Amennyire szerettem a
Bronzvárost, sajnos a Dévábád-trilóga végéhez közeledve egyre kevésbé éreztem a
lelkesedést. Egyrészt S. A. Chakraborty a végtelenségig nyújtotta az
eseményeket az Aranybirodalomban, másrészt pedig a részekkel egyre csak
csökkent a kötetkben található politikai intrika aránya. Utóbbi szerepe kulcsfontosságú,
ugyanis a Közel-Kelet iránti rajongás hiányában engem ez hozott lázba a
történettel kapcsolatban.
 |
| Eredeti megjelenés éve: 2020 Magyar megjelenés éve: 2020 Agave Könyvek Kiadó történelmi fantasy három csillag |
Dévábád elbukott.
A város varázserejébe
kerülő kegyetlen ostrom után Banu Manézse, a Náhidok vezére és újjáélesztett
parancsnoka, Dára kénytelenek helyrehozni a bomladozó szövetségüket, valamint
kibékíteni egy szétszakadt, hadakozó népet. Ám a vérontás és szeretett
Nahrijának elvesztése előhozza Dára múltjának legsötétebb démonjait. Az
eltiprásukhoz szembe kell néznie a szörnyű tényekkel, és rábíznia magát azokra,
akiket egykor az ellenségének tartott.
Nahri és Ali szintén nehéz
döntésekkel szembesülnek Kairó biztonságában, miután az utolsó pillanatban
elmenekültek a vérszomjas családjuktól és Dévábád gyilkos intrikáitól. Noha
Nahri békére lel az emberi otthona régi szokásai és megszokott kényelme révén,
mégis kísérti, hogy a hátrahagyott szerettei és az őt megváltóként tisztelő
népe ki van téve egy új zsarnok elnyomásának. Alit ugyancsak nem hagyja
nyugodni a múlt, így eltökéli, hogy visszatér megmenteni a városát és a
megmaradt családját. Miközben az anyja királyságában szövetségeseket keres,
felfedezi, hogy sokkal mélyebben gyökerezik a máridokhoz fűződő kapcsolata, ami
nemcsak a Nahrival való viszonyát, de a hitét is alapjaiban ingatja meg.
A béke terjedésével sorra
tűnnek fel a rejtélyes ősi szereplők, Nahri, Ali és Dára pedig rájönnek, hogy a
világuk helyreállításához talán muszáj összecsapniuk a néhai szeretteikkel… és
kiállniuk azok mellett, akiket egykor eltiportak.
Nem elég, hogy vastag, de
hosszasan rákészülős könyv. A felénél már el kezdett zavarni, hogy még mindig
ül a regény – pedig alapvetően nem lenne rossz –, és sajnos utána sem változott
ez még nagyon sokáig. Legnagyobb bánatomra a ténylegesen izgalmas és akciódús
rész elég minimális arányban van jelen, és az is csak a végén. Emellett pedig
az írónő a nagy jelenetek után minden szálat elvarr, ami a sorozat rajongóit
elégedettséggel tölthette el, nekem viszont már ilyen mértékben feleslegesnek
tűnt.
Történetünk…
Dévábád ostroma után veszi
fel a fonalat, mikoris Manézse uralma alatt szenved a város, aki próbálja
megszilárdítani a hatalmát. Mindeközben Nahri és Ali Kairóban bujkálnak, és
próbálják élni a mindennapjaikat, de egy nap felbukkan a herceg édesanyja,
akinek udvara segítséget kínál az új és kegyetlen uralkodó leváltására. Vajon
ki marad a végén talpon?
A kötet egy Manézse
szemszögéből íródott előszóval indít, amelyben az írónő próbálja árnyalni a fő
gonosztevőnket. Teljesen más élményt nyújtott, mint a megszokott Dárás részek,
és talán egy kicsit meg is sajnálhatná az olvasó, de aztán már itt is
megmutatja, hogy képes mindent is feláldozni a cél érdekében. Nem érez
bűntudatot még párezer ember meggyilkoltatása után sem. Folyamatos
kegyetlenkedését már kezdi Dára is megkérdőjelezni, akit szintén előszeretettel
használ ki. Ugyan képes meglepni – nem, nem a viselkedésével –, de végül azt
kapja, amit megérdemel.
 |
| Forrás: Pinterest |
Nagyon élveztem, hogy
ismét Kairóba látogattunk, amelynek forgatagában komfortos volt elmerülnöm. Nahrinak
lehetősége nyílik nosztalgiázni, és Ali is rácsodálkozik az emberi világra,
miközben elöntik az érzelmei. Ali dzsinn léte elég vicces szituációkat szült,
ugyanis az emberek vagy egyszerűen nem látják, vagy megfeledkeznek róla, hogy
ismerik. Jó volt újra Jákobot is látni, aki nyugodt életet ajánl fel Nahrinak,
ha a városban marad. Egy pillanatra egymásnak feszült a biztonság és a
kötelesség, de a szívére hallgatva a világmegmentés mellett dönt.
Ali és Nahri párosából
érzésre utóbbi kapott nagyobb figyelmet. Teljessé válik a múltjának kirakósa,
tisztázódnak a családi szálak, de addig is az állandóság hiányával küzd. Alinál
sokkal inkább az édesanyja udvara a hangsúlyos, akiknek a városa a kötet
borítóján is megjelenik. Lelkem elég önfeláldozó, még akkor is, mikor végre azt
hiszed, hogy megkapod a várva várt jelenetet közöttük. Ugyan elcsattan egy
csók, de nem csap át romantikázásba a kötet, bár az összezárva tropeot
megjegyeztem magamnak.
Dára részeit nagyrészt feleslegesnek
éreztem. Ugyan tudtam, hogy a végjátékban biztosan fontos szerepe lesz, de
addig leginkább a szememet forgattam miatta. Kapunk tőle erőfitogtatást, majd
egzisztenciális válságot élhetünk meg vele, amely kívülről leginkább csak
szenvelgésnek tűnt. A megjavulását sem tudtam komolyan venni, de az utolsó
jelenete azért szép volt.
Maga a csata elég rövidre
zárta az amúgy hosszú felvezetést, ahol többek között Ali származását elfogadva
lelkesen gyűjti a sereget. Ugyan hatalom megdöntésére készülnek, mégsem akarják
elfoglalni a trónt, hanem sokkal inkább demokrácián gondolkodnak, amely
gondolat igazán halad a korral.
 |
| Forrás: Pinterest |
Összességében
Ez egy túlnyújtott kötet,
amelynek az arányain is lehetne mit javítani. Keveselltem a politikai intrikás
részeket, és Dárát is teljesen feleslegesnek éreztem a vége kivételével. A
Kairóban játszódó részeket szerettem, illetve a fordulatok is érdekesek voltak,
de még mindig az első kötet a kedvencem a sorozatból.
A sorozatról
Izgalmas, azonban
helyenként túlírt. A kötetek előrehaladtával sajnos csökkent a politikai
intrika aránya. Számomra Ali a kedvenc, és bár Nahrival útközben kialakul
közöttük a szikra, mégsem mondanám romantikus fantasynek. Sokkal inkább
koncentrálunk a mágiával átszőtt közel-keleti világra.
„Sose higgy a nagyravágyóknak, akik azt vallják, hogy csak az ő hatalmuk növelésével érhető el a béke és a bőség… Különösen, ha nem a saját anyaföldjükről beszélnek.”
~~~
„Nahri Aliéba fonta az ujjait, és gombóc nőtt a torkában.
– Egy nő alszik melletted, és fogja a kezed – figyelmeztette elfúló hangon. – Az a legkevesebb, hogy azonnal felébredsz, és abbahagyod ezt a vérlázító viselkedést!
Semmi válasz. Nahri nem is várt mást, mégis alig tudta legyűrni a bánatát.
– Ha az adósomként halsz meg, Al-Kahtáni, akkor esküszöm, megkereslek a Paradicsomban, aztán kihajítalak onnan, amiért összeszűrted a levet egy magamfajta alávaló tolvajjal. – Megszorította a kezét. – Kérlek.”
~~~
„– Munkával gyorsabban telt az idő. Ha lefoglalom magam javítgatással, munkával, takarítással, akkor nem gondolok semmire... Bár ezt nyilván gyávaság beismerni.
– Nem gyávaság, ha nem akarod, hogy elpusztítson a kétségbeesés, Ali. Inkább túlélés.”
~~~
„– Ó…! – suttogta, amikor fémes csillanást vett észre a messzeségben.– Kardok.
– Nem – torkollta le Nahri, és megrántotta a Jákobtól kölcsönkért galábijjája ujját, ami egyáltalán nem illett a férfira. – Kis híján gyökeret vertél a játék csirkéknél. Ha elviszlek kardot nézni, sosem megyünk haza!
– Azok a „játékcsirkék” a mérnöki tervezés páratlan csodái – védekezett Ali, […].”
~~~
„– Jótékonyság is van a világon, Nahri.
– Öreg hiba. Megnehezíti az életet.”
~~~
„Nahri kelletlenül elfordult – el kellett ismernie, hogy Ali hátsójának vizsgálgatása túlmutat az állapotfelmérésen.”
~~~
„Nem az őseink határoznak meg minket. Ahogy az örökségünket sem.”
~~~
„Megtanultam, hogy minden lehetetlen feladat csak addig ijesztő, amíg neki nem kezdenek. Mindenkinek megvan a maga erőssége, szerepe.”
~~~
„Megvan a helye a harcnak, és rettenetesen büszke vagyok arra, hogy mind ádáz harcosok lettetek. De annak is, hogy letegyétek a fegyvert, és békét kössetek. Hogy felismerjétek egy másfajta, minden addiginál elkeseredettebb háború kezdetét. Talán a szavaitok és a saját hitetek válik fegyverré. De megéri, mert az életetekért vívjátok. Ne váljatok gyaloggá olyanok kezében, akik sosem kerülnek a harc sűrűjébe.”
A sorozat további kötetei:
Bronzváros (#1)
Rézkirályság (#2)
The River of Silver
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése