Ugyan kívülről csodaszépek
a 21. Század Kiadó KULT Könyvei, de nekem eddig csak csalódás jutott ki. Nem
véletlenül féltem előzetesen Bridget Collins A könyvkötő című regényétől, pedig
mindenhonnan csak jót hallottam róla. Maga a témája érdekes volt és a szerző is
szépen ír, de sajnos sem a szereplők, sem a minimális történet nem kötött le,
emellett pedig nagyon sokat morogtam olvasás közben.
 |
| Eredeti megjelenés éve: 2019 Magyar megjelenés éve: 2021 21. Század Kiadó történelmi fantasy két csillag |
Képzeld el, hogy ki tudod törölni minden bánatodat.
Képzeld el, hogy el tudod
felejteni a szenvedéseidet.
Képzeld el, hogy el tudsz
rejteni egy titkot.
Örökre.
Emmett Farmer a földeken
dolgozik, amikor levél érkezik, hívják, hogy álljon munkába inasként. Egy
Könyvkötőnek fog dolgozni – ugyan félelmetes, babonákkal övezett hivatás,
amellyel szemben előítéleteket táplálnak az emberek, azonban se Emmett, se a
szülei nincsenek abban a helyzetben, hogy visszautasítsák az ajánlatot.
Meg fogja tanulni, hogyan
kell elkészíteni azokat a gyönyörű köteteket, és mindegyikben foglyul fog
ejteni valami egyedülállót: egy-egy emléket. Ha valamit feledni akar az ember,
a Könyvkötő segíthet. Ha valamit ki akar törölni, abban is segíthet. A múltad
biztonságosan megmarad egy könyvben, és neked soha többé nem jut eszedbe a titkod
– akármilyen szörnyű volt is.
A könyvkötőmester műhelye
alatti kamrában sorakozik rengeteg könyv – és rengeteg emlék –, amelyek
rögzítettek, és amelyeket ott tárolnak.
Egy nap Emmett döbbenten
fedezi fel, hogy az egyik köteten az ő neve áll.
A Könyvkötő varázslatos,
feledhetetlen regény: egy mindent legyőző szerelem története, amely egyedülálló
irodalmi kalandot tartogat.
A címe ugyan a
könyvkötészetre utal, de azt már tudtam róla, hogy sokkal inkább egy romantikus
történetet rejt a regény. Számomra viszont egyáltalán nem jött át a szerelmi
szál, amit inkább nyüglődésnek éltem meg. Minderről csak és kizárólag a
szereplőink tehetnek, akik nem könnyítik meg a másik életét.
Történetünkről…
soha senki nem mond el
semmit. Legalábbis akitől hallottam róla véleményt, az elég szűkszavúan mesélt
róla. Utólag ezt teljes mértékben meg is értem, mert a cselekménye egy
kisregényhez hasonlatos, de mindezt majd 450 oldalon keresztül húzza az írónő.
Annyit viszont el tudok árulni, hogy három részből épül fel, és időrendben a
második játszódik a legkorábban. Így ha az elején értetlenül állsz a helyzet
előtt, akkor tudd, hogy idővel minden ki fog tisztulni.
Egyedül a könyvek és a
mágia kapcsolata tetszett az egész regényben. Emmetet egy magának való
vénasszony, Seredith vezeti be a könyvkötészet világába, akit minden mufurcsága
mellett bírtam. Nagy hangsúlyt fektet az apró részletekre, amely által minket
is bevezet ezen mesterség fortélyaiba. Szóbűbájt alkalmazva emlékeket rejt el a
lapokon, és éppen emiatt nem szabad ezeket a köteteket árusítani, legalábbis a
régi értékrend szerint. Ez megmagyarázta azt is,hogy Emmet szülei miért nem
nézték jó szemmel, hogy a fiúk olvas. A külvilágban azonban bizonyos emberek
képesek pénzzé tenni ezt a tudást, mint pl. De Havilland, aki számomra egy
utolsó számító dög.
 |
| Forrás: Pinterest |
Ugyan már említettem, hogy
szépen ír Collins, mégis úgy éreztem, hogy helyenként átlendült a ló túlsó
oldalára. Sokkal inkább szerette hallattani a saját írói hangját, mintsem vitte
volna az eseményeket előre. A párbeszédes részek segítettek a helyzeten, mert
akkor lendületesebb volt a sztori. Az egész titkolózást se szerettem, de ezt
szerencsére feloldja a második részben, ami sokat segített az élvezhetőségének.
A remény azonban hamar elillant, mert a harmadik egység szemszögváltása mindent
sárba tiport.
Nem szerettem a két
főszereplőt. Emmet eléggé elvarázsolt és törékeny hősnek, aki rengeteget
mereng. Kezdetben egy lyuk tátong a múltjában, emiatt elég bizonytalan.
Számomra az első részben kevésbé volt szerethető, mert én a határozott
főszereplőket szeretem. Valójában azonban csak a múltjának hiánya zavart, mert
amint összeállt nála a kép, már kevésbé idegesített. Lucian viszont végig
ellenszenves maradt, amin még az sem segített, hogy előlépett
történetmesélőnek. Egy igazi pökhendi ficsúr, aki szeret másokat kihasználni.
A mellékszereplők közül is
a legtöbb igazi díszpinty. De Havillandról ugyan már ejtettem egy megjegyzést,
de nem maradhatott ki ebből a felsorolásból sem, ugyanis elég magas lovon ül.
Emmet huga, Alta is egy igazi kis szarkeverő, bár ő még elég fiatal, de nem
tudom neki sem megbocsátani, hogy csak önmagát tartja szem előtt. De ő még
igazából kismiska Lucian apjához képest, aki egy utolsó szemétláda. Örömét leli
a szolgálólányok megerőszakolásában, akiknek rendszeresen kitörölteti az
emlékeit, hogy mindig újra tudja kezdeni a bántalmazást.
Összességében
Előre megéreztem, hogy ez
nem az én könyvem lesz. Nagyon kevés dolog érdekelt benne, és sokszor fájt olvasás
közben. Nem szerettem sem a felvonultatott karaktereket, sem az események
alakulását, a szerelmi szálat pedig inkább szenvedésként éltem meg.
Köszönöm szépen a
lehetőséget a BookUp Könyvesboltot működtető kiadóknak!
„Az emlékeket kötjük be. Azokat, amelyekre nem kívánnak emlékezni. Amelyekkel nem tudnak együtt élni. Elvesszük tőlük ezeket az emlékeket, és olyan helyre rakjuk, ahol nem okozhatnak több kárt. Ezt jelenti a könyv.”
~~~
„Melyik a rosszabb? Semmit sem érezni, vagy bánkódni valami után, amire már nem is emlékszik az ember? A felejtés nyilvánvalóan magában foglalja a szomorúság hiányát is, máskülönben mi volna az értelme? Ám a dermedtség alighanem az én egy részét is eltompítja, mintha maga a lélek zsibbadna el.”
~~~
„– (…) Milyen érzés belemászni a másik ember fejébe? Amikor mezítelenek és tehetetlenek, és oly közel van hozzájuk, hogy érzi az ízüket. Olyan lehet, mint parancsra baszni.”
~~~
„– Egyre nagyobb a kereslet a hamisítványok iránt, tudja. Magának mi erről a véleménye? – Elhallgatott, de mintha nem lepődött volna meg azon, hogy nem kap választ. – Én még egyet sem láttam, tudtommal legalábbis, de azért kíváncsi vagyok. Csakugyan meg lehet állapítani a különbséget? Regénynek hívják őket. Bizonyára jóval olcsóbb az előállításuk. Másolhatók is. Ugyanaz a történet újra, meg újra felhasználható, s amíg vigyáz az ember, hogyan árusítja, addig nem ütheti meg a bokáját. Adódik a kérdés, vajon ki írja őket. Felteszem, olyan figurák, akik élvezetüket lelik a szenvedésről való fantáziálásban. És nincsenek skrupulusaik, ami a becstelenséget illeti. Napokat képesek azzal tölteni, hogy hosszúra nyúló, szomorú hazugságokat irkáljanak össze, anélkül, hogy elmenne az eszük.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése