Csillogó szem, felfelé
ívelő száj, elégedett sóhaj.
Böszörményi Gyula Bitó és
borostyán című kisregénye bár még nem közelíti meg méretben a Leányrablást, de
kétszerese az előző másfeledik történetnek, kerek egész epizódnak mondható. Az
Ármány és kézfogó híres hazaútját ábrázolja, ahol a nagyregény történetívhez
nem tartozó, mégis fontos epizód kerül a közönség górcsöve alá.
 |
| Első megjelenés éve: 2017 Könyvmolyképző Kiadó krimi, ifjúsági öt csillag |
A hölgyé a terep!
1900. december 10., este.
A Keleti indóházból útra kel az 502-es Budapest–Predeal–Bukarest vonalon
közlekedő éjszakai járat, hálókocsijában a híres magánzó detektív, Ambrózy báró
tanítványával, Hangay Mili kisasszonnyal, akit szigorú mestere épp száműzetésre
ítélt a székesfővárosból. A fényűző, első osztályú kocsikban csupa előkelő,
jómódú, kiváló modorú hölgy és úr utazik, akik legrémesebb álmaikban sem
gondolnák, hogy mire megérkeznek, az egész Monarchiában csak úgy emlegetik majd
az 502-es járatot, mint „a fagyos éjszakában száguldó véres szerelvényt”.
Történetünk…
Pontosan ott kezdődik,
hogy Mili kisasszony a Pilisy ház konyhájában található stokedlire cserélte le
a zakatoló vonatot, ugyanis megszökött az őt Marosvásárhelyre szállító
szerelvényről, mind az őt az állomásról megmentő Vilitől. Ám Ambrózy most nem
engedi ki a kezei közül. Az esti vonattal menni kell. Az utazás kellemes
társaságban folyik, csak a hellyel-közzel elhulló MÁV dolgozók vetnek árnyékot
az idillra. Mili kisasszony magára vállalja az esetek felgöngyölítést, amiből
jelesre vizsgázik.
Mivel feltételezem, hogy X
és feledik részről van szó, hadd engedjek meg magamnak némi szabadságot.
Különben annyit tudnék írni: ebben kárpótolt az író a harmadik rész
hiányosságáért. De ez olyan nesze semmi, fogd meg jól lenne.
Mili beleveti magát
az események sűrűjébe. Nem is ő lenne, ha nem történne vele valami ezen az
amúgy nyugalmas járaton. Szemfülessége meghozta az eredményét, kitűnő
tanítványnak bizonyult.
Nagy meglepetésemre felbukkant
Ambrózy is. Bár nem számítottam rá, örültem neki. A nyomozást teljes egészében
a Hangay lyányra nagyja, de közben bölcs bagolyként ott van mindenhol. Számító
és racionális viselkedésével annyira most nem tudta felcseszni az agyamat.
Inkább jót szórakoztam a macska-egér harcon.
Hihetetlen számomra, hogy
minden vonaton utazó személy valós. Habár nagyon nagy a valószínűsége, hogy nem
utaztak ezen a szerelvényen, mégis elhittem Gyula bátyónak. El sem tudom
képzelni, hogyan másképp történhetett volna.
Újabb mesterségeket mutat
be, illetve Pestnek más részét is. Nem gondolná az ember, hogy az állami
ítélet-végrehajtó alias hóhér egy barátságos öregúr. Kackiás bajszával és
pocakjával inkább, egy szeretnivaló öregapára hasonlított, korban viszont
inkább az apja lehetne.
Nagy hangsúlyt fektet a korhű vonatozás ismertetésére. Ambrózy kisfiús lelkesedéssel mutogatja Milinek a vonat különböző
részeit. Őszintén, gyermeteg módon rajong értük. A szerelvényekről azoknak
működéséről teljeskörű leírást ad, amit a kisasszony hozzám hasonló
lelkesedéssel hallgatta végig. Megelevenedett a vasparipa, élettel telíti meg a
fémszörnyet.
És jöjjenek az idézetek.
„Herr Budil nem értette a
szavakat, mivel azok magyarul hangzottak el, ő pedig sosem volt hajlandó e
rebellis, kacagányos, örökösen egymással vagy éppen a szomszédjaival civódó nép
nyelvét tanulmányozni. Azok az átkozott magyarok bizony mind rég megérettek a
bitóra!”
~~~
„– Ez a nagy, fekete
vasszörnyeteg az elején, ami szikrákat, fekete füstöt és fehér gőzt köpköd,
egészen olyan, mint a maga gonosz szíve, Richárd.”
~~~
„– Igazolvány – mondta,
mikor ránéztem.
– Miféle?
– Detektív, avagy
bármilyen más rendőrhatósági. Kérem, Milike, mutasson fel egy ilyet, és én
máris átengedem kegyedet.
– Az bajos lesz –
sóhajtottam –, mivel az én igazolványom egy 189 centiméter magas, hullámos
hajú, szakálltalan, ám hercig bajuszt viselő, gesztenyebarna szemű férfiú, kinek
különös ismertetőjegye, hogy hölgytársaságban sokszor göcsörtös, durva
tölgyfabunkóvá változik.
Mivel a két jelenlévő úr
néma hökkenettel bámult rám, mint akik nem értik, kiről beszélek, sietve
hozzátettem:
– A neve Ambrózy Richárd
báró, a hírneves magánzó detektív, aki azonban sajnálatos mód épp nincs nálam,
így felmutatni sem tudom.”
~~~
„Ez az átokverte, gyönyörű
gazember megint megtette – gondoltam magamban. Ambrózy bárónak újra sikerült
egyetlen gondolatmenettel előbb porig aláznia, majd az egekbe emelnie, nekem
pedig fogalmam sem volt róla, hogy az összecsókdosást és a szemkivájást mely
sorrendben hajtsam végre rajta.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése