Sarah Addison Allen A
barackfa titka című regényénél egyértelműen a borítóba szerettem bele. A
fülszövege miatt első körben teljesen félremarketingeltem magamnak a
történetet, mert a „déli család” említése miatt azt hittem, hogy köze van az
amerikai polgárháború előtti időszakhoz, de aztán felvilágosítottak róla, hogy
nagyon nem.
 |
| Eredeti megjelenés éve: 2011 Magyar megjelenés éve: 2014 Könyvmolyképző Kiadó női sors, romantikus három csillag |
A harmincéves Willa
Jackson az anyagi romlásba dőlt régi, előkelő déli család sarjaként kétes
hírnévnek örvend. A Blue Ridge Madam – amit még Willa ükapja építtetett, és ami
a környék legpompázatosabb otthonának számított – évek óta a hanyatlás és a
szégyen jelképe.
Willa megtudja, hogy volt
osztálytársa, a nemesi származású Paxton Osgood, kívül-belül fel akarja
újíttatni az épületet, hogy első osztályú fogadót alakítson ki belőle. Ám
amikor az építkezés közben egy csontváz kerül elő a magányosan álló barackfa
alól, rég eltemetett titkok kerülnek napvilágra, a városkában pedig furcsa
események követik egymást.
A véres rejtély minden
várakozás ellenére közelebb hozza egymáshoz Willát és Paxtont, akik közösen
kénytelenek szembenézni a két család szenvedéllyel és árulásokkal teli
történetével, illetve kideríteni az igazságot, ami azóta is hatással van az
élők sorsára.
Ez egy álmos amerikai
kisvárosban játszódó regény, és ezt hangulatot a szöveg is nagyon jól átadja.
Érződik a vidékről felszálló pára, amely eltakarja az események kifutását.
Tempója elég komótos, emellett pedig mentes mindennemű mélységtől, amit én
hiányoltam belőle. Egy kicsit romantikus, egy kicsit misztikus, mindenből csak egy
kicsi, de talán jobb lenne, ha egy dologra koncentrálna.
Történetünk…
egy Nőegylet körül forog,
amelyet Walls of Water nevű kitalált amerikai kisvárosban működik. Az
alapításuk 75. évfordulójára egy nagy ünnepséget szerveznek az elnökasszony,
Paxton által felújított kúriába, amelyről egy kísértethistória kering.
Mindehhez nem csak az ő nagymamájának van köze, hanem a hely korábbi
tulajdonosainak és a ház előtt álló barackfának is. Vajon fény derül az
igazságra?
Leginkább az erős női
barátságos vonala tetszett benne. A nőegylet ugyan idővel a gazdag hölgyek
magamutogatásáról szólt, de kezdetben sokkal inkább az összetartozás
jellemezte. Amíg a nagymamák jó viszonyát az évek sem koptatták meg, addig két
főszereplőnk, Paxton és Willa legfőképp eltérő társadalmi pozíciójuk miatt
nincsenek jóban. Maga a regény azonban idővel feloldja ezt a háttérben húzódó
ellenségeskedést, és nem győzi hangsúlyozni ezen összetartás fontosságát.
Magukat a főszereplőket elég
távolinak éreztem magamtól, pedig a lányok csak 30 év körüliek, azaz annyival
nem idősebbek nálam. Paxton elég kimért, szereti megszervezni az életét, de még
mindig élvezi a mamahotel szolgáltatásait. Ezzel szemben Willa szülei már
meghaltak, és egymaga vezet egy kávézót tartalmazó sportboltot. A szerelmi
száltól sem dobtam magam hanyatt, bár az úriembereink mind nagyon aranyosak és
gálánsak, akikről nagyon érződik, hogy nő formálta meg őket.
 |
| Forrás: Pinterest |
Ugyan a címkék között
szerepel a mágikus realizmus, de sokkal inkább tartanám a regényt misztikusnak.
Mindezen különlegesség azonban a jelenbeli szálat csak kis mértékben érinti,
ugyanis a lebegő kalapon és a random kinyíló boltajtón kívül mindenre van
racionális magyarázat. Ám a múltban egy szélhámos fickó járta a környéket,
akinek a füttyszavára a szél is elállt, és minden nőt magába bolondított.
Végül pedig szeretném
kiemelni a déli helyszínt, amelyről nem is gondoltam volna, hogy ennyire más,
mint az USA északi része, legalábbis jobban érződik benne a régi nemesség
lenyomata. Emellett pedig érzésre a könyvet Hallmark-filmekhez tudnám
hasonlítani, avagy a Magyarországon is olyan népszerű női csatornák kínálatán
megjelenő történetekhez.
Összességében
Nem dobtam tőle hanyatt
magamat, de mégis egy jó olvasási élményként maradt meg bennem. Leginkább a
mélységet hiányoltam belőle, amit nagyrészt a rövidsége miatt maradhatott ki
belőle. Szerettem a női barátságok fontosságának megjelenését, de maguk a
szereplők hanyagolhatók voltak a számomra. A misztikum is nagyrészt csak a
múltbéli eseményeket befolyásolják, a jelenben sokkal inkább két pár
kialakulását figyeljük, de azért a romantikát sem viszi túlzásba az írónő.
„Hát nem erről szól a házasság? Hogy van egy társad, akiben megbízhatsz, és akivel közösen hozzátok meg a fontos döntéseket?”
~~~
„A gazdag déli nők nem szeretik, ha bárki is túlszárnyalja őket akár hasznosságban, akár szépségben. Kivéve, ha a lányaikról van szó.”
~~~
„– Az embernek jót tesz, ha tágas tér veszi körül. Bevonzza a jót.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése