Sosem jutottam volna hozzá
Martinák Jánosné A bárókert rabja című novellaregényéhez, ha nem tartozna Enikő
néni (igen, én így szoktam hívni) lelkes blogolvasóim táborába. Generációkon
átívelő barátság a mienk, mely az irodalom és az alkotás szeretetén alapszik.
Mai könyvünk is azért esett jól, mert barátságokról és egy elfeledett írónőről
szól, akiről sosem hallottam volna, ha nem találkozok ezzel a novellaregénnyel.
 |
| Megjelenés éve: 2016 Magánkiadás novellaregény |
Czóbel Minka életének
epizódjait követi fiatalkorától egészen öregkoráig. A tehetséges bárókisasszony
világi nevelésének köszönhetően beszélt franciául, németül és angolul, ezekről rendszeresen
fordít oda-vissza, járt a Sorbonne-ra, irodalmi körökben is megfordult, de a
szülői ház mindig visszahúzta. Sosem ment férjhez, de két emberrel is szoros
barátságot ápolt, amolyan lelki társak voltak egymásnak. Munkásságával
megelőzte a Nyugatot, és pont a koraiság és a modernség miatt nem ismerték el a
kortársai.
Nagyon inspiráló volt a
számomra ez az életregény, ami ugyan nem önéletrajz, hisz regényes formában
tárja elénk a szerző az Minka életének egyes szakaszait, mégis elhittem róla,
hogy így történt. Eleve is szeretem a századforduló idején játszódó könyveket,
és ennél is élveztem a korbéli elhelyezkedést. Ugyan keveset említi a politikát
és az aktuális helyzetet, csak ott, ahol szükségét érzi. Meg hát egy eldugott
kis szabolcsi falu távol marad a fontos eseményektől. A történetünk helyszíne azonban
nem csak az anarcsi kúria, hanem járunk egy osztrák fürdőhelyen, a Lomnitzi
csúcsnál, Erdélyben, és még Párizsban is.
A könyv jelzője „kétkezes”,
amely becsatolásokat takar Minka műveiből. Az Enikő néni előszeretettel építi
be az írónő műveit a szövegbe (természetesen helyenként mai magyarságra
átírva), hogy ezzel is azt az érzést keltse, hogy Minka egy valódi ember volt
valódi érzésekkel. Ugyan néha egy kicsit elütött az eredeti szövegtől, és az
elején nemigazán éreztem rá az ízére, a végén már tudtam sodródni az árral.
Nagybirtokos család harmadik
gyermekeként született egy kis szabolcsi faluban. Külföldi nevelő majd később
Sorbonne-i tanulmányai hozzájárultak a nyitottságához. Verlain nagy kedvelője, és
nagy hatással volt rá a munkássága. Nem véletlenül nem értették meg itthon,
hisz Magyarhonban akkor még ismeretlen volt a szimbolizmus. Sosem ment férjhez,
de mély barátságot ápolt Justh Zsigmonddal, aki nem mellesleg a magyar
irodalomtörténet jelentős alakja. Inspirációja és bátorítása sokat hozzájárult
a munkásságához. Sajnos egy TBC félbe szakította ezt a kapcsolatot, és vissza
is vonul a nyilvánosságtól. Bogaras és csúnya vénkisasszonynak tartották, de talán
azért, mert nem szeretett volna megfelelni a kor elvárásainak. Mély barátság
fűzte Helen Büttner berlini festőnőhöz, akivel a hölgy haláláig együtt is élt. A
külvilág ezt nem nézte jó szemmel, hisz „Bob” meglehetősen különc szerzet volt.
Művészlélekként rövid haja volt és férfimód ülte meg a nyerget. Egymás lelki
társai lettek, a többi viszont maradjon az ő titkuk.
 |
| Forrás: Google |
„…ne ragadjon le a felületes kedvtelésnél, az soha nem fogja őt kielégíteni, komolyan fogjon hozzá a költészet műveléséhez. Sokkal boldogabb lesz az élete, ha öntudatosan halad egy bizonyos cél felé.”
~~~
„Egy pillanatra vágyakozva gondolt arra, hogy ilyen körülmények között éljen, de aztán visszatért a realitásokhoz, otthon is vannak könyvek, és megvan neki a legfontosabb, a szabadsága. Az íráshoz nem is kell más.”
~~~
„…mindegy mit írnak, mert jó és rossz egyaránt az ő hírét terjeszti. Egy költő azonban nem a kritikusok szavától lesz költővé, azzá csakis olvasói tehetik.”
~~~
„– Tudja mi hibádzik itt nekem a legjobban? Hogy senki, de abszolúte senkivel nem beszélhetek azon dolgokról, amik legjobban érdekelnek…”
~~~
„Minka megértette: az ő dolga az írás, majd az idő eldönti, mit érnek a sorai.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése