2025. május 18., vasárnap

Gésafikció | Arthur Golden

Az első könyvbéli élményem Japánról Alessandro Baricco Selyem című regénye, amely gimnazistaként nagy hatást gyakorolt rám. Ezen kívül azonban vajmi kevés kötődési pontom van az országhoz, ugyanis engem szinte teljes mértékben elkerültek az animék és a mangák, ennek következtében a felnőtteknek szóló irodalomban sem kerestem ezeket a köteteket. Az Egy gésa emlékiratai sokkal inkább a kollektív tudatban elfoglalt helye miatt érdekelt, és még a filmet sem volt szerencsém előzetesen látni. Végül egy kedves barátosnémtól kapott kölcsönpéldány adta meg a szükséges löketet, aki maga is nagyon szereti a könyvet.


Eredeti megjelenés éve: 1997
Magyar megjelenés éve: 1997
Trivium Kiadó
történelmi fikció
két csillag

Elbűvölő, lélegzetelállító történet egy titokzatos világról, amely egy letűnt kultúra rejtelmeibe, egy japán gésa életébe enged bepillantani. A történet egy szegény halászfaluból elkerülő 9 éves, kék szemű kislányról szól, akit eladnak egy gésa házba. A hű önéletrajzi leírásból tanúi lehetünk élete átalakulásának, miközben beletanul a gésák szigorú művészetébe, ahol a szerelem csak illúzió, ahol a szüzesség a legmagasabb áron kel el, ahol a nő feladata, hogy szolgáljon és tudásával elbűvölje a befolyásos férfiakat. Átélhetjük a háború okozta változást, amely egy új életforma kialakítására kényszeríti a gésákat, nem hoz szabadságot, csak kétségbeesést és vívódást.

 

Rengeteg bajom volt ezzel a regénnyel, amit a lassú olvasás mentett meg a félbehagyástól. A fáradtság egybeesett az idegességi küszöbömmel, így mindig tudtam rá aludni, és újult lendülettel belevetni magamat. Kellett is hozzá, mert a címben megjelenő emlékirat hosszadalmas és száraz leírásokban jelenik meg. A párbeszédek alkalmával ugyan jobban haladtam, ott viszont a szereplők viselkedésétől másztam a falnak. Kíváncsiságomban még olvasás közben a film előzetését is, hiszen leginkább az tette széleskörben ismertté, és az sokkal drámaibb hatású volt, mint a könyv valaha.

 

2025. május 15., csütörtök

Táltosgulyás | Kálmán Áron

Szeretek igazi gyöngyszemekre bukkanni, amelyet most Pontosvessző Nikinek köszönhetek, ugyanis az ő kívánságlistáján láttam meg először Kálmán Áron Ördögpörkölt című képregényét. A kötet a gördülékeny címe mellett a fülszövegében felvázolt témával fogott meg. Utóbbiról egyszerre Virág Emília Sárkánycsalogatója jutott az eszembe, és habár itt egy múltbéli kalandozást kapunk, a népi mondavilág központi szerepet játszik benne.

 

Eredeti megjelenés éve: 2025
Empyreum Kiadó
fantasy
öt csillag

 

1728 nyara. Kora tavasz óta egy csepp csapadék sem esett a szegedi határban, óriási pusztítást okozva ezzel a kiszáradt földeken. Az éhezés miatt felgyülemlett feszültséget a város vezetése bűnbakfaragással próbálja enyhíteni, ártatlanok vádolásával tovább sanyargatva a szegény népet. Ebben a feltüzelt helyzetben csak egy lentről érkező hős vehetne elégtételt a kialakult igazságtalanságért.

Vajon melyik daliáról szólnak majd a dalok? A rongyos viseletű garabonciás diák lesz az, aki móresre tanítja a hatalmával visszaélő megyéspüspököt? Vagy netalán egy felelősséget kerülő, törvényen kívüli rakja helyre a mohó főbírót?

A két alkalmatlan hősjelöltet mesebeli hátasállatok vezetik természetfeletti elemekkel átszőtt kalandos útjukon, mielőtt fellobbannának a boszorkányégetés máglyái.

