Megcsonkított töredékek | Jane Austen – Betekintő #12

- Tán’ Jane Austenból írja a szakdolgozatát, kisasszony?

- Nem, uram.

- Akkor miért szeretné elolvasni?

- Saját szórakozásból.

Magyar megjelenés éve: 2014
Koinónia Könyvkiadó

Valami hasonló játszódott le a könyvesboltban, mikor megrendeltem Jane Austen leveleit. Csak kicsit lepődtek meg rajtam. De aki ismer, az tudja, hogy mennyire oda vagyok az írónőért.

Nem vártam tőle regényességet, mert tudtam, hogy Cassandra rendesen megcsonkította az érdekes részeket. Jane magánéletéről vajmi keveset tudunk meg, de a fejlődés megfigyelésére első osztályú. Helyenként megcsillan szarkasztikus humora, amiért már érdemes volt elolvasni. Nagyrészt nővérének írt leveleket tartalmaz, ahol minden egyes apróságról beszámol. Hogy mennyibe került az anyag, amit vett, hogy mi történt a szolgákkal. Tartalmasak és szórakoztatóak. Megérték az árukat, ugyanis abban az időben a címzettnek kellett az átvételkor fizetnie.

Vannak időszakok, amikor sűrűbbek levélváltások, főleg a regények kiadása körül. Az egyikben azzal szórakozik, hogy a Büszkeség és balítélet hősnőinek arcképét keresgeti a londoni képtárban. Beleláttam az emberi oldalába, olvashattam a gondolatait nem csak a regényeit, és csak még jobban megkedveltem őt.

Csak olyanoknak ajánlom...

Akik már végeztek az összes regényével, ifjúsági szösszeneteivel és töredékével, de nem szeretnének még olvasni Miss Jane-től.

Szösszenetek az életéből

„Türelmetlenül várom az eseményt, hiszen arra számítok, hogy barátom ajánlatot tesz majd az est folyamán, amit azonban vissza fogok utasítani, hacsak nem tesz ígéretet arra nézve, hogy megválik fehér kabátjától.”

„Mondd meg Marynek, hogy a jövőben kizárólagos hasznára és tulajdonára ruházom át Mr. Heartly-t összes birtokával együtt sőt, nem csak őt, hanem alkalmi vételként minden csodálómat, ahol csak találja őket, még a C. Powlett által nekem szánt csókot is neki adom, mert a jövőben egyedül Mr. Tom Lefroynak szentelem magam, akiért azért mégsem adnék egy lyukas garast.”

„Története csekély, amit elbeszél, különös, kusza módon teszi. Számos szereplőt vezet be, látszólag csupán azért, hogy felsorakoztassa őket.”

„Lizzie Bondot épp most tanítja be Miss Small, így tehát reméljük, hogy néhány év múlva Lizzie is képes lesz tönkretenni a ruhákat.”

„A jövőben ötször is el kell olvasnod a leveleidet, mielőtt elküldöd őket nekem, így talán magad is oly mulatságosnak találod őket, mint én.”

„Találkoztunk Mrs. Foley-val és a lobogó, sárga sálat viselő Mrs. Dowdeswell-lel, Kingsdown Hillnél pedig egy csézában ülő úriemberrel, aki röpke egy perc vizsgálódás után Dr. Hallnak bizonyult, mégpedig olyan mély gyászt viselő Dr. Hallnak, hogy vagy az anyja, vagy a felesége, vagy ő maga lehet a halott.”

„Digweed úr alaposan kifárasztott bennünket. Szép az, aki jót cselekszik, ő tehát ő rendkívül csúf ember.”

„…ne siess, bízzál abban, hogy a megfelelő férfiú végül megérkezik. a következő két-három év folyamán találkozol valakivel, aki általában véve különlegesebb, mint bárki más, akit eddig ismertél, aki forróbban szeret, mint bárki mást, és aki annyira fontossá válik a szemedben, hogy úgy érzed majd sose szerettél korábban.”

~~~

Büszkeség és balítéletről, no meg az írásról

„Bevallom, én is a legelbűvölőbb teremtésnek tartom, aki valaha is könyvben megjelent, fogalmam sincs, hogyan fogom elviselni azokat, akik nem kedvelik őt.” 

„Maga a könyv kissé túlságosan is könnyed, csillog-villog, árnyékra volna szükség, itt-ott ki kellet bővíteni egy bölcs, magasztos és tetszetős zagyvaságokkal teli hosszabb fejezettel valami olyasmiről, aminek semmi köze a történethez…”

„Mrs. Bingley nagyon élethű: alak, arcforma, vonások és báj, soha nagyobb hasonlóságot! Zöld díszítésű fehér ruhát visel, ami igazolja régi gyanúmat, hogy az illető hölgy kedvenc színe a zöld. Merem állítani, hogy Mrs. Darcy sárgában lesz.”

„Én pedig minden hiúságom ellenére csupán azzal büszkélkedhetem, hogy a legtanulatlanabb és legműveletlenebb nő vagyok, aki valaha írónak merészelte nevezni magát.”

„…annyit értek a romantikus regényhez, mint az eposzíráshoz. Hacsak nem életem megmentéséről volna szó, képtelen lennék megírni egy komoly regényt, ha pedig mégis erre kényszerülnék, s így nem pihentetne az önmagamon és másokon való szórakozás, biztos vagyok benne, hogy felkötnének, még mielőtt az első fejezetet befejezném. Nem, meg kell maradnom a saját stílusom, a saját utam mellett. Lehet, hogy ezen az úton több siker nem vár rám, bármely más úton viszont biztos a kudarc.”

~~~