Vajon hány lépés a világ? | Paola Peretti

A láthatatlan fény után nagyon szerettem volna ismételten a látás és annak elvesztése témakörében olvasni, így emeltem le a polcról Paola Peretti Én és a cseresznyefa című regényét. Ez egy merőben más könyv, hiszen kortárs ifjúsági, és azon belül is a kisiskolás korosztályt célozza meg. Viszont ez is egy nagyon kedves történet, amely az elfogadásról és a barátságról szól.

 

Eredeti megjelenés éve: 2018
Magyar megjelenés éve: 2020
Maxim Könyvkiadó
gyerek, fogyatékosság
öt csillag

Mafalda kilenc éves, nagy, vastag, sárga keretes szemüveget visel, és kívülről fújja Italo Calvino művét, A fára mászó báró kalandjait. Elszökik a tanárai elől, és felmászik az iskola bejáratánál álló cseresznyefára Ottimóval, hűséges, tarka macskájával együtt, aki mindenhová követi. Arról álmodozik, hogy egyszer majd felköltözik erre a fára, ám néhány hónap múlva nem fogja már látni, mert a szeme fénye napról napra kihunyóban van: lassacskán megvakul. Kíváncsi kislány, és megrémíti az a gondolat, hogy sötétben fog maradni, ezért naplót vezet, amelyben feljegyzi azokat a dolgokat, amelyeket már nem fog tudni többé csinálni, mint például megszámolni a csillagokat vagy épp focizni Filippóval, az iskola legrosszabb gyerekével, aki csak vele hajlandó szóba állni. A családja és a barátai segítségével Mafalda megérti, hogy másképpen is lehetséges látni. A virágok illatából megtanulja megmérni a távolságot, amely a cseresznyefától elválasztja, és új lista írásába fog: feljegyzi azokat a dolgokat, amelyek fontosak neki, és amelyeket továbbra is tud csinálni.

Ez a kis Mafalda története, de egyúttal Paola Perettié is, a magával ragadó erővel bíró írónőé, aki meg akarta írni az első regényét, amikor megtudta, hogy súlyos szembetegsége van. Ez a könyv megtanít látni azt, ami még nincs, és harcolni az álmainkért.

 

Ugyan általános iskolásoknak íródott a kötet, felnőttként is ugyanúgy élveztem kihámozni a rejtett utalásokból a történet mélyebb rétegeit. Az egyértelmű események mellett, amelyeket a gyerekek is könnyen értelmeznek a szereplők cselekedetein is el lehet gondolkodni. Egy bizonyos ponton főszereplőnk látásgyengesége miatt sem veszi észre a változást, de olvasóként már tudjuk, hogy mi miatt is következhetett be. És a végén pont emiatt üt akkorát az epilógus.

 

Történetünk…

Mafaldáról szól, akinél Stargardt szindrómát diagnosztizáltak, így fokozatosan veszti el a látását. Mindezt úgy méri, hogy mennyi lépés van az iskola mellett álló cseresznyefa és aközött, hogy ő azt meglátja, valamint hogy mennyi csillagot számol meg az égen. A szülei a megváltozott helyzetre készülve új lakás után néznek, ami egyáltalán nem tetszik főszereplőnknek. Elhatározza, hogy felköltözik a cseresznyefára, és ehhez haditervet dolgoz ki amellett, hogy listát kezd vezetni azokról a dolgokról, amiket még vaksága beállta előtt meg szeretne tenni. Mindeközben barátokat veszít el és újakat talál.

 

Nagyon tetszett a kötet külső megvalósítása. Visszatérő motívum a lapok alján a cseresznyevirág, valamint a fejezetek kezdetél a hold és a csillagok. Emellett az egyes részek címoldalánál található illusztrációk hangulatossá tették az olvasást, és nem mellesleg mutatták az évszakokat is, amikor éppen játszódik a cselekmény. Az egyre rövidülő méter pedig a tanév végén vágott centire emlékeztetett, csak itt kevésbé boldog esemény eljövetelét vártuk.

Forrás: Pinterest

Szemüvegesként különösen érdekes volt követni Mafalda sorsát, aki átmeneti állapotként fogja fel a betegségét. Szeretne egy nap egészségesen felébredni, ám idővel és barátok segítségével képes elfogadni a helyzetét. Kezdetben „barátnője” előtt szégyelli, hogy Braille írást tanul, de őszintén megvallva nem barátnő az ilyen, aki a változásban nem támogatja a másikat. Az osztálya előtt is takargatja, és nehezen kezeli, ha valaki rájön a turpisságra. Vannak pillanatok, amikor hirtelen elhomályosodik minden előtte, még elég sokáig képes szemüvegben tájékozódni. A hallása kezd élesedni, és rájön, hogy nem csak a szemével tudja érzékelni a világot.

 

A felnőttek különböző módon állnak hozzá főszereplőnkhöz. Szülei óvatosan kezelik a témát, viszont egyáltalán nem őszinték a lányukkal. Mindent meg akarnak tenni érte, de nem kérik ki a véleményét, ami miatt ugye Mafalda el is akar szökni otthonról. Ezzel szemben Estella, a portásnő motiválja minden nap, beszélgetnek az élet nagy dolgairól, és itt érezheti magát igazán egy biztonságos környezetben. Nagyon szerettem a román hölgy hozzáállását. Hasonlóan jó kapcsolatot ápolhatott hőszereplőnk a nagymamájával, aki sajnos már egy ideje meghalt. Rengeteget emlegeti őt Mafalda, hiszen nála érzi azt, hogy ténylegesen ismerte az igényeit.

 

Kortársai közül Filippoval kerül szoros barátságba, aki az iskola rosszfiúja. A kiránduláson az osztálytársai felhívják erre a lány figyelmét, de ő ugye nem a látására hagyatkozik, így teljesen más tapasztalásokból építi fel a véleményét. Ugyan a Filippo durván focizik, viszont megannyi kedvesség lapul benne. Őszintén beszélget Mafaldával, mert számára a lány nem lesz kevesebb azáltal, hogy nem lát rendesen. Kiderül róla, hogy zongorázik is, aminél én már teljesen elvesztem. A regény ugyan tesz utalásokat arra, hogy talán szerelem is kibontakozhat közöttük, de nem erőlteti rá a történetre.

Forrás: Pinterest

A kötet szerves részét képezik a könyvek. Mafalda Robin Hoodot és A kis herceget is olvas, mégis sokkal nagyobb hatást gyakorol rá A famászó báró kalandjai. A felnőttek elől a fákra menekülő fiúval esténként beszélgetni is szokott, így nem érzi magát egyedül. Úgy gondolja, hogy nagymamája is ott lakik mellette a fán, és ha majd ő is felköltözik a saját cseresznyefájára, akkor közelebb érzi majd magát hozzá. Ilyen túlvilág-felfogást még nem láttam, de szép hasonlatnak gondolom, mert gyerekként mindig csak a saját tapasztalataidra tudsz építeni.

 

Jót mosolyogtam a regény felvilágosítós részein. A lányok hasfájásról, köldöklyukasztásról és közelségről tudnak, mint a gyerek születésének előzményei, ám Estella ennél sokkal inkább virágnyelven magyaráz Mafaldának a szerelemről. Hangsúlyozza a szeretet fontosságát, viszont arról is beszél, hogy ha nem működik egy kapcsolat, akkor ott jobb, hogy nincs gyerek. Értékeltem a könyv őszinteségét.

 

A történet tanulsága is tetszett. Mafalda ugyan szeretne elmenekülni a kihívások elől, viszont sokkal bátrabbnak kell lenni ahhoz, hogy valaki ne csak felmenjen a cseresznyefára, hanem le is jöjjön onnan. Főszereplőnk képes volt rá, mert sokat fejlődött azóta, hogy az első lapokon megismertük.

 

Összességében

Még több ilyen gyerekkönyvet szeretnék olvasni, ahol komoly témákkal foglalkoznak a szerzők, és a felnőtteknek is vannak benne elrejtett üzenetek. Szemüvegesként megérintett Mafalda sorsa, és jó volt látni az elfogadáshoz vezető útját. Ehhez segítőket is kap Estella és Filippo személyében, akik az én személyes kedvenceim voltak.

 

„Nagymama azt mondta, hogy nem érthetjük meg a dolgokat, ha nem próbáljuk ki őket.”

~~~

„Bizonyos híreket csak úgy szabadna közölni, ha adnak vele együtt egy macskát is, akit meg lehet ölelni.”

~~~

„– Mafalda, nem tudod, hogy némelyik dolgot nem is olyan fontos látni?

– Hogyhogy nem? Fontos, hogy lássam a labdát, ha focizni akarok.

– És olyan fontos neked, hogy focizhass?

– Igen, nagyon fontos.

– Annyira, hogy ha nem focizol, meghalsz?

Egy kicsit átgondolom. – Hát, annyira talán nem.

– Akkor nem lényeges.”

~~~

„Estella hangosan olvas. – „Isten veled – mondta a róka. – Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”

– Ez A kis herceg!

– Pontosan. Nem tudtad elolvasni, mégis rájöttél, melyik könyv ez.

– De mi köze van ennek hozzám? Én nem tudom, mi a lényeges.

– Tudod, a kis hercegnek mi volt az?

– Azt hiszem, a rózsája.

– És látta?

– Nem, mert otthagyta a bolygóján.

Egy kicsit csendben maradunk. Arra várok, hogy jobban elmagyarázza. De ő nem magyaráz. Feláll, a vállamra teszi a kezét, és azt mondja: – Keresd meg a rózsádat, Mafalda! Azt, ami lényeges számodra. Valami olyan dolgot, amit szem nélkül is tudsz csinálni.”

~~~

„Nagyon jó vagyok bekötött szemű fogócskában,

Tudom, hogy nem így hívják ezt a játékot, de nem szeretem azt a szót, hogy vak. Azt szeretem, hogy bekötött szemű, mert amikor ilyet játszol, csak a játék idejére maradsz sötétben. Szeretném azt álmodni, hogy bekötött szemű fogócskát játszom, felébredek, és észreveszem, hogy a kötés még a szememen van, és akkor levehetném, és újra jól látnék.”

~~~

„Nagymama azt mondta, hogy nem érthetjük meg a dolgokat, ha nem próbáljuk ki őket.”

~~~

„– Olvastad?

Nem értettem, miért érdekli ennyire. – Igen, apa olvasta fel nekem.

– Akkor nem te olvastad.

– Egyre megy.

Filippo a kerítésre támasztja a könyökét, az állát pedig a kezére. – Azért ő olvasta fel neked, mert vak vagy?

Éreztem, hogy elvörösödök, és a szemüvegem ködbe borul. – Nem vagyok vak.”

~~~

„De ő szabad, átlátszó szemüvege van. és oda megy, ahová akar. Én viszont börtönben vagyok, mintha letartóztatott volna a rendőrség, csakhogy a rácsok ködből vannak, és a cellatársaim már mind elmenekültek.”

~~~

„Kimegyek a mosdóba, hogy elolvassam, mert ez magánügy, meg aztán nem akarom, hogy az osztálytársaim lássák, ahogy olvasok, szégyellem magam. Még ahhoz is nagyon-nagyon-nagyon közel kell hajolnom a papírhoz, hogy a nagyon nagy betűket elolvassam, mint az öregek a boltban, amikor nem tudják kibetűzni a salátás zacskón a szavatossági időt. De én nem vagyok öreg. Apa vett nekem egy nagyítót, azt mondja, használhatom úgy, mint Sherlock Holmes, a nyomozó a könyvekből és a filmekből. De én egyáltalán nem akarom mások előtt használni.”

~~~

„Ha kérdeznek, mindig elpirulsz. Te vagy az én kis hercegnőm, sőt, a bárókisasszonyom.”

~~~

„Nem látom a sarkcsillagot. A holdat igen, pontosan előttem van, és úgy ragyog, akár egy lámpa. De a csillagot, amely mindig ott van mellette, nem. Nem tudom kivenni. Szeretném idehívni anyát, elmondani neki, hogy Jézus gyufája kialudt, de aztán úgy határozok, hogy csendben maradok. Nagyra nyitom a szemem, lecsukom az egyiket, aztán a másikat. Semmi. A sötétkék eget tisztának látom, simának, nincsenek rajta felhők. A felhők a szememben vannak, és eltakarják előlem a sarkcsillagot. Karácsonyra olyan lámpát fogok kérni, ami csillagokat vetít a mennyezetre, mert az közelebb van, mint az ég, és akkor talán látok még néhányat, ötöt vagy hatot, vagy talán tizennégyet vagy tizenötöt.”

~~~

„A karácsonyban az az igazán, de igazán nagyon szép, hogy mindenkinek eljön. Még olyanoknak is, mint én, akik szemüveg nélkül csak a holdat látják.”

~~~

„Nehéz darab, mert sokáig tart, és én látni szeretném, hogy mozog a keze, miközben ez a gyönyörű zene a fejembe hatol, kézen fog, azt mondja, fussak vele egyet, mintha csak a barátnőm volna. És én futok, futok egy végtelen hosszú billentyűzeten, amely tengerparttá válik, minden hangjegy egy-egy hullám, és én mindegyikre ráugrok, belevetem magam, és delfinné változok, szabaddá. A zene mozgatja az egész tengert, azt tesz vele, amit akar. És a csillogó cseppeknek ebben a tengerében látom, látom a tengeralattjárómat, azt, amit kiskoromban vezetni akartam, amikor megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek. Amikor kinyitom a szemem, addigra már egészen a mennyezetig betöltötte a termet nagyon színes, tengeralatti, vízben lebegő virágokkal; aztán a hang ereszkedni kezd, mint azé a férfié, aki a könyveket olvassa fel a lejátszómon, áttetsző cseppekké válik, végül egészen apró és világoskék lesz, egy könnycsepp az arcomon, amely lecsorog, és átnedvesíti a ruhám a gallérját.”

~~~

„Néha úgy érzem, mintha senki nem tudna a Startgardt-ködömről pedig tudom, hogy mindenki tudja. Talán csak elfeledkeznek róla, mert ez az én ködöm nem látszik. A szemem normális, ha valaki kívülről nézi. Egy kicsit olyan ez, mint bolondnak lenni: egy bolond is normálisnak látszik kívülről, de aztán ordítozni kezd, és akkor mindenki ráeszmél, és így szól: – Vigyázz, bolond!”

~~~

„És ez benne a szép, tudod? Mert így mind ugyanolyanok vagyunk. A szerelemtől a szegények gazdagok lesznek, a gazdagok pedig elégedettebbek.”

~~~

„Ha nem mondod a másiknak, hogy szereted, és ő sem mondja neked, akkor jobb, ha nem jönnek a gyerekek.”

~~~

„– Estella…

Az én amazonom egy hokedlire ül, és sóhajt. – Mi az?

– Te soha nem félsz?

Hallom, ahogy csípőre teszi a kezét. Ő és Filippo jóformán ugyanúgy csinálja.

– Persze, hogy félek néha. Ez rendjén való.

– És olyankor mit csinálsz?

– Gondolkodom. Megoldást keresek. És ha nem sikerül, valami szépre gondolok, vidámra, amitől boldog leszek, nem pedig rémült.

– És amikor igazán nagyon, nagyon, nagyon félsz?

– Mafalda, a félelem nem mindig rossz dolog, tudod?

– Hogyhogy nem?

– Vannak napok, amikor olyan dolgok esnek meg veled, amitől tényleg nagyon félsz…

– Mint például a költözés? Vagy a sötét?

– Igen, pontosan, mint a költözés vagy a sötét. Nos ezekben a pillanatokban a félelem megállít, hogy gondolkodj, és az emberek csak így lesznek nagyobbak, erősebbek.

– Úgy érted, izmosak?

Estella mosolyog, de fáradt. Párnaillata van (a párnáknak mindig különleges illatuk van), és a téli cseresznyefára is emlékeztet. – Nem, Mafalda, nem azt akartam mondani, hogy izmos, hanem bátor. Fejben erős. A félelem egy idő után segít tisztábban látni a dolgokat.”