2023. április 2., vasárnap

Havi zárás – Március 2023

 

A március ugyan sokkal dominánsabb jelenléttel rendelkezett, mégis végig csak magam után rohantam. Talán az utolsó hétre értem el egy olyan pontra, hogy nem állt halomban a munkahelyi elmaradás, illetve a már a megírandó bejegyzések végeláthatatlan listája sem bántotta a szememet. Emiatt viszont viszonylag begubóztam, de azért három barátnőmhöz sikerült eljutnom. 

 

Az egyik közülük Andi, akitől kölcsönben elhoztam néhány #andiapproved kötetet. Ugyanis rájöttem, hogy mivel nem olvasok tisztán romantikus regényeket, ezért nincs kedvem kísérletezni, hanem tényleg csak jókat akarok kézbe venni. A lelkitárs-egyenlet a januárom legjobb olvasása volt, és amúgy is megbízok az ízlésében, így nem volt kérdéses, hogy ezeket hozom el tőle. A poén csak az, hogy pont ezek után vett fel egy polcbemutató videót, ahonnan ők mind hiányoznak, és mindegyik alkalommal megemlíti a nevemet, így szerintem én szerepelek rajta kívül a legtöbbet.


 

Sorozatok tekintetében kevésbé a maratonozáson volt a hangsúly, ugyanis elkezdődött A mandalóri 3. évada, aminél egyszerűen nem tudjuk kivárni a végét. Ezzel párhuzamosan pedig A Rossz Osztagot nézzük, ami sajnos nem ér fel az első évad nyitányához. Számomra túlságosan sok töltőepizód van benne, és amire már mondjuk érdekes részhez érünk el, elvesztette a figyelmemet. Emellett pedig két filmet kerítettünk sorra, amelyek közül mindkettő második rész. A Demóna: A sötétség úrnője kevésbé tetszett, talán azért is, mert már nem az eredeti mesére koncentráltunk. Ellenben a Hollywood Stargirl egy nagyon kedves történet volt.


Ezen kívül még egy nagyobb dolog történt velem a hónapban, ami nyárig elég meghatározó részét fogja képezni az életemnek, ugyanis össze fogunk költözni barátommal. Mivel régebbi a lakás, ezért egy-két helyen bele kell nyúlni, ami a pakolás mellett temérdek fóliázást, port és munkaórát fog felemészteni. Illetve az enteriőr megtervezése is egy végeláthatatlan gondolkodás, mert mindig jönnek az újabbnál újabb ötletek. De erről előljáróban ennyit azért szerettem volna mesélni.


 

Márciusi olvasmányaim (2402 oldal + 12 óra)

 

Ami nem sikerült februárban, azt megcselekedtem márciusban, ugyanis annyira megviselt a Könyv Kemping dömpingszerű olvasása az egyéb más fárasztó teendőim mellett, hogy egyszerűen elfáradtam. Darabszámilag ugyan még mindig sok, viszont érzésre egyáltalán nem volt az. Az időutazó feleségének német kiadását igazából csak befejeztem, mert hosszan elhúzódott az olvasása pont azért, mert nagyon nem tetszett. A hónap első felét a Holdbéli krónikák befejezésével töltöttem, amit pont azért olvastam lassan, mert szerettem volna minél több időt tölteni velük. Közben ugyan lecsúszott egy Lore Olympus is, mert éppen ahhoz volt kedvem, de annyira szerettem a Wintert, hogy nem nagyon akartam mellette mást olvasni. Ezután viszont mindenképpen egy könnyen olvasható kötetet szerettem volna, és a laza szedésű Több mint én jó választás is volt. Sajnálom, hogy végül nem tetszett, pedig az alapötlete ígéretes volt. A fék sebkezelése miatt az aktuális hangoskönyvemmel is sokat haladtam, és végül be is tudtam fejezni. Nem vártam sokat a Vergissmeinnichttől, éppen ezért képes volt meglepni. Ezután két nehezebb falatba kezdtem bele – A Hollókirály és A megkövült égbolt –, de végül egyiknek sem értem a végére. Az Andinál tett látogatásom alkalmával elhozott Cserkeszterek viszont annyira szuggerált, hogy engedtem a kísértésnek. Nagyon tetszett az első rész, így azonnal folytattam is, és nagyon jót szórakoztam rajtuk.

 

  • Audrey Niffenegger: Die Frau des Zeitreisenden
  • Boczán Bea (szerk.): Lélekmenhely
  • 🖼️ Rachel Smythe: Lore Olympus 5. (Lore Olympus #5)
  • Marissa Meyer: Winter (Holdbéli krónikák #4)
  • Kathryn Evans: Több mint én
  • 🎧 Kerstin Gier: Vergissmeinnicht (Nontiscordardime #1)
  • 🖼️ Noelle Stevenson – Grace Ellis – Shannon Watters – Brooklyn Allen: Rettegjetek a szent nyávogótól! (Cserkeszterek #1)
  • 🖼️ Noelle Stevenson – Grace Ellis – Shannon Watters: Barátság a maximumon (Cserkeszterek #2)

 

A hónap kedvence: Winter, Cserkeszterek sorozat

A hónap csalódása: Die Frau des Zeitreisenden, Több mint én

A hónap meglepetése: Vergissmeinnicht

 

 

Könyvbeszerzések

 

Talán tudatosabb könyvgyűjtő lettem, vagy egyszerűen mostanában kevesebb akció szólít meg, nem tudom, de nagyon örülök annak, hogy márciusban csak kettő kötet került hozzám. Mindkettőt Andival közös rendelés keretein belül adtam le, ezzel is segítve őt a szállítási költségoptimalizálásban, illetve ezzel megteremtve az alkalmat a találkozásra is.

 

  • Tim Powers: Ismeretlen vizeken

Még a Könyv Kemping körül volt egy Galaktikás kuponkód, amivel szemtelenül olcsón lehetett könyvekhez hozzájutni. Itt ugyan nem vont le semmi százalékot, mert ez a kötet alapvetően is régóta akciós a kiadó honlapján. Emlékszem, hogy még régebben egy kalóz tematikájú molyos kutakodásom alkalmával találtam rá. Annyit tudok róla, hogy ez alapján készült a Karib tenger kalózai filmsorozat negyedik része, ami annyira nem szerettem, de hát kalózok. És nekem ennyi elég.

 

  • Kristin Hannah: Repülj messzire! (Szentjánosbogár lányok #2)

A tavalyi évem egyik hatalmas kedvence a Szentjánosbogár lányok, aminek az adaptációját még mindig nem láttam, mert az előzetesben feltűnt egy-két módosítás, ezért egy kicsit szkeptikus vagyok. Viszont mindenképpen el akarom olvasni a második részt, amit az előtt akartam beszerezni, hogy ebből is csak a filmes változat lesz kapható, mert az elsőt még egy KMKs raktárvásáron szereztem be az eredeti borítóval. Ismerve az előzményt, kíváncsi vagyok, hogy merre fogja továbbvinni az írónő a történetet, illetve hogy fel tud-e érni a nyitányhoz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése