2017. július 8., szombat

Elferdített igazság | Elisabeth Wein

Emlékezetembe vésődött Elisabeth Wein Fedőneve Verity borítója. Nem is annyira a rajta található motívumok miatt, hanem ez volt az első könyvek egyike, melynél megtapasztaltam, mi is az a blogturné. Aztán ez elraktározódott bennem. Olvastam én történelmi fikciókat a II. világháborúról, bár nem sokat. Azok azonban nagyon is tetszettek, és gondoltam, a Verity is közéjