Mindenem a tenger | Alessandro Baricco

Alessandro Baricco különleges stílusa már a Selyemben megmutatkozott előttem, és minél többször olvastam el ezt a regényt, annál inkább megkedveltem. Szerettem volna további műveivel is megismerkedni, így esett a választásom a Novecentora és a Tengeróceánra.

~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ 

Eredeti megjelenés éve: 1993
Magyar megjelenés éve: 2003
Helikon Kiadó
monológ
öt csillag

Novecento

A Virginian nevű gőzhajó a két világháború között járt Európa és Amerika között – fedélzetén milliomosokkal, emigránsokkal és egyszerű, hétköznapi emberekkel. A fennmaradt legenda szerint a hajón esténként egy különös tehetséggel, páratlan improvizációs képességgel megáldott zongorista szórakoztatta a közönséget. Semmihez sem fogható muzsikájával valósággal elbűvölte hallgatóságát.

Azt is mondják, egész életét a hajón töltötte, ott született, és lábát soha nem tette szárazföldre. Hogy miért, senki sem tudja, életének talányos rejtélyét magával vitte.

Örökre.

Különleges elbeszélés, pont mint a főszereplője. Olyan érzésem volt, mintha egy drámát olvastam volna. A különböző színpadi megvalósításra való utalások ugyan kirántottak a történet folyásából, de pluszt adtak a hangulatához. Szívesen megnézném színházban is, de nem hiszem, hogy játszanák, pedig úgy adná meg a teljes élményt. És egyszemélyes drámaként meg lehetne valósítani, szóval még költséghatékony is lenne. És azok a dalbetétek.

Szerettem a könyv zeneiségét. Magam is játszok zongorán, de természetesen nem olyan természetességgel, mint főhősünk. Ez a melódia keveredett a hullámzó tenger ritmusával, hisz az egész történet egy Virginian nevű tengerjárón játszódik. Nincsenek is külső jelenetek, a világ leszűkül erre a hajóra, ahol természetesen rengeteg ember megfordul az évek folyamán.

Elbeszélőnk a hajó zenekarának egyik trombitása, aki szoros barátságba kerül Novecentoval. Ő meséli el a férfi történetét a megtalálástól a haláláig. Tényleg nem lépett sose a szárazföldre, nincs anyakönyveztetve, nincs sehol sem nyilvántartva. Jól érzi magát a kis világában, és ugyan vágyik kifele, fél a kinti világ végtelenségétől, hogy nem tudna oda beilleszkedni. Ettől még ismeri az egészet, és az a legkülönlegesebb a tehetsége mellett.

Nem egy nagyívű, hosszú történet, nem operál sok szereplővel és helyszínnel, mégis a maga egyszerűségében gondolatokat indított el bennem. Ez Baricco varázsa. Ezért szeretek tőle olvasni.

„Az ember szemében az van, amit majd látni fog, nem pedig az, amit már látott.” 

~~~

„A világot, meglehet, soha nem láttam. De a huszonhét év alatt ott a hajón az egész világ megfordult: és huszonhét éven át, ő, odafent, azon a hajón, kikémlelte. És kilopta magának a lelkét.

Ebben zseniális volt, semmi kétség. Tudott hallgatni. És tudott olvasni. Nem a könyvekből, arra mindenki képes, ő az emberekből tudott olvasni. A jelekből, amiket az emberek magukon hordoznak. Helyek, zajok, szagok, a föld, ahonnét jöttek, a történetük… minden rá van írva az emberekre. Ő elolvasta a jeleket, és végtelen műgonddal elraktározta, rendszerezte, rendbe rakta… Minden nap hozzátett egy pici darabot ahhoz a végtelen térképhez, amit a fejében felrajzolt magának, végtelen nagy, egy világtérkép, egy egész világé, az egyik végétől a másikig, hatalmas városok és hosszú folyók, kis bárok zugai, és pocsolyák, repülők, oroszlánok, egy csodálatos térkép. És aztán csodás utazásokat tett fölötte, miközben az ujjai a billentyűn futottak, egy ragtime domborulatát simogatva.” 

Forrás: Pinterest

„Te jó ég, és láttad az utcákat?/

Hisz az utcákból is ezernyi van, hogy tudtok ti odalenn választani csupán egyet/

Választani egy nőt/

Egy házat, egy földet, mely tiétek lesz, egy tájat, melyet nézhettek, egyetlen módját a halálnak/

Az az egész világ/

Az a világ ott előtted, azt sem tudod, hol a vége/
És hogy mennyi van belőle/

Soha nem féltek ti, hogy ezer darabra estek. A végtelenség riaszt. Már a puszta gondolat, nemhogy átélni azt…/”

~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~ ~~

Eredeti megjelenés éve: 1993
Magyar megjelenés éve: 1999
Helikon Kiadó
mágikus realizmus
három csillag

Tengeróceán

Sok-sok évvel, talán másfél századdal ezelőtt, hajótörést szenved egy vitorlás hajó. Legénységének és utasainak egy része megmenekül, tengernyi szenvedés árán. Egy hétszobás tengerparti kis szállodában különös vendégek gyűlnek össze. A természetben fellelhető határokat – most a tenger határait – kereső tudós; a tengert tengervízzel megörökítő festő; a titokzatos tengerész; a túlérzékenységből gyógyulást a tengernél kereső lány – a szállodát pedig egy tízéves gyerek vezeti. Mintha mindnyájan a tenger hívásának engedelmeskednének, oly véletlenül és oly szükségszerűen találkoznak e házban, mint Thronton Wilder szereplői a Szent Lajos király hídján.

Furcsa egy könyv. Látszólag nem vezet sehova, csak morajlik mind a tenger. A cselekmény lassú csordogálása, majd a múltban hirtelen bekövetkezett hajótörés, illetve a lecsengése követi a víz hullámzását. A hangulatért olvassa az ember, meg a benne található gondolatokért, hisz Baricco ebben jeleskedik. És hogy hol marad a kaland? Minden szereplő átéli a sajátját, így apró élettörténeteket ismerhetünk meg.

Sokszor azt éreztem, hogy a történet a valóság és a képzelet határán játszódik. Maga az Allmayer fogadó is különös, hiszen egy tizenéves lány vezeti, és nyoma nincs felnőtteknek. Az itt dolgozó gyerekek a vendégekkel laknak, és az álmaikat is képesek befolyásolni.

Van nekünk egy portréfestőnk, aki a tengert próbálja lefesteni, de műveit eddig mindig a szemekkel kezdte, a tengeróceánnak viszont nincsen. Vagyis hát van, de nem annyira látható azon a partvidéken, ahova minden nap kirakja az állványát. Aztán van nekünk egy kúrára érkezett bárókisasszonyunk, aki gyenge idegzetét az apjától örökölte. Egy pappal érkezik, aki elkíséri erre a változást hozó útra. Ott van még a hóbortos professzor, aki a dolgok végét kutatja és ebből készít enciklopédiát. Na meg a házasságtörő asszony, akit a férje száműzött erre a világ elől elzárt helyre. És végül itt van még nekünk a titokzatos férfi, akiről szép lassan kiderül az élettörténete.

A hajótörés nekem egy kicsit kilógott a történetből. Sokkal brutálisabb és nyomasztóbb, mint előtte vagy utána. Tény és való, elérte a célját, de jó, hogy csak röviden elmélkedett róla a két szereplő. A cselekmény konfliktusa is itt búvik meg. A szükség kiöli az emberséget, mindenki önmagát helyezi előtérbe. Illetve a tengeróceán is megváltoztatja az embereket. Másképp tekintenek a világra, miután megjárták. A könyvben a tenger a szenvedély metaforája is, ami összecseng az előbb említett gondolattal. Hisz miután az ember megtapasztalja, megváltozok.

„…ez az ember tengerrel festi a tengert”

~~~

„A természet meglepően tökéletes, ezért számtalan határ található meg benne. A természet azért tökéletes, mert korántsem végtelen. Ha valaki rátalál a határokra, megérti, hogyan működik a mechanizmus. Vegyük például a folyókat.  Egy folyó lehet hosszú, nagyon hosszú, de nem lehet végtelen. Hogy a rendszer működhessen, kell, hogy vége legyen.”

~~~ 

„Ne gondold, hogy az élet olyan amilyennek képzeled. A saját útján jár. Te meg a magadén. És ezek nem azonosak. Bizony… Az ember azt hinné, más az, ami megmentheti: a kötelesség, a tisztesség, az, hogy jó legyen.

Nem. A vágyak mentik meg az embert. Ez az egyetlen, ami valódi. Velük megmenekülsz.”

Forrás: Pinterest

„– Hol vannak a szemei? A tengernek?

– …

– Mert vannak, nem?

– De.

– És hol a francban vannak?

– A hajók.

– Mi van velük?

– A hajók a tenger szemei.

Bartleboom el van képedve. Ez igazán nem jutott eszébe.

– De hát több száz hajó van…

– Több száz szeme van. Ne gondolja, hogy kettővel beérné.”

Végül azt tudom mondani, hogy Bariccohoz hangulat kell. Nem tudsz átszaladni a történetein, mert akarva-akaratlanul gondolatokat ébreszt benned. Némelyik egyszerűbb, némelyik bonyolultabb, de mindenképp megéri olvasni tőle. Én is így fogok tenni.