Könyvből valóság | Felix J. Palma

Az idő tényleg megszépíti az emlékeket. Felix J. Palma Viktoriánus-trilógiájának első részét négy és fél éve olvastam, és ugyan ez már a blogbejegyzéses időszakból, mégsem olvastam el Az ég térképe előtt ennek az értékelését. És milyen jól tettem… Ugyan szintén egy nehéz és összetett könyvben volt részem, mégis kíváncsian pörgettem a lapokat.

Eredeti megjelenés éve: 2012
Magyar megjelenés éve: 2016
Európa Könyvkiadó
alternatív történelem, sci-fi
három csillag

1835-ben ​egy ember gyönyörű álommal ajándékozta meg a világot: a legújabb távcső állítólagos felfedezései nyomán egy cikksorozatban megírta, hogy a sűrű erdőkkel teli Holdon unikornisok, denevéremberek és más fantasztikus lények élnek a legnagyobb idillben. S bár hamar kiderült, hogy az egész csak egy leleményes csalás volt, sokan továbbra is szerettek a Holdról álmodni… meg a határtalan, barátságos világűr egyéb csodáiról.

Több mint hetven évvel később a csaló ükunokája, a gyönyörűséges Emma Harlow le akarja rázni egyik udvarlóját, a dúsgazdag, de csöppet sem rokonszenves Montgomery Gilmore-t. Csak akkor tudná szeretni, mondja neki, ha a valóságban lemásolná a marslakók invázióját, ahogyan azt H. G. Wells megírta a Világok harca című könyvében. Lehetetlen feladat… de Gilmore számára nem létezik lehetetlen.

És a marslakók megtámadják a földet…

Lassan ment mind a nyelvezete, mind az események miatt. Az első részen rágtam át magamat a leghosszabban, hisz ott helyenként szünetet kellett tartanom a brutális jelenetek miatt. Utána ezek száma erősen minimalizálódott, aminek örültem. Bár mindeme kegyetlenségre számítottam is, mivel itt a regény alapjául szolgáló történetet előbb olvastam, mint az előzőnél. Így pontosan tudtam a marslakók inváziójának kegyetlenségét. Az eredeti is kevésbé tetszett, mint Az időgép, és ennél is húztam a számat sokáig. Aztán a végén jött megint egy olyan csavar, hogy eldobtam az agyamat, és a lezárással még több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol.

Történetünk olyan kusza, hogy meg sem próbálom összefoglalni. A kötet három részből áll, amik a kezdetekkor látszólag nem kapcsolódnak az előzőhöz, de egy idő után minden felfut ugyanarra a szálra. Itt most előszeretettel alkalmazta a „bedoblak a mély vízbe és csak utólag mesélem el, hogy hogyan is jutottunk el idáig”-elvet. Így valamilyen szinten tudtuk, hogy mi is fog történni, de azért hozott benne változatosságot rendesen. Próbálta Wells elmesélős stílusát követni, és meg kell hagynom, Palma ezt remekül hozta.

A regény első része tetszett a legkevésbé. A baljós hangulatot árasztó lapok miatt félve tettem meg a sorokat, mert úton útfélen véres kaszabolásokba bukkantam. Ezt a helyszín, az Antarktisz jeges világa is elősegíti. Itt tűnik fel először az alakváltó marslakó (ezzel nem árulok el nagy dolgot, mert viszonylag hamar kiderül az előre elmesélés miatt), aki egy elvétett manőver miatt zuhan a kontinensre. Innen menekülni szeretne, így el kezdi megtépázni a legénységet. Érdekes volt megfigyelni a hiedelmek és feltevések korát, mert ekkor még azt hitték, hogy el lehet jutni a Föld középpontjába, ahol egy szebb világ vár az emberre. Akkor még könnyű volt ilyenekkel hitegetni az embereket ismeretek híján, de ma is megvannak ezek a homályos területek. És a legnagyobb meglepetésemre még Edgar Allen Poe is feltűnik.

Forrás: Pinterest

A második része 180 fokos fordulatot vesz, és a véres jelenetek után egy 19. századi kisasszonyos történetbe csöppenünk bele, ahol a new york-i Emmának férjet keresnek. Ez a váltás nem volt rossz, csak elsőre furcsa volt a hatalmas kontraszt miatt. Ez is alátámasztja, hogy tényleg egy nagy műfajegyveleget hozott össze az író. A múlt után itt Wells jelenére koncentrál, közvetlenül azutánra, hogy kiadták a Világok harcát. A szende bevezető után azonban a regény felétől már kimutatja a történet a foga fehérjét, hisz megérkeznek a várva várt marslakók, bár nem úgy, ahogy ezt Wells leírta. Vagy mégis? Az emberi agy képtelen felfogni az alakjukat, így mindenki a félelmét látja bennük. Pár régi ismerősünk is felbukkan Az idő térképétől, illetve megemlítik Huxleyt is, akitől már volt szerencsém nekem is olvasni. A Scotland Yard különleges osztályán mulattam a legtöbbet. Olyan pince nekem is kell. Már-már azt hittem, hogy átmegy urban fantasybe.

A harmadik rész már igazi hard sci-fi, nehezen is emésztettem meg. Egyrészt folytatja a második rész történetét, ami mellé egy két évvel későbbi szál is csatlakozik. Erről azonban nem szeretnék többet mesélni, mert itt már tényleg nagy fordulatokat lőnék le.

Ha jól számolom, akkor nagyjából a könyv bő fele ha tetszett, és mégis végig küzdöttem magam a 860 oldalon. Ez Wellsnek köszönhető, hisz egy íróról olvasni mindig felüdülés számomra. Az írodalomról, az írásról szóló merengései jól estek. És mint regényszereplő is kedveltem.

Forrás: Pinterest

„És bár Wells az élet számos területén képes volt úgy hazudni, hogy nem remegett meg a hangja, és témában sajnos nem tudta féken tartani az őszinteséget: ha egy regény nem tetszett neki, akkor semmi jót nem mondhatott róla. Az embert elsősorban az ízlése határozza meg, és képtelen volt elviselni a gondolatot, hogy olyan förtelmes ízlésű embernek tűnjön, akinek tetszik az Edison meghódítja a Marsot.”

~~~

„Eltökélte ugyan, hogy megváratja a firkászt, hogy a legelső pillanattól fogva nyilvánvalóvá tegye számára tökéletes megvetését, amit műve iránt érez, de ha Wells jobban utált valamit az ízlés dolgában tanúsított hazugságnál, hát az a késés volt. Jámborul azt gondolta, hogy ha ő pontosan ér oda a találkáira, akkor valamiféle kozmikus egyensúly miatt talán őt sem váratják meg.”

~~~

„– Beszéljünk inkább az utolsó regényedről, George. Olyan fantasztikus, ezek a rája alakú űrhajók a Marsról, amint London fölött repülnek… De szeretnék tőled kérdezni valamit: ha Az időgép megírása után felfedezték az időutazást, nem félsz, hogy most meg a marslakók szállnak meg minket?”

~~~

„– …Gondold csak meg: a dolgok sosem úgy történnek, ahogyan azt az ember elképzeli. Ez szinte matematikai törvényszerűség. Következésképp sosem leszünk áldozatai egy olyan marslakó-inváziónak, amilyet a könyvemben leírtam.

– Nem?

– Soha! – jelentette ki kereken Wells. – Nézd csak meg, hány meg hány regény jelenik meg, mely az idegen világokkal való kapcsolatról szól, Garret. Úgy fest, hogy akárki tud ilyet írni. Ha a jövőben olyan találkozásokra kerülne sor az űrlényekkel, amilyeneket mi, írók találunk ki, az kimerítené az irodalomi jövőbe látás esetét, nem gondolod?”

~~~

„– …Mint már mondtam neked, minket, írókat nem tartanak olyan fontos embereknek, mint a tudósokat, még ha képzeletünk szinte meg is előzi találmányaikat.”

~~~

„…az embereknek szükségük van rá, hogy álmodozzanak. Igen, szükségük van arra, hogy higgyenek a délibábokban, abban, hogy az élet több, mint az őket fojtogató, nyomorult és ellenséges valóság. Ő pedig kellőképpen ügyes szabónak bizonyult ahhoz, hogy az élet több, mint az őket fojtogató, nyomorult és ellenséges valóság.”

~~~

„…ha van valami jobb annál, mint kimondani az utolsó szót, hát az, ha megtartjuk a lehetőséget, hogy miénk legyen a következő szó.”

~~~

„A kezébe vette a sor végén lévő Világok harcá-t, mely épp most jelent meg a Heinemann kidaónál, és különös gyöngédséggel tartotta a kezében, mintha egy kosár tojást fogna. Ezt a regényt is szerette, bár ez esetben ez annak volt köszönhető, hogy kifejlessze iránta az elutasítást, ami idővel elkerülhetetlenül úrrá lesz rajta, mert Wellst is utolérte az írókat leggyakrabban kínzó átok: az az állandó vágy gyötörte, hogy olyasmit érjen el, ami meghaladja a képességeit. És el kellet ismernie, hogy akárhonnan nézzük is, e regények egyike sem volt rendkívüli; mindössze egy viszonylag fáradtságos és viszonylag hálátlan erőfeszítés szerény és vágyott eredménye.”

~~~

„Ám az, hogy elfogadta, csak ilyen meseszerű feltételek közt lenne képes kiváló regényt írni, természetesen semmiféle vigaszt nem jelentett a számára, különösen, ha belegondolt, hogy az irodalom története telis-tele van kiváló regényekkel, és mindet olyan írók írták, akik nem halhatatlanok, és legjobb tudomása szerint nem is az űrben lebegnek. Sőt sokan közülük olyan hitvány helyen éltek, és adósságok meg a legkülönösebb betegségek gyötörték őket.”

~~~

„– Egyetlen másodpercnyi élet is megéri, Mr. Wells. És minden megnyert másodperccel megsokszorozzk a lehetőségét, hogy megnyerjük a következőt is.”

~~~

„Mert ha tudtam volna, hogy egy nap lehetetlen lesz majd álmodni, sosem hagytam volna abba…”

~~~

„– Az írók rendkívül értékes munkát végeznek: álmodozásra késztetik a többi embert, akik nem képesek maguktól álmodni.”