 

Az Ördögpörkölt eszenciálisan magában foglalja mindazt, amit szeretek egy könyvben. Kaptam egy izgalmas kalandot, amelynél ugyan sejted a végkifejletet, de a módját és az oda vezető utat nem, így megvan a felfedezés öröme. A mesékhez hasonlóan a szereplők végletesek, azaz vagy jók, vagy rosszak. E két oldal szembenállása illetve a konfliktusuk feloldása kerül a kötet középpontjába. Végül pedig az elmaradhatatlan elem a humor, amely a képregény egészét átitatta és sokat tudtam kuncogni rajta.

 

2025. május 6., kedd

Zaklatások lelki hatásai | Bessenyei Gábor

Vannak azok a könyvek, amelyeket témájuk miatt kellemetlen olvasni, de mégis annyira fontosak, hogy semmiképpen sem szabad kihagyni őket. Ilyen Bessenyei Gábor Tested és lelkem című regénye is, amely iskolai zaklatásról és internetre kikerült magánjellegű képekről szól. Mindezt egy tinédzser fiú szemszögén keresztül látjuk, amellyel elég mélyre betalál. Lányok és fiúk esetében is felnyitja a szemeket, ezáltal egy olyan történetet alkotva, amit minden tinédzsernek olvasnia KELL. Mert az élet gyakran kegyetlen, amire nem árt időben felkészülni.

 

Eredeti megjelenés éve: 2021
Könyvmolyképző Kiadó
ifjúsági
öt csillag

Semmi bajom a meztelenséggel.

Hogyan is lenne? Igazából nincs is annál jobb, mint eljutni oda a lánnyal, hogy meztelenül láthasd. De mi van akkor, ha nemcsak te láthatod? Hanem az összes haverod, az egész iskola, és hirtelen mindenki azt hiszi, hogy jár neki belőle egy darab. Ez nem lehet a valóság. Mert ha az, nem biztos, hogy el bírom viselni. De ha én nem bírom elviselni, mi lesz Lucával?

Kemenes Bálint élete boldog. Ő a focicsapat ünnepelt sztárja, egyre sikeresebb a YouTube-csatorna, amit a barátaival csinál, és még egy gyönyörű lánnyal is flörtöl. Igaz, az a lány a legjobb haverja barátnője… De hát miért nem szakít Luca Áronnal? Talán fél a fiú bosszújától?

Orosz Luca az egyik legvidámabb, legmagabiztosabb lány az osztályban. Szeret olvasni, szívesen bulizik a barátaival, jól tanul és másoknak is segít. Aztán egy nap megtörténik vele az elképzelhetetlen: olyan képek kerülnek fel róla az internetre, amiket csakis egyetlen embernek szánt.

Hogyan lehet ezután folytatni az életet? Ugyanaz az ember tud maradni, aki eddig volt? Kire számíthat, kibe kapaszkodhat?

Bálint és Luca közös kalandja éppen csak elkezdődik, de a képek mindent megváltoztatnak. Bimbózó szerelmüket letöri egy olyan bosszú, aminek talán sohasem lépnek túl a következményein.

Mit hajlandó Bálint feláldozni azért, hogy Luca mellett kiálljon? És vajon mennyit ér ez a szerelem?

Te kitartanál a végsőkig is? Tudnál ítélkezés nélkül segíteni?

Tarts Bálinttal ezen a különleges úton, és ismerd meg a fiúk lelkének mélységeit!

 

Az író számomra már az Első csók és egyéb démonokkal egy maradandó élményt nyújtott, amit a dedikáláskor ejtett beszélgetés is megkoronázott, de a fiatalabb korosztálynak írt regényei kevésbé vonzottak. Megjelenése után a Tested és lelkemet a kellemetlen témája miatt egy jó ideig kerülgettem, és csak most éreztem magam hozzá lelkileg is erősnek. Mert igen, ez nem egy könnyed olvasmány, nekem pedig az érzékenységem miatt kifejezetten nehezemre esett. Ugyan tinédzserek állnak a középpontban, de sohasem késő kézbe venni.

 

2025. május 2., péntek

Lecke a történelemről – Olvassunk graphic novelt #38

 

A történelmi ismeretbővítés szerintem egyik hatékony módja a regények mellett a képregények olvasása, hiszen tömörebb és vizuálisabb formátumban tanulhatunk egy-egy fontos eseményről. A múlt iránti fokozott érdeklődésem miatt előszeretettel csapok leg NetGalley-n is az ilyen típusú kötetekre, bár sajnos nem mindig járok velük sikerrel.

 

2025. április 19., szombat

Túlvilági káosz | Hannu Rajaniemi

Visszagondolva már nem is értem, hogy miért nem hagytam félbe Hannu Rajaniemitől az Öröknyárt, hiszen leginkább csak arra emlékszem belőle, hogy gyorsan olvastam. Azt tudom, hogy anno Zsófi keltette fel a figyelmemet a könyv iránt, illetve a fülszöveg is ígéretesnek tűnt, végül azonban nagyon nem feküdt.

 

Eredeti megjelenés éve: 2018
Magyar megjelenés éve: 2019
GABO Kiadó
urban fantasy, alternatív történelem
két csillag

A Brit Birodalom felfedezte és sikeresen gyarmatosította a túlvilágot, így az 1930-as évek Európájában a halál már régóta nem a rettegett vég. A britek éteri fővárosa, Öröknyár minden elhunyt alattvalót szívesen lát, azonban másvilági egyeduralmukat komolyan fenyegeti a bezárkózó, egyre erősebb Szovjetunió, amely saját istent teremtett.

A fokozatosan elvaduló konfliktus árnyékában két nagyhatalom kémei vívják háborújukat az élők és a holtak között. Amikor a brit hírszerzés egyik ügynöke, Rachel White rájön, hogy valaki a szervezetből a szovjeteknek dolgozik, mindent kockára kell tennie, ha le akarja fülelni a kémet. Apró bökkenő, hogy a gyanúsítottat nem pusztán befolyásos emberek védik, hanem valószínűleg már régen nem is él…

 

Az eseményeket két szemszögön keresztül ismerjük meg, amelyek ugyan gyökeresen eltérnek egymástól, de szövegileg jobb lett volna egy arany középút. Rachel kémként dolgozik, ám lefokozzák, viszont ez sem gátolja meg őt a szervezkedésben. Az ő részei voltak a lendületesebbek, itt éreztem azt, hogy haladunk a történettel. Ám amennyire ez elsőre vonzó tulajdonság volt, egy ponton túl számomra üressé vált a gyorsvonatként való száguldás, hiszen nem jutott időnk elmélyülni benne.

 

2025. április 14., hétfő

Kapukaland | Michael Walden

Michael Walden nevét először az Eshtar sorozatával kapcsolatban hallottam, emellett pedig tudtam róla, hogy a nyugati határszélről származik, így előjött belőlem a lokálpatriotizmus, hogy nekem márpedig mindenképpen kell majd tőle olvasnom. Ismerekedés gyanánt jó ötletnek tűnt A végtelen város, hiszen önálló kötetként nem kíván elköteleződést, illetve az időutazásos történeteknek nehezen tudok ellenállni, valamint a táncos főszereplő is hívószóként működött.

 

Eredeti megjelenés éve: 2023
Metropolis Media
sci-fi, thriller
három csillag

Egy táncos, egy révész és egy lovag elindul a tiltott városba. Céljuk, hogy rázárják a tízezer kaput a hódítóra, aki elsőként intézett sikeres támadást a Városlánc központja ellen. Egy titokzatos lény, az Árnyak Királynője üldözi őket, akihez talán több szálon kötődnek, mint ahogy sejtik. Útjuk a sötétség mélyére vezet, ahol a legyőzhetetlen kauzalitás az úr, és minden döntés a legnagyobb árat követeli.

Michael Walden rendhagyó sci-fije, a zsáner határait feszegetve, különleges utazásra hív a másodpercek közötti térbe.

Akit a végtelen város egyszer foglyul ejt, azt nem engedi el soha!

 

Ez egy roadtripnek induló regény, ahol sokkal inkább maga az utazás ténye fontos, minthogy milyen állomásokat keresnek fel a szereplőink. Mindezen út egy bosszúhadjáratba torkollik, viszont végig meglepően szűk marad annak ellenére, hogy egy durván szerteágazó univerzumról van benne szó. Ugyan a fordulatokon én is meglepődtem, de végig megmaradt a regény irányába érzett semlegességem.

 

Történetünk…

Seleináról, Gabrielről és Corvinról szól, akiket a káosz sodort össze, hogy megmentsék a világmindenséget. A végtelen városba tartanak, ugyanis azt mondják, hogy ott egy mesterkulcs segítségével egyöntetűen be lehet zárni kapukat, ezzel megvédve mindenkit egy hódító pusztításától. Az út során azonban megtapasztalják az elzárt világok sanyarú sorsát és mindegyikükben kezdenek átértékelődni a korábbi tapasztalatok.