Longbourn mindenapjai

8 éves lehettem, mikor is először találkoztam a Büszkeség és balítélettel. Emlékszem, karácsonykor adták a tévében, és mivel anya egyik nagy kedvence volt, leültünk közösen megnézni a hat részt az egymás utáni estéken. Mit is mondhatnék, szerelem volt első látásra. Nem kellett sok ahhoz, hogy rögtön azután el is olvassam, és azóta is a legeslegjobban kedvelt könyveim listáján kiemelkedő helyet foglal el. Nem is csoda, hogy minden feldolgozást és továbbgondolást izgatottan várok. Mai könyvemre, a Longbourn árnyékábanra Jo Bakertől egy véletlen keresgélés folyamán bukkantam rá, és mikor megláttam, tudtam, hogy ez nekem KELL.

„Ha Elizabeth Bennet maga mosná az alsószoknyáit, gondolta Sarah, valószínűleg sokkal jobban vigyázna rájuk.”

Büszkeség és balítéletnek ebben az ellenállhatatlanul megrajzolt továbbgondolásában a szolgák a főszereplők, mely Jane Austen remekének szalonjain túlra, a szigorú házvezetőnő és a csillogó szemű cseléd gyakran észre sem vett birodalmába kalauzol bennünket.

Ám Longbourn alagsorában is éppoly erős a romantika, a szívfájdalom és az intrika jelenléte, mint az emeleten. Amikor a házhoz új inas érkezik – aki titkokat és tengeri illatokat hoz magával –, a cselédek ebédlőjének nyugodt világa teljesen, talán visszavonhatatlanul a feje tetejére áll.

Mikor a változás megjelent Longbournban, Polly úgy bámulta, mint akinek elment az esze, Mrs. Hill folyton teletöltötte a poharát, sőt, még Mr. Hill is úgy pillantgatott rá, és kapta el róla a tekintetét, mint valami ábrándos leány, Sarah elcsüggedt. Rá már senki nem figyelt, és azt kívánta, hogy bár sose jött volna el Longbournba ez a változás a sötét hajával meg a mogyoróbarna szemével.

A történetben Sarah, Benneték egyik szobalányának sorsát követhetjük. Benézhetünk a sarkokba, cselédszobákba, istállóba és egyéb olyan helyekre, melyek a nagy műből kimaradtak. Hiszen ki akart volna abban az időben alacsony sorsokról olvasni. Mindenki feljebb vágyott, a nemesek életét akarta utánozni. Az időben tágabb történet, értem ez alatt a mindkét oldalon túlnyúló eseményeket, méltó kiegészítés. Nem akar, olyan írói stílust magára ölteni, mint Austen, és ez dicséretre méltó, hiszen elég csak a történetet tovább gondolni. Mindig a leglényegtelenebb van kiemelve: mosás, főzés, teregetés, de ez így van rendjén. A könyvszereplők sem porcelánbabák, nekik is vannak szükségleteik, rossz szokásaikm de még így is szerethetőek.

Az írónő azzal, hogy egy mindenki által ismert környezetbe helyezi az eseményeket, így nem kell sok embert önállóan megalkotnia, hanem ezt a keveset dolgozza ki.

Sarah, az árvaházból kihozott lány saját érzéseivel küszködik, na meg a kisasszony sáros lábbelijeivel és ruhájukkal. Szürke kisegér, aki ki akar törni az egyhangú életéből, de nincs elég mersze hozzá. Ott tartja valami, vagyis inkább valaki.

James Smith, az újonnan felfogadott inast kérdések veszik körül. Hiszen minden háznál kell egy, miért Longbourn maradjon ki belőle? Zárkózottan él, próbája magát csak a munkára koncentrálni. Múltjából kezdetben vajmi keveset tudunk meg, ettől is olyan izgalmas a kiléte. Sarah azonban kibillenti akarva akaratlanul, és ezzel óriási terhet zúdít magára.

Örültem, hogy végre megismerhettem Mrs. Hillt ténylegesen, nem csak úgy mint Mrs. Bennet szeszélyeit eltűrő, másokat bejelentő és leveleket kézbesítő személyt. Tipikus háziasszony, aki szívét lelkét kiteszi a családért.

Szegény Mary is elégtételt kapott. Én mindig is nagyon sajnáltam, hiszen a szép nővérek és cserfes húgok között elveszett a tudásával, de amint senki sem maradt otthon, több időt és figyelmet szenteltek neki.

Egy ugyanolyan, a világtól hermetikusan elzárt Longbournt láthatunk, ám az írónő már jobban belemélyed a korhelyzetbe, a munkás réteg mindennapjaiba. Találkozhatunk rendes háznál dolgozó négerrel, brutális katonákkal és a harcmezők sivárságával.

És az a csavar a végén… Eszméletlen, váratlan és azta… Nem is jutok szóhoz, egyszerűen zseniális megoldás. Minden szál összefut, minden értelmet nyer.

Pár külföldi borító

Összességében

Méltó kiegészítése a Büszkeség és balítélet univerzumnak. Olyan kis aranyosak a szereplők. Aztán gyomorszájon vág a felismerés, hogy ki kinek a kicsodája.

Hogy kinek ajánlom?

Minden Büszkeség és balítéletet olvasónak kötelező olvasmány.

És annak is meleg szívvel, aki csak egy kicsit bele akar csöppenni az austeni romantikus világba.

Remélem, sikerült eléggé felkeltenem az érdeklődéseteket ahhoz, hogy szintén elolvassátok ezt a remek könyvet.

Maradok,

Babó Buca