Mire jó a távolság – Ellenségből szerelmesek #2 | Mary E. Pearson

Már második kötete nem értem a Mary E. Pearson Tolvajok tánca című duológia iránti felhajtást. Mindenhol csak jókat olvastam róla, én pedig már a második kötete küzdök vele. A Tolvajok esküje ugyan kevésbé idegesített, mint az előző rész, de a végtelenségig húzták, és mivel a karakterek nem nőttek a szívemhez, alig vártam, hogy megoldódjon a konfliktus.

Eredeti megjelenés éve: 2019
Magyar megjelenés éve: 2020
GABO Kiadó
ifjúsági, fantasy
három csillag

Kazi és Jase túlélték a megpróbáltatásokat, és szerelmük erősebb, mint valaha. Új élet vár rájuk: a Ballenger család száműzetése véget ér, Tor Őrhelyéből királyság lesz, és ők végre együtt nézhetnek szembe minden kihívással.

Baljós üzenetet kapnak, és amikor Tor Őrhelyére sietnek, a Ballenger család otthonát feldúlva találják, őket pedig egy támadás szakítja el egymástól. Kazi és Jase megjárják a saját poklukat, és új ellenségekkel és furcsa szövetségesekkel találkoznak. A halál pedig türelmesen várja új prédáját…

 

Nagyon szenvedtem vele az elején, mert próbálja az előző kötet karakterábrázolási hiányosságait bepótolni. Az viszont mindenképp jót tett a regénynek, hogy főhőseink sokat tartózkodnak külön. Nem izgultam miattuk, amolyan kipipálandó tétel lett, és ez meg is látszott az olvasási kedvemen. De innentől sokkal többet fogok mesélni, mint a fülszövegben megtalálható, szóval csak óvatosan a továbbolvasással.

 

Történetünk…

Jase és Kazi Vendából való hazatérésével kezdődik, amikor is támadás éri őket. Kazi fogságba esik, és Jaseről is hamar kiderül, hogy nem halt meg, hanem az előző kötetben felépített vendai faluban bujkál. Kazi túlélése érdekében színjátékra kényszerül Jégföld királyával szemben, miközben tervet forral a menekülésre. Emellett Jase is országa visszaszerzésén ügyködik.

Annyira déja-vum volt a kötet nyitánya kapcsán, hiszen ugyanúgy fogságba esik Kazi. Mintha az írónőnek nem lett volna jobb ötlete a kezdőkonfliktus kialakítására. Ugyan utána már egész jól kezelte a kialakult helyzetet, de megint a kezdést rontotta el, ami egyfajta jellemzője lesz lassan.

 

Fény derül az előző rész hátterében húzódó eseményeknek, ami A Fennmaradottak krónikájához hasonlóan egy világuralomra törő uralkodó, aki az ősök technológiájával akarja igába hajtani a világűrt is. Jégföld királya nem érdemli meg a Montague nevet, mert akkora egy tuskó. Nagyon nem szerettem lényét, mert roppant kiszámíthatatlan. A célja ugyan ott lebeg a szeme előtt, hatalmat szeretne, ehhez pedig egy legyőzendő ellenfél kell, amely Jaseben csúcsosodott ki.

Forrás: Pinterest

Sem a mellékszereplők, sem a főszereplő páros nem hozott lázba. Ugyan szurkoltam Kazinak, hogy élje túl ezt a küldetést, de nagyon sokat nyomott latba sajnos az, hogy az első kötetben nem szerettem a párosuk kialakulását. Gyerekkora óta folyamatosan a túlélésért harcol, és az anyja árnyéka sem hagyja nyugodni. Egész sokáig húzza a színjátékkal, de ő sem tudja a végtelenségig megjátszani magát. Jaseből ebben a részben vált igazi vezető, törekszik a megfontoltságra, illetve a családja és az országa számára a legfontosabb. Érzetre ő van kevesebbet színen, de nem is bánkódtam miatta. A többieket meg hanyagoljuk, mert soknak még a nevét sem tudom, főleg a Ballengereknél áll fenn ez.

 

Amire viszont nagyon kíváncsi lettem volna, az a pincében lévő fémszerkezetek. A Ballengerek legendája által elég sokat megtudunk a világvége utáni állapotokról, de annyira vágytam volna a modern világ jelenlétére mint háttérelem. A puskapor nem elég, mert azzal csak rombolni lehet, és sikeresen tönkretettek mindent is a városban és az erődben, szóval egy élmény lesz mindent visszaépíteni.

 

A végére egészen felgyorsulnak az események a kezdeti tötymörgés után. Harcolnak, robbogatnak, és mindenki elnyeri méltó jutalmát és büntetését. Természetesen kellő számú halott is képviseltetve van.

 

Összességében

Bár jót tett a regénynek, hogy Kazi és Jase idejük legnagyobb részét külön töltik, nem lett sokkal érdekesebb. Az elején nagyon húzta az írónő, és nem sikerült olyan mellékszereplőket teremteni, akiket szerethettem volna és érdekelt volna a sorsuk. Sajnos csalódnom kellett ebben a sorozatban, de a világban ettől függetlenül látok potenciált. Csak legyenek hozzá megfelelő szereplők.

„– Nem tervezem, hogy megölessem magam – bólintottam.

– Soha senki nem tervezi.”

A sorozat további része:

Tolvajok tánca (#1)

Kapcsolódó könyvek

A Fennmaradottak krónikája