A Lazi Könyvkiadó
klasszikusai sorozat kistinédzser korom meghatározó eleme, és ma is nagy
örömmel veszek kézbe az ottani válogatásból, mert egyfajta minőségbiztosítást
jelentenek nekem. Sajnos azonban a legtöbb kötet már kifogyott, lévén, hogy a 2000-es
években adták ki őket. Éppen ezért örültem meg annyira, hogy az Athenaeum Kiadó
Érzelmes klasszikusok sorozatába bekerült egy Edith Wharton regény, de sajnos
nem lett az én regényem Az ártatlanság kora.
 |
| Eredeti megjelenés éve: 1920 Magyar megjelenés éve: 2003 Athenaeum Kiadó klasszikus négy csillag |
Történetünk…
a 19. század végi New
York-ban játszódik, ahol családok a társadalmi előírások mentén élik az
életüket. Főszereplőnk, Newland Archer készül megállapodni, de az esküvőt
halasztani szeretné még a kiszemeltje és a családja. Fiatalemberünkben ez,
valamint a hölgyemény unokatestvérének felbukkanása bizonytalanságot idéz elő,
de aztán hamar rendeződik a helyzet. De vajon mindenki jól járt ezzel a kimenetellel?
Az Athenaeumos kiadásból
ugyan hiányolom a fülszöveget, de bőségesen kárpótolt a kötet elején található
bevezető. Ugyan a cselekmény szempontjából eléggé spoileres, de kontextust ad
és sokat magyaráz. Emellett pedig párhuzamba állítja az eseményeket az írónő
életével, így máris jobban érthető a lapokról sütő szenvelgés.
Leginkább az zavart az
egész kötetben, hogy az írónő rengeteget körít és temérdek leíró résszel operál
ahelyett, hogy mozgatná a szálakat. Többet tudunk meg az epizódszereplők
csipp-csupp dolgairól, az aktuális divatról és az általános társadalmi
folyamatokról, mint azt szerettem volna. Az elején még viccesnek hatottak a
pletyiző nénik, mint valami Austen regényben, de aztán átesett a regény a ló
túloldalára.
Newland Archer mint
főszereplő sem bizonyult a legjobb választásnak, mert egy döntésképtelen,
tesze-tosza alak, aki ugyan szeretne kitörni az elvárásokból, de aztán meg
tökéletesen megelégszik a papucsférj mivolttal. Roppant mód untatott, éppen
ezért nem is értem, hogy miért nem egy (vagy épp több) női szemszöget kapunk.
Még a menyasszony majd feleség May is sokkal inkább megmozgatta a fantáziámat,
aki amúgy hihetetlen nagy lelki erőről tanúskodik.
Ha lecsupaszítjuk a könyvet a tényleges történéseire, akkor egyébként nem rossz. Emellett pedig a szerelmi háromszög harmadik csúcsaként Ellen Olenska kész felüdülésnek számított. Felvilágosult nézetei vannak, önálló és független nő, de valamilyen szinten azért mégis be akar illeszkedni. A férjétől való elköltözése mindenkit foglalkoztat, és mindenki tanácsot akar adni neki. Nem könnyű rajta kiigazodni, de pont ezért izgalmas az ő karaktere. Nagyon szerettem azokat a részeket, amikor vele találkozunk, bár lehetett volna belőle sokkal több.
A könyvben számtalan író
és mű kerül említésre, aminek mindig nagyon örülök. Feltűnik többek között
Thackeray, Dickens, Poe és Verne, valamint a bevezetőben Henry James is.
Emellett pedig a Middlemarch című regény is helyet kap, amit már ajánlottak
nekem, és nagyon kíváncsi vagyok rá, mert az írónője másik regényét már
olvastam, és szerettem.
 |
| Forrás: Pinterest |
Összességében
A története érdekes, a
megvalósítása már sokkal kevésbé felel meg az én ízlésemnek. Nem szerettem
benne, hogy – túlzással élve – a szoknya rojtjának ívével is inkább foglalkozik
az írónő mint a tényleges eseményekkel. A főszereplő sem lett a kedvencem,
sokkal inkább érdekelt a titokzatos Ellen Olenska sorsa, akinek a jelenetei
segítettek túl a regényen. Egyébként nem ír rosszul Wharton, csak kicsit
dagályos az én ízlésemnek. Ha pedig a 19. század második felének new yorki
társadalmára vagy kíváncsi, akkor szintén élvezhető, de én mást vártam tőle.
Köszönöm szépen a
lehetőséget az Athenaeum Kiadónak!
„Miért ne lehetne feltűnő, ha az szeretne lenni?”
~~~
„– Együtt éltek? És ugyan már miért ne éltek volna együtt? Kinek van joga arra, hogy átalakítsa a grófnő életét, ha ő maga nem tette meg? Elegem van abból a szemforgatásból, hogy az ő korában élve eltemetnének egy fiatalasszonyt, akinek a férje előnyben részesíti a szajhákat.”
~~~
„Newland a jövőbelátás borzongásával érezte, hogy házasságuk pontosan olyan lesz, mint az összes többi a környezetükben: az anyagi és társadalmi érdekek unalmas köteléke együtt tartja őket, amíg az egyik oldalon a tudatlanság, a másikon képmutatás lesz.”
~~~
„Valójában mindnyájan afféle hieroglifákból álló világban éltek, amelyben az igazi dolgokat soha nem mondták ki, nem tették meg, és még csak nem is gondoltak azokra, csupán egy rakás egyezményes jellel érzékeltették…”
~~~
„– Még soha nem voltam olyan városban, ahol ilyen érzéseket táplálnak az ellen, ha valaki des quartiers excentriques-ben lakik. Mit számít, hogy ki hol él? Nekem azt mondták, hogy ez az utca nagyon tekintélyes és jó hírű.
– Nem divatos.
– Divatos! Maguk mind olyan sokra tartják ezt? Miért nem alakíthatja ki az ember a saját divatját?”
~~~
„– Lehetséges, hogy mindent fel lehet címkézni, de mindenkit nem lehet.”
~~~
„A valódi magány az, amikor csupa olyan kedves ember vesz körül, aki csak azt kéri tőlem, hogy tettessek!”
~~~
„Mindnyájan olyan egyformák vagyunk, mint azok a babák, amiket összehatogatott papírból vágnak ki! Mintha egyforma sablonnal festettek volna bennünket a falra.”
~~~
„Az amerikai házakban nincs egy talpalatnyi hely, ahol egyedül lehet lenni? Maguk olyan tartózkodók és mégis annyira a nyilvánosság előtt élnek. Mindig az az érzésem, mintha újra a zárdában lennék, vagy a színpadon, egy rettenetesen udvarias közöség előtt, amely soha nem tapsol.”
~~~
„Miért ne tehetnénk meg mindent, amit tehetünk?”
~~~
„– (…) Magától kaptam a legelső bepillantást a valódi életbe, és a következő percben arra kért, hogy menjek, és éljek egy színlelt életet. Ez túl van az emberi tűrés határán, ennyi az egész.”
~~~
„Ám egy pillanattal később erőt vett rajta a feleslegesség és végromlás érzése: Itt voltak ők ketten, egészen közel egymáshoz, zárt ajtó mögött, s mégis annyira láncra verte őket különállásuk végzete, hogy ettől akár a fél világ is közöttük lehetett volna.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése