Se veled, se nélküled | Elena Ferrante

Elena Ferrante hatalmasat robbant még úgy is, hogy az író(nő) kilétét homály fedi. Emlékszem, hogy a nevével először Colm Toibín Brooklyn című könyvében található szórólapon találkoztam, de akkor egyáltalán nem hozott lázba. Az utóbbi időben viszont Evelinnél és Edmondnál is nemegyszer felbukkant, illetve az is elért hozzám, hogy általánosságban mennyire szeretik. A végső löketet Laura barátnőm adta, akinek hatalmas kedvence lett a Nápolyi regények sorozat, és addig rágta a fülemet miatta, míg elhoztam tőle az első részt, a Briliáns barátnőmet.

 

Eredeti megjelenés éve: 2011
Magyar megjelenés éve: 2016
Park Könyvkiadó
fejlődésregény
négy csillag

Lila Cerullo és Elena Greco tűz és víz. Lila fiús, robbanékony, erőszakos, parancsolásra született, Elena lágy, odaadó, szorgalmas, figyelmes és önfeláldozó. Jobban nem is különbözhetnének, sorsuk mégis egy életre összefonódik az 1950-es évek poros nápolyi udvarain. Hol elválaszthatatlan barátnők, hol fékezhetetlen szellemi riválisok. Nem tudnak se egymással, se egymás nélkül élni, kiegészítik, inspirálják egymást; egyikük sem lenne a másik nélkül az, aki. Mindketten egy szegénységgel küszködő, büszke, erőszakos férfitársadalomban próbálnak a maguk módján boldogulni, előrébb jutni, a lehető legnagyobb függetlenséget kivívni.

A Briliáns barátnőm, melyben Lila és Elena gyermek- és kamaszkorát ismerjük meg, egy négykötetes regényfolyam, a Nápolyi regények első része. Elena Ferrante gazdag érzelmekkel és lenyűgöző intelligenciával ábrázolja két főszereplője személyiségfejlődését, és a mindent felülíró szeretetet és csodálatot, mely évtizedeken át táplálta és mélyítette barátságukat.

 

Előre tudtam, hogy hangulat kell hozzá, valamint hogy nem lehet csak úgy végigszáguldani rajta. Engem viszont kötött a november végi határidő, mert az éves kihívásokon kívül mindig vannak évszakhoz köthető TBR listáim. Általában időben szoktam végezni, de most megcsúsztam vele. Ebből adódóan egy kicsit féltem, hogy ha nem kap el a Ferrante-életérzés, akkor ott ette meg a fene.

Történetünk…

Elena Grecot követi, aki a 20. század második felének Nápolyának egyik telepén nő fel. Barátnőjével, Lenuval se veled se nélküled viszonyban vannak, amely kapcsolat kialakulási és kezdeti fázisát követjük ebben a részben. A szemünk előtt nőnek fel a lányok, járnak iskolába, tanulnak tovább vagy épp dolgozni kényszerülnek, távolodnak el egymástól és kerülnek közel a másikhoz ismételten. Mindeközben kibontakozik a nőiességük, amely számos lehetőséget és veszélyt rejt. Ez azonban egy szvit első tétele, amely leginkább egy keringőhöz hasonlít.

 

A kötet érdekes nyitánnyal rendelkezik, amit eddig még senkitől sem hallottam. Talán a csavar jellegű ténye miatt, de szerintem meg épp hogy fűszerezi az eseményeket. A kötet egy Előhanggal indít, ahol a felnőtt Elenát felhívja Lila fia, és közli vele, hogy eltűnt az édesanyja. Ennek apropójából kezd el Elena mesélni kettejük kapcsolatáról, amely ebben a részben a gyerekkorra és a kamaszkorra fókuszál. Arányaiban több benne a leírás, mint a párbeszéd, ami a mesélésből fakad. Ez lassúvá teszi a regényt, viszont teret enged a képzeletnek és a gondolatoknak. Az elején én sem tudtam egyszerre sokat olvasni belőle, hiszen csak folyóként folynak az események, de amint viszont már jobban elmerültem bennük, egyszer csak berántott, és már az sem zavart, hogy nincs drámai feszültségépítés illetve kifejezett tetőpont.

Forrás: Pinterest

Az egész könyv olyan érzést nyújtott, mintha lett volna rajta egy szépia-filter. Az 1950-es évek Nápolyában járunk, amelyet fokozatosan ismerünk meg. Szereplőink származása kezdetben korlátozza az érzékelést, hiszen egy szegények lakta telepen élnek. Köztük is megvannak a különbségek, hát még a tehetősebbekhez viszonyítva. A férfiak verik az asszonyokat és a gyerekeket, ami teljesen elfogadott. A fiatalok ki akarnak törni, amihez mindent megtesznek az álmodozástól kezdve a konkrét megvalósításig. Elena a tanulásban, Lila házasságban látja a lehetőséget, ám származásuk predesztinálja a sorsukat. Érződik az olaszos mentalitás is, bár a maffiával nem találkozunk, a telepszabályok viszont nagyon fontosak.

 

A karakterek leginkább szürkék, nincsenek benne kifejezetten jók, negatívakat viszont inkább ki tudok emelni. Ám mindegyik csak egy adott helyzetben viselkedik rosszul, viszont ezáltal annyira leírták magukat előttem, hogy utána sem bocsátottam meg nekik. Az egyik ilyen Donato Sarratore, aki egy kurafi. Már a regény elején is környékezi a nőket, de aztán viszonylag hamar elköltöznek a telepről. Egy ponton azonban találkozik a már tinédzser Elenával, akit a nagy korkülönbség ellenére megkörnyékez. Így már értettem, hogy miért gyűlöli annyira a fia. A másik pedig egy család, a gazdag Solaráék, akik azt hiszik, hogy mindent megtehetnek abból kifolyólag, hogy van rá pénzük. Ezt a felsőbbrendűséget fennhangon hirdetik, ami miatt falra másztam tőlük. De a legrosszabb az egészben, hogy a telepen mindenki olyan gazdag akar lenni, mint ők, amivel kézben tartják az embereket.

 

Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon ki a kötet igazi főszereplője: Elena, mint elbeszélő vagy Lila, aki inkább hősnő jegyeket mutat. Végül azonban arra kellett jönnöm, hogy a barátságuk annyira meghatározza mindkettőjüket, hogy nemigen tudnám elválasztani őket. Kezdetben egyiküket sem szerettem. Lila túlságosan vad természete okossággal társul, amit finoman ugyan, de fitogtat. Elena mellette mákvirágnak tűnik, de irigy barátnőjére, ami miatt állandóan majmolja. Ez a tulajdonsága nagyon idegesített, de talán azért is, mert saját magam egy olyan darabját láttam benne, ami gyerekkoromban rám is jellemző volt. Barátságuk egyáltalán nem meghitt, sokkal inkább konfliktusokkal tűzdelt. Ugyan össze vannak nőve, és egyre jobb teljesítményre sarkallják a másikat. Különböző családi hátterük miatt csak Elena mehetett középiskolába, amitől kezdve más ívet fog bejárni a fejlődési útvonaluk. Elenának meg kellett határoznia önmagát, amit eddig csak Lilához viszonyítva tudott. Vak rajongásának tárgya nélkül sokkal középszerűbb, és kiskamaszként el kezdenek romlani a jegyei. Korrepetálásra szorul, amit az iskolából kimaradt Lila végez. Hihetetlen, hogy mennyire fogékony lány, mert csak olvasás útján szerzi a tudást, de úgy fogadja be, mint egy szivacs. Tanulékonysága mellett rendkívül innovatív gondolkodású, de csak arra fordít időt és energiát, ami érdekli. Elena viszont kényszerből tanul, mert a szülei elvárják tőle a jó jegyeket. Versenyeznek egymással, ami miatt helyenként akár ellenségeknek is tűnhetnek, de mélyen legbelül nagyon fontosak egymásnak. Ha nem is beszélnek, akkor is ott vannak a másiknak, legalább gondolatban. Nem tudnék dönteni arról, hogy kihez állok közelebb.

Forrás: Pinterest

Központi téma a nőiesség, illetve annak megismerése. Elena hamarabb kerekedik, és ezáltal fölényben érzi magát. A fiúk is észreveszik ezt a változást, és ácsingóznak a tiltott dolgok iránt. Gyerekszemmel még ártatlan dolognak tűnik a mellmutogatás, hiszen mindenkinek ugyanolyan, tiniként viszont már cédának nézik az embert, ha gyakran csinálja. Mindketten megszépülnek a maguk módján, és barátaik is lesznek, akikkel csókolóznak és tapogatják egymást. A megszerezett nőiesség azonban áruba is bocsátható, amit a férfiak ki is használnak. Volt olyan lány a baráti körükből, aki áldozatul esett.

 

A regényben nagy szerepet játszik az irodalom, azaz az írás és az olvasás. Lila és Elena írókká szerettek volna válni, mint a Kisasszonyokban Jo March, hogy sok pénzük legyen. Emellett Lila rendszeresen jár könyvtárba, hogy minden családtagjának nevére kikölcsönözzön egy könyvet, hogy azt végül ő maga olvassa el. Elena pedig egy történetet ír az egyik újságba, aminek kifejezetten jó a stílusa. Megjelenik még benne a Tolsztoj Karamazov testvérek című könyve is, ám mivel azt én magam nem olvastam, így az arra történő utalást sem tudtam értelmezni.

 

Összességében

Sokmindent érzek a könyvvel kapcsolatban, de leginkább azt, hogy a férfiak mennyire kihasználják az erejüket, a gazdagok pedig a hatalmukat. Tipikusan szépia hangulatú könyv, amihez idő kell. Középpontjában Lila és Elena barátsága áll, ami erőteljesen meghatározza mindkettejük fejlődését. Nem tudtam eldönteni, hogy melyiküket szeretem jobban, de még van rá időm. Nincsen tetőpontja, hanem folyamatosan tol maga előtt a végéig, hogy aztán áttérj a következő részre, amihez az Előhang csak rátesz egy lapáttal.

Forrás: Pinterest

„Volt a dolgokban, az emberekben, a házakban, az utcákban valami kibírhatatlan, ami csak akkor vált volna elviselhetővé, ha újrakezdődik minden, mint egy játékban.”

~~~

„– Manapság – magyarázta – várakozni kell, hogy igazán meggazdagodjon az ember.”

~~~

„Lehet, hogy csak nálunk a telepen van tengernyi feszültség meg erőszak, a város többi része csupa mosoly és kedvesség?”

~~~

„Mindig azt csinálja, amit nekem kellene, hamarább és jobban, mint én? Meglóg, ha követném, de közben a sarkamban van, hogy lekörözzön?”

~~~

„Elkezdi az ember egy szuterénben, aztán nemzedékről nemzedékre messzebbre jut.”

~~~

„Lila és Nino alig ismerik egymást, nemigen találkoztak, gondoltam, mégis nagyon hasonlítanak: nincs szükségük semmire és senkire, és mindig tudják, mi a helyes és mi a helytelen. De mi van ha tévednek?”

Forrás: Pinterest

„Mindig is ilyen volt, felborított egyensúlyokat, csak hogy lássa, miképp lehet őket helyreállítani.”

~~~

„Hát már az is bűn, hogy tanulni szeretnék?”

~~~

„– Nem akartalak megbántani. Csak azt akartam mondani, hogy ügyesen megszeretteted magad mindenkivel. Mindig is ez volt a különbség kettőnk között: tőlem félnek az emberek, tőled nem.”

~~~

„– Bármi történjen is, te folytasd a tanulást.

– Még két év, leérettségizem, és vége.

– Nem, ne hagyd abba, majd adok pénzt, neked mindig tanulnod kell.

Idegesen felnevettem, aztán azt feleltem:

– köszönöm, de egy idő után az ember befejezi a tanulást.

– De te nem: te vagy az én briliáns barátnőm, a legjobbá kell válnod, nem érhet a nyomodba se nő, se férfi.”

~~~

„– Itt maradsz mellettem.

Mellette. Észre sem veszi, gondoltam, mennyire ellentétes ez a szó a haragjával, a parancsolgatásával. Nem akarta, hogy tanuljak, de ha már tanulok, legyek különb azoknál, akikkel felnőttem, és rájött arra, amire én is éppen most döbbentem rá: nem közöttük van a helyem. Azért parancsolt rám, hogy maradjak mellette, hogy megóvjon a háborgó tengertől, az örvénytől, a szakadéktól, mindenféle veszélytől, amit számára Antonio testesített meg. De mellette maradni azt jelenti, hogy az ő világában maradni, hozzá hasonlóvá válni. És ha olyanná válok, mint ő, ki más juthatna nekem, mint Antonio?”

A sorozat további részei:

Az új név története (#2)

Aki megszökik, és aki marad (#3)

Az elvesztett gyerek története (#4)