelenés éve: 2018
GABO Kiadó
ifjúsági, urban fantasy
három csillag
Ceony Twill súlyos titkot őriz, amit még tanárával, Emery Thane-nel sem mer megosztani. Miközben olyan kísérleteket végez, amelyeket korábban egy mágus sem tartott lehetségesnek, készül a végső vizsgájára is.

Ceony Twill súlyos titkot őriz, amit még Emery Thane, hogy a részrehajlás látszatát is elkerülje, régi riválisához küldi Ceonyt, hogy ott készüljön fel a sorsdöntő vizsgára, ám a lány nem tudja teljes mértékben a tanulásnak szentelni idejét, múltjából ugyanis felbukkan egy gyilkos bűnöző. Ceony a családját féltve a szökött fegyenc nyomába ered, akinek mágiája talán erősebbnek bizonyul, mint a papírmágustanonc minden képessége együttvéve, bosszúszomja pedig csillapíthatatlan.


Néha úgy éreztem, hogy egy kicsit felesleges ez a rész, mégis szerettem volna megnézni, hogyan is boldogul Ceony a különféle mágiákkal. De a hajsza számomra egy kicsit erőltetett volt, nem éreztem Sarajt akkora veszélyforrásnak, mint az első két rész főgonoszait.


Történetünk…

Mint már említettem, két évvel a korábbi kötetek után játszódik. Ezidő alatt Ceony szorgos tanonc módjára elsajátítja a papírmágia minden csínját-bínját, ám titokban a többi matéria felé is kacsingat. Emeryhez is egyre közelebb kerül, és épp emiatt az esetleges részrehajlás miatt nem vizsgázhat nála. Elkerül egy mufurc papírmágushoz, akinél viszont sokkal nagyobb szabadságot kap, így nyugodtan nyomozhat a megszökött Saraj ügyében.

Eleve nehéz sorozatzáró kötetről írni, főleg ha rövidek. Itt is meggyűlt a bajom vele, mert olvasás közben sem igen jegyzeteltem, hanem csak haladtam az árral. Másrészről olyat sem szeretnék írni, ami ront az olvasmányélményen.


Szerettem, hogy belepillanthattam a többi matéria művelésének művészetébe, ha ugyan csak Ceony szemszögén keresztül. Az előző részben felértékelődött papír mellé csatlakozott az üveg, a fém, a műanyag és a gumi is. Ezek műveléséről szívesen olvastam. A kedvencem határozottan a papírsólyom volt, no meg a sárga csillagok. Ceony határozottan megérett a mestervizsgára, és nagyszerű mágus lesz belőle. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy merre fogja sodorni a szél.


Forrás: Pinterest


Nem titok hogy két főszereplőnk mély érzelmeket táplál egymás iránt, Emery azonban a látszat ellenére teljesen úriember marad, egyáltalán nem használja ki a lányt. Viszont ő is tűkön ülve várja, hogy végre leteljen a lányzó tanoncideje, és végre nyíltan udvarolhasson neki. Addig is szabadok a lopott csókok és távollét ideje alatt a romantikus üzenetek.


Akinek még a további sorsára kíváncsi lennék, az Ceony húga, Zina, aki jelen regényben egy kis pukkancs, aki nővére árnyékában él. Nem lett belőle mágus, mert utálta az iskolát, viszont szépen fest. A tehetségét azonban nem kamatoztatja, mert drágák hozzá a kellékek, így inkább a fiúk után fut.


Összességében

Hiányosnak érzem a rövidsége és a kidolgozottsága miatt. Az alapötletet továbbra is szeretem, és főhőseinkkel is sikerül jó barátságot ápolnom. Határozottan a három rész alkot egy egészet, így ne add fel az első résznél, ha érdekel a világa.

– A vizsga ugyanaz mindenkinél. Vannak bizonyos megkötések.

– A helyes válaszok talán ugyanazok, de ez még nem jelenti azt, hogy a vizsga ugyanaz lenne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése