A második világháborús
történetek nagy fegyvere az érzelmi sík hangsúlyozása, amely az olvasók
bevonásának egyik legjobb eszköze. A láthatatlan fény után azt hittem, hogy
Anne C. Voorhoeve Liverpool Street című regénye is hasonlóan nagyot fog szólni –
magamnak fel is tettem a kérdést, hogy tényleg szeretném megint szétszakítani
lelkemet –, de aztán végül mégsem érintett meg annyira ez az amúgy megrázó
könyv, mint számítottam rá.
 |
| Eredeti megjelenésé éve: 2008 Magyar megejelnés éve: 2015 Könyvmolyképző Kiadó ifjúsági, történelmi három csillag |
1939 tele, Liverpool
Street vasútállomás, London. Egy tizenegy éves berlini kislány, Ziska Mangold
leszáll a vonatról. Nem akármilyen vonat ez, hanem egyike azoknak a
gyermektranszportoknak, amelyek közel tízezer fiút és lányt menekítettek ki a
náci Németországból. Ziska pontosan tudja, mit akar: amint lehet, ki kell
juttatnia a szüleit és legjobb barátnőjét, Bekkát is. Ám nem sok ideje marad, a
gyilkos háború már előreveti árnyékát. Ziskára egy idegen család, egy idegen
nyelv, honvágy és bizonytalanság vár – de egyúttal élete legnagyobb kalandja
is. Hét évvel később pedig meg kell hoznia egy nehéz döntést.
Anne C. Voorhoeve
izgalmas, lebilincselő regénye azokról a zsidó gyerekekről szól, akiket a náci
uralom alatt a szüleik nélkül „transzportáltak” Angliába, nevelőszülőkhöz. A
szerző rendkívüli beleérzéssel veti papírra Ziska Mangold történetét, aki eleinte
nem is tudja igazán felfogni, mit jelent zsidónak lenni.
Szokatlan látásmód,
megindító történet a megmenekült gyermekek sorsáról.
Ez már a második könyvem
az írónőtől, és olvasás közben nem egyszer eszembe jutott, hogy elsőre sem ment
minden zökkenőmentesen. Míg azonban a Lily átmegy a falon című regénynél nem
volt összehasonlítási alapom a téma miatt, itt a kötet egy egész hadseregnyi
élménnyel állt szemben. Az Arany Pöttyös besorolást ismét nem értettem, mert
szintén erősen ifjúsági könyvről beszélünk.
Történetünk…
Ziskáról szól, akinek az
édesanyja kapva kap a lehetőségen, hogy gyermekét a Harmadik Birodalomból Nagy-Britanniába
menekítse. A lány nagyon nem akar menni, és a befogadó családja is
felszívódott, ám egy véletlennek köszönhetően mégis egy igazi otthonra talál. Megtanulja
a nyelvet, beilleszkedik az ottani életbe, ám a második világháború ezen a békés
vidéken is érezteti hatását.
Az első mondata elég erős,
sejtet és hangulatot alapoz. Ugyan nem történt semmi komoly, de akkor még úgy
éreztem, hogy ha így halad tovább, akkor egy jó olvasmányélménnyel leszek
gazdagabb. Végül aztán Ziska karaktere, no meg az anyjával való kapcsolata ezt
derékba törte.
Maga a kötet 1938-ban
indul, amikor megjelennek Berlinben az első zsidóellenes fellépések.
Fokozatosan korlátozzák őket, a gyerekek külön iskolába járnak, és sokan el is
hagyják az országot, vagy még csak arra készülve angolt tanulnak. Testközelből
látjuk azt, ahogy éjszaka rajtaütnek a családon, és elhurcolják Ziska
édesapját. Munkatáborba kerül, ahonnan nem engedik haza, pedig már van jegyük a
Sanghajba tartó hajóra. Teljesen ellehetetlenítik őket, pedig itt még
egyáltalán nem is internálják a zsidókat.
 |
| Forrás: Pinterest |
Központi téma a zsidó-kérdés,
hiszen Mangoldék evangélikusak, de felmenőik miatt diszkriminálják őket. Éppen
emiatt elgondolkodik főszereplőnk is, hogy most akkor mi alapján szelektálják
ki őket. Megjelenik az általánosítás, és még a zsidók egymással szemben is
előítéletessé válnak. Mindezzel ellentétben Nagy Britanniában teljesen
elfogadók az emberek. Ziska egy ortodox családhoz kerül, ahol teljesen idegenek
számára a formalitások. Lassan beleszokik, és magáévá teszi. A legnagyobb
meglepetés viszont akkor ért engem, hogy a befogadó édesanyja nem is született
zsidó, mégis ő a legigazabb. A holokauszt pedig végül csak pletykaként, majd a
táborok felszabadítása után jut el hozzájuk.
Szerettem más regények
elemeinek feltűnését, mert eddig nagyon különálló buborékként lévő kötetek kerültek
a kezembe. Említik Jesse Owenst, az 1936-os olimpia híres fekete bőrű
atlétáját, aki A könyvtolvajban is feltűnik. A gyermektranszporttal kapcsolatban
már olvastam Az utolsó vonat Londonba című könyvet, de ott az osztrák gyerekek
kimentésén volt a hangsúly. Leginkább azonban a Fehér Rózsa német ellenállási
mozgalom lepett meg, amiről eddig csak Eoin Dempsey regényében hallottam.
Egyáltalán nem kedveltem a
Frances-szé váló Ziskát. Ugyan képes fejlődni, és a végére már kevésbé
kibírhatatlan, de mégsem ér fel a hasonló regények főszereplőihez. Először
kategorikusan kijelenti, hogy ő márpedig a családjával marad, aztán meg örül
annak, hogy ő kapott helyet a vonatra a barátnője helyett, aki viszont nagyon
akarna menni. Hihetetlenül irigy természetű, mindig a másokét akarja, és nem
tud örülni a többiek boldogságának. Mikor épp nehéz sora van, akkor ez kevésbé
tűnik fel, de amint jómódban él, semmi nem jó neki. Nála igazából már csak az
édesanyja idegesített jobban, akinél megértem, hogy jót akart a lányának, de
már előtte sem volt feltétlenül jó a kapcsolatuk, amit a háború viszont teljes
mértékben aláásott.
 |
| Forrás: Pinterest |
Nagy szerepet kap benne a
talált család, hiszen nem mindig a vér szerinti rokonok jelentik a támogató
közeget. Ott van például a professzor, mint pótnagypapa, vagy épp Shepardék,
akik teljes mértékben Frances szüleivé válnak. Mrs. Sheparddal nem indult jól a
kapcsolatuk, de végül nála kapta meg azt az anyai szeretetet, amire már jó
régóta szüksége lett volna. Nagyon szerettem Garyt, aki testvérévé lépett elő.
Ő nyitott először feléje, és végig fontosak voltak egymásnak. A másik számomra
kedves legény Walter, akivel még az út során ismerkedett meg, de aztán egy
időre eltűnik az életéből, majd fokozatosan egyre nagyobb szerepet játszik
benne.
Bemutatásra került a brit
háborús helyzet, amely hátországról még szerintem nem is olvastam. Evakuálási
gyakorlatokat tartanak az iskolában, és állandóan gázmaszkot kell hordaniuk
maguknál. Légvédelmi ballonok lebegnek London felett, amivel csak még inkább
félelmet és bizonytalanságot generálnak. Bevezetésre kerül a jegyrendszer,
búvóhelyeket kell mindenkinek építenie a kertjében, és az iskola is szünetel.
Francest édesanyja engedélyének hiányában evakuálják, mert tartanak egy London
elleni támadástól, ami végül be is következik.
A végéhez közeledve egyre
nagyobb ugrások vannak az időben, ami megengedte azt, hogy nyugodtan bárhol le
tudtam tenni. Néha azonban értetlenül álltam a helyzet előtt, hogy most hogyan
is jutottunk el idáig. Az egyik legnagyobb csavart sajnos sikerült előre
lelőnöm magamnak, mikor épp a könyvjelzőt helyeztem bele kötetbe. Ténylegesen
odaérve azonban nem azért nem érzékenyültem el, mert tudtam, hanem mert nem
volt felépítve az érzelmi íve.
Összességében
Sokáig nem tudtam
megmondani, hogy mi hiányzott és zavart a regényben, de aztán rájöttem, hogy
összességében nem jött át. Akkor talán jobban tetszhetett volna, ha még nem
olvastam volna a témában, így viszont elég kevés volt számomra. A második könyv
után pedig azt is állíthatom, hogy maga az írónő stílusa sem jött be a
főszereplője mellett. Annyi jobb könyv van, tessék inkább azokat olvasni.
„Christine anyja félrenézett, mintha egy különösen csúf külsejű koldus nyújtotta volna felé a kezét, én pedig már szabályosan beleolvadtam a falba, hogy a lehető legkevesebb helyet vegyem el tőlük.”
~~~
„– Üldöznek téged, és még csak azt sem tudod, ki vagy – mondta.”
~~~
„– Megőrültél, Ziska? Ezek az emberek és a hozzájuk hasonlók tehetnek arról, hogy folyton azt halljuk: ’mocskos zsidók’! Ők rángattak bele minket ebben az egészbe a fekete kabátjukkal meg a szakállukkal, meg az egész rettenetes középkorral, amit behurcoltak ide! Hogy kényszeríthetsz arra, hogy belépjek oda?”
~~~
„– Tulajdonképpen mit jelent az, hogy zsidó? – kérdeztem. – A Bibliában a zsidók egy népet jelentenek, de az már túl régen volt. Több ezer éve nincs már saját országuk sem, mindenfelé élnek…
– Annak ehhez semmi köze. Zsidónak lenni egy vallást jelent – felelte Bekka mogorván, és egy bottal piszkálni kezdte a földet a kedvenc rejtekhelyükön. Elkeseredetten ásott mindaddig, amíg a botocska ketté nem tört. Akkor türelmetlenül félrehajította.
– De mi evangélikusok vagyunk. Az embernek nem lehet egyszerre két vallása! – tiltakoztam.
– Hát, a zsidó az egyúttal egy rassz is. De mindegy! – morogta Bekka.
– Nem az. Rassz, micsoda ostobaság! Te szőkébb vagy minden árja lánynál, akit ismerek. Szóval nem jelenthet rasszot. Szerinted lehet, hogy inkább egy sors?”
~~~
„És tudom, itt éreztem először, miben reménykedhetett anyám, amikor akaratom ellenére elküldött a gyermektranszporttal. Hogy biztonságban leszek, távol a náciktól, persze… De ezen kívül nem kevesebbel ajándékozott meg, mint azzal, hogy ismét embernek érezhettem magam.”
~~~
„A születésnapomról beszélni annyit jelentett, mint feltépni egy sebet, mint kimondani és elismerni, hogy ezen a napon egyedül vagyok, még mindig otthon nélkül, és nincs semmim egy hatalmas kérdőjelen kívül az elkövetkező, tizenkettedik életévemmel kapcsolatban. Egyébként sem volt semmi ünnepelnivaló mindabban, amit az elutazásom óta átéltem. Zisak és ünnep – ez a két szó többé nem illett össze.”
~~~
„– Bocsánat… hol lehet itt elbújni?
Mrs. Shepard hosszú ideig nem szólt semmit, aztán lassan elindult felém.
– Nem kell elbújni – mondta. – Most biztonságban vagy. Hiszen ezért jöttél ide.
– Ja, igen – morogtam leverten, és ismét elindultam.”
~~~
„Az, ahogyan az emberek a zsidóságukat ünnepelték, mindvégig nagy rejtély maradt számomra. Amit én otthon megtanultam elrejteni, sőt gyűlölni, az a nevelőszüleim házában az öröm forrása volt, szertartásokkal, énekléssel kísérve az asztalnál ülve, és egy teljes nyugalomnappal, amikor Shepardék nem dolgoztak, még autót sem vezettek, és ilyenkor késő este átjött hozzájuk egy nem zsidó szomszédasszony, hogy eloltsa a gyertyákat.”
~~~
„Három kislány ugróiskolát rajzolt krétával az aszfaltra. Most teljes odaadással ugráltak rajta, kezükkel lefogva a nyakukban lógó gázmaszkot tartalmazó kartondobozt. Ezek a kis dobozkák immár ugyanolyan természetes részét képezték az angliai gyerekek öltözetének, mint a cipő, a harisnya vagy télen a kabát.”
~~~
„Németországban azért gyaláztak, mert zsidó voltam, Angliában találkoztam olyan emberekkel, akiknek a szemében nem voltam eléggé zsidó, és most, amikor minden kapcsolatom megszakadt Németországgal, hirtelen azzá váltam, amit a nácik egész életemben elvitattak tőlem: németté!”
~~~
„Tehetséged van hozzá, hogy összeszedegess magadnak egy családot.”
~~~
„Ha zsidó vagy, megtanulod felismerni, ki a jó ember, Ziska.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése