2022. október 22., szombat

Vírusjátszma #2 | Marie Lu

Míg a Legend – Legenda erősen indított, addig a Prodigy Született tehetség sokáig csak ténfergett. Marie Lu belesett abba a hibába, hogy hagyta a karaktereit egyhelyben tüllögni, a végére viszont felpörögnek az események, és ismét reménnyel töltött el a sorozat. De hát addig el is kellett jutni.

 

Eredeti megjelenés éve: 2013
Magyar megjelenés éve: 2013
Könyvmolyképző Kiadó
ifjúsági, disztópia
három csillag

Miután sikerül megszökniük a Köztársaság hadseregének Los Angeles-i erődítményéből, June és Day megérkezik Vegasba, és ekkor megtörténik, amire senki sem számított: az Első Polgár meghal, és a fia, Anden veszi át a helyét. Miközben a Köztársaság egyre közelebb sodródik a káoszhoz, hőseink csatlakoznak a lázadó Patriótákhoz, akik segítenének Daynek megmenteni az öccsét, és átjuttatnák őket a Kolóniákba. Cserébe egyetlen dolgot kérnek: June és Day ölje meg az új Elsőt.

Esélyt kapnak rá, hogy megváltoztassák a nemzet sorsát, hogy hangot adjanak a túl rég óta hallgatásra kényszerített nép óhajának.

Ám June hamarosan rájön, hogy az új Első Polgár egyáltalán nem olyan, mint az apja volt. Így hát döntenie kell. Mert mi van, ha Anden valami újnak a kezdete? Mi van, ha a forradalom többről szól, mint veszteségről és bosszúról, haragról és vérről? Mi van, ha a Patrióták tévednek?

 

Tipikus középső kötet szindrómája van, de ennek ellenére vannak erős pontjai, ami miatt mégsem untam az olvasását. Kétség kívül jobban is lehetett volna ütemezni, és a tinidráma is mellőzhető lett volna, de hát ez egy ifjúsági könyv, így utóbbit nemigazán lehet felróni neki.

 

Történetünk…

a sikeres menekülés közben veszi fel a fonalat, amikor is June és Day a Patriótáktól kér segítséget, akik észrevétlenül beleépültek a Köztársaságba. Az új Első Polgár ellen merényletet terveznek, amelyben mindkettőjüknek szerepet kell vállalnia. Az akció során azonban June elbizonytalanodik, mert reményt lát az új vezetőben. Day pedig követi a lány megérzéseit, de egy sokkal nagyobb összefüggésre bukkannak.

 

Mivel már ismertük a szereplőket, így sokkal inkább fókuszálhattunk a világépítésre. A Köztársaság zárt diktatúrájában nemigen látnak a gyerekek az iskolákban világtérképet, és mindig azt hangoztatják nekik, hogy milyen rossz hely a Kolónia, ami egyáltalán nem igaz. Megtudjuk azt is, hogy mi történt a világgal, hogy ilyen posztapokaliptikus hangulat uralkodik. Végbement a globális felmelegedés, az Antarktisz jégsapkái elolvadtak. A megemelkedett tengerszint miatt a kontinensek szétdarabolódtak. Az európaiak Afrikában és az Antarkiszra menekülnek, ahol fejlett városokat hoznak létre, míg Kínában úszó településeken élnek az emberek. A Köztársaság az új világ Észak-Koreája, ahova se be nem megy információ, se ki nem jön.

 

Forrás: Pinterest


A regény leginkább zavaró eleme a szerelmi négyszöge. Még azon is kevésbé akadtam ki, hogy June csak 14 éves, holott én legalább 16-18-nak gondoltam. Feleslegesen gyártja a feszültséget, nem fejlődnek tőle a karakterek. Főszereplőink leginkább őrlődnek rajta, holott ha leülnének, és őszintén elbeszélgetnének egymással, akkor minden megoldódna. De tudom, kell a konfliktusforrás.

 

Szintén nem értettem a menekülés közben harcleckét. Már túl vagyunk a felén, épp próbálnának kimászni a szarból, erre June bunyóra oktatja Dayt. De hát gyerekek, bárki lehet abban az alagútban, és nem úgy volt, hogy minél előbb a Kolóniákhoz akartok érni.

 

De hogy ne rossz szájízzel fejezzem be a bejegyzést, pár dolgot említenék, amik tetszettek. Thomas és Metias titka meglepett, de nem jobban mint egy bizonyos személyé, akiről a fordulatok miatt nem beszélhetek. Emellett tetszettek az új Első Polgár újító gondolatai, ám mindezeket nagyon nehéz egy erőskezű Szenátus mellett megvalósítani. A Kolónián játszódó részek, no meg a végkifejlet szintén nagyot dobbantott, ekkorra állt igazán össze a kötet.

 

Túl sok mindenen mentünk keresztül, hogy idegenekké váljunk egymás számára. Az nem lehet, hogy csupán egy hűvös főhajtással vegyünk búcsút egymástól!

 

A sorozat további részei:

Life Before Legend (#0,5)

Legend – Legenda (#1)

Champion Bajnok (#3)

Rebel (#4)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése