2020. december 12., szombat

Szemem fénye | A. M. Aranth

Már megjelenésekor kinéztem magamnak A. M. Aranth, azaz Holló-Vaskó Péter Oculus című regényét, ez azonban az idő múlásával a feledésbe merült. Azóta csak egyszer-kétszer találkoztam a nevével, de tavasszal elcsíptem egy Vivien Holloway élőt Instagramon, amiben ő volt a meghívott vendég, viszont továbbra sem sikerült döntenem, hogy melyik könyvével is kezdjem. Végül az adta meg a kezdő lökést, hogy a Fumaxnak írva ő válaszolt a leveleimre, és a levélváltás következményeként a recenziós könyv mellé ő is beugrott a csomagba. Majd kiugrottam a bőrömből, mikor megláttam, viszont pont emiatt az öröm miatt halogattam is az olvasását, mert mi van, ha nem tetszik? A BookTube Könyvklub sem segített sokat rajtam, mert ugyan ez volt az egyik novemberi közös könyvük, nem sikerült időben belekezdenem. Aztán megláttam, hogy nem jött be nekik, és féltem. De már megint miért?


Eredeti megjelenés éve: 2016
Főnix Könyműhely / Fumax Kiadó
ifjúsági, sci-fi
négy csillag

Mit tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?

Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.

A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?

Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.

A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?

Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.

A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend. 


Feleslegesen tartottam a regénytől, de ez azért rányomta az elejére a bélyegét. A főhősnőnk azonban a vállán vitte a történetet, és ahogy fokozatosan kitárul elénk a világ, egyre inkább szerettem. Kíváncsi voltam az ok-okoztai összefüggésre, a háttéreseményekre, a földrajzra, a társadalomra, a morális kérdések feloldására, azaz mindenre. És emellett ha nem épp a világ elfoglalásával vagy az emberek manipulálásával foglalkozott, akkor még a stílusos párbeszédeit is szerettem.


Történetünk…

egy oculus beiktatásával kezdődik, akit Truth Dunnak hívtak, ám a műtét után megszűnt személynek létezni, már csak egy szem. Egy idős kutató hölgy vásárolta meg a családjától, aki a korai vakságot okozó amőba ellenszerét kutatja. A lány azonban nemigen szeretne beletörődni a sorsába, amelyet ötéves korában választottak neki a szülei, de lázadozásával sem ér el sokat. A kutatásukat az Annun Kutyái nevű terrorszervezet árnyékolja be, akik megkérdőjelezik a rendszer legitimitását, és ezellen lépéseket is tesznek. És ha ez még nem lenne elég, megérkezik egy földi küldöttség is, akik felkavarják a kolónia állóvizét. Vajon mit fog hozni a karácsony?

 

Főleg két szereplő miatt indult nehezen a kapcsolatom a regénnyel. Kezdetben egyáltalán nem szerettem a hajcsárként működő Verityt, mert nem láttam értelmét annak, hogy éjszakába menően kutasson Truth-szal. Az elszigetelés mellett még fájdalmat is okoz neki, ami teljes mértékben a rabszolgaságot juttatta az eszembe. Aztán kiderült, hogy a többi oculustulajdonos még kegyetlenebbül bánik a saját „szemével”, de ettől ez még nincs rendben. Idővel jó irányba változik, és a múlt sebeit is kezdi befoltozgatni. A másik ilyen szereplő a földiek hajójának mesterséges intelligenciája. Őt már az elején egy nagyzoló, beképzelt, képmutató és kétszínű fráternek tartottam, és ez nem is változott az olvasás előrehaladtával, sőt.


Forrás: Pinterest


Szerettem a fokozatos információadagolásának mértékét, így nem kezdtem egyszerre összeesküvéselméleteket gyártani, hanem hősnőnkkel együtt ismerjük meg a világot. A könyv helyszíne nem a Föld, mert az az Égi háború miatt lakhatatlanná vált, hanem egy tudatosan létrehozott kolónián. A jelenlegi bolygó többezer fényévre van az emberiség bölcsőjétől, így egy megfelelő távcsővel megfigyelhető lenne az emberiség fejlődése. Ez megoldaná a történelmi ferdítések problémáját, minek ide időutazás. A bolygó másképp kering a napja és másképp is mozog a tengelye körül. Egy nap 32 órából áll, ami az időhiányban szenvedők álma lehet. A Földre tervezett emberek azonban nem bírnak tovább ébren maradni, így délután kötelező szundiórát tartanak, amikor még a boltok is zárva vannak. Emellett a perc, az óra és az év is más, így lehet Truth 17 évesen 19 földi éves. A planétán minden kékes árnyalatú, és az ökoszisztéma sem érte el a Föld fejlettségi fokát. Mivel nem szeretnének beleavatkozni a természetes rendbe, így a magukkal elhozott állatokat is állatkertbe zárva mutogatják a lakosoknak.

 

A történet egyik központi témája a látás és annak elvesztése, ami szemüvegesként még inkább megérintett. A bolygón ugyanis egy amőba tartja sakkban az embereket, aki felzabálja az emberek látóidegét és retináját ahogy egyre idősebbek lesznek. Ehhez kellenek az Oculusok, akik a tehetős emberek szemeivé váló fiatalok, és a legszomorúbb ebben az egészben, hogy ehhez szülők adják el gyermekeiket a jövőjük biztosítása érdekében, ezzel azonban maguknak traumát okozva. Az amőba, mint közös ellenség azonban összefogásra készteti az amúgy multikulti világot, ahol a buddhista és a katolikus szerzetes együtt sakkozik. Idea ez a világ, talán túlságosan is.

 

A kultúra alapja a Japán és Írország keverékéből tevődik össze. Míg az előző elemeit személyes ismeret hiányában kevésbé ismertem fel, utóbbi inkább átjött. Vannak itt kocsmák, sört vedelő sportrajongók, keltafonatos tetoválások, de a nevek is nagyon árulkodók. Magát a bolygót is Avalonnak hívják, a fővárosát pedig Új-Dublinnak. Ezen kívül azonban nemigen ismerünk meg más helyeket, de ezt egy sorozat első részében nem is bántam, mert nem ezen volt a hangsúly. Ellenben a térképen kedvemre nézegethettem.


Forrás: Pinterest


A könyv másik fontos mozgatórugója a rossz definiálása. Egy hárompólusú történetet kapunk, ahol a Kilencek, azaz Avalon megmentői és a terrorista Annun Kutyái mellett a Földről jövő hajó a harmadik tagja a fogatnak. Mindenki más ellen harcol, és követ el hibákat ebben a velejéig romlott társadalomban. Minden rendszer megteremti a maga ellenségét, akarja bármilyen békésen vezeti az országát.

 

Mindeme világ és társadalomkritika mellett ott vannak a szereplők is, akik a regény lelkét képviselik. Szerettem Truthot, akinek egész beszédes neve van. Nem olvad bele az oculus szerepébe, hanem próbálja apróságokkal életben tartani a személyiségét. Ettől még ugyanúgy teljesíti a feladatait, és idősének szemeként funkcionál. Sokat kérdez, sokmindent megkérdőjelez, és bár az elején féltem a beleolvadástól, de egy határozott lányzót kaptunk. Egyáltalán nem egy törékeny alkat, sokkal inkább fiús karakterjegyei vannak, mint például hogy sokat szeret enni. És a sok alatt leginkább a sózott és húsból álló kajákat érti. Te jó ég, hogy mennyit nevettem én ezen. Az érzelmeit viszont egyáltalán nem tudja kezelni, hisz erre nem készítették fel az oculusképzőben.

 

Legjobb barátnője és lelkének másik fele, Aoi egy igazi forgószél, akiről szívesen olvastam volna többet. Ugyan Truth szemszögén keresztül sokat nosztalgiázunk a kettejük kapcsolatáról, de az mégsem egy aktív élmény. Azok a jelenetek, amiket mégis kapunk viszont egyvalamit erősítettek meg bennem: köztük nem feltétlenül csak barátság húzódik. Mivel Truth a szemszögkarakter, akinek az érzelmi felismerési szintje a béka segge alatt van a cuppogós iszapban ragadva, így ő nem is juthatott erre a kolosszális felismerésre. A rajzok, a közös élmények és helyzetek eléggé árulkodók a lányok szexuális orientáltságáról, vagy csak én láttam bele mindezt? De egyáltalán nem bántam ezt a tényt, és titkon még szurkoltam is nekik.


Forrás: Pinterest


Truth után a férfiak is döglenek, legfőképp Kaled Merrit, a földi hajó parancsnoka. Avalonra érkezve Truth lesz a kísérője, akivel rengeteg időt töltenek együtt. Működik köztük is kémia, és a feltűnése után virágzik ki Truth. Maga a kandúr (igen, nem hagyhattam ki) eléggé titokzatos az egész regény folyamán, így csak a megnyilvánulásaiból próbáltam összerakni a szándékát, de vele kapcsolatban állandóan falakba ütköztem.

 

Szerettem a könyv apróságait is, mint a könyvekre, filmekre és egy bizonyos zenére való utalását. Az egyik kocsma neve is ismerősen csengett, aztán megnéztem a könyv szerkesztőjét, és világossá vált a Holloway rejtély. De a legjobban a latin nyelv megjelenése varázsolt el. Az író maga is olyan suliba járt, ahol kötelező latinórái voltak (legalábbis én úgy tudom arról az iskoláról), és én is, így külön csemegéztem főleg a közmondásokon, amiket nekem is meg kellett tanulnom kisgimi alatt.

 

És a vége…

Úgy tudtam, hogy a mesterséges intelligencia bele fog szarni a salátába, de a tényleges csavaron nekem is elkerekedett a szemem. Karácsony napja eléggé kaotikus lett, Új-Dublin kész csatatérré vált, ahol mindenki mindenkivel összecsap. Már csak azt kéne tudni, hogy hogyan tovább.


Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget az írónak, Holló-Vaskó Péternek!


Érzetem, hogy lassan felőröl a nő kaotikus életvitele, a magamra fordítható idő hiánya, a pocsék kaja és a lelki terhelés. Paradox módon hiába voltam a nap harminckét órájából huszonnégyben Verityvel, soha nem voltam még ennyire magányos.

~~~

Abban a pillanatban a világmindenség összes emberi lénye közül ő állt hozzám a legközelebb. És nem is volt ez baj: egy határozottan bánatos szemű férfi, aki mindig kedves volt hozzám, és már látott úgy enni, mint egy disznó. Azt hiszem, ez utóbbi minden jó kapcsolat alapja.

~~~

…miféle világ az, ahol fiatal lányok csak akkor érezhetik önmaguknak magukat, ha az ereiket vagdossák?

~~~

– Ha még itt vagy, mire leérek – hörögte végül Aloi, amikor megtalálta a hangját, én meg a térdemet csapkodtam a nevetéstől –, megöllek, Nagy T, értve vagyok?!
– Persze, már megyek is – vinnyogtam.

– Eszedbe ne jusson, ha nem vagy ott, mire leérek… kétszer is megöllek!

– Most akkor menjek, vagy maradjak?

– Hülyelány!


Forrás: Pinterest


– Akkor van egy másik ötletem. Mi lenne, ha Veritynek továbbra is főznél, de én inkább rendelnék?

A döbbenet és a rettenet váltotta egymást az arcán. Levegőért kapkodott.

– Soha! Nem engedem, hogy bárki undorító, ízfokozókkal teli vackokat egyen ebben a házban! Előbb fogok én elkészíteni egy hamburgert, mint hogy hagyjam, hogy valami kókler főztjét edd!

Ez az. Megfogtalak.

– De, ha neked úgy könnyebb lenne…

– Nem. Lenne. Könnyebb. Miket ennél szívesen?

– Steaket – kezdtem mohón a felsorolásba. – Sült kolbászt, bécsi szeletet tepsis krumplival, hamburgert, hot dogot, szalonnás rántottát…

Aaron a hajába tépett lisztes kezével.

– Ne, ne folytasd, hát ez rettenetes – nyögte.

– Én mondtam, hogy rendelhetek is…

– Felejtsd el. Megoldom, de tudd, hogy nem értek egyet,

– Van még valami. – Gondoltam, addig ütöm a vasat, amíg meleg – Én… szeretem a sót.

~~~

– Legközelebb – morogtam – akkor hozz nekem vega burgert, ha tényleg vegák vannak benne, oké?

~~~

Aki bújt, aki nem, megjöttünk.

Loki Asgardban jár. És maga Heimdall köszöntötte. Pezsgővel és majvirlekvárral.

~~~

– Ahogy Aoi mondta, régen mi bújócskáztunk és kergetőztünk a hóviharban, most a hóvihar bújik meg a lelkünkben.

~~~

Istennek ehhez a sok rosszhoz semmi köze. Mi, emberek főzzük ki magunknak a legforróbb, leggonoszabb poklot, nap mint nap. És csak rajtunk áll, hogy olajat öntünk a tűzre, vagy egy vödör vizet.

Én vizet akartam.

~~~

– Mondd, Kaled – suttogtam –, miért van az, hogy mindig a jó embereknek kell meghalniuk?

– Ó, Truth. Ha neked lenne egy virágoskerted, akkor te melyik virágot szednéd le magadnak?

– Hát a legszebbeket.

– Pontosan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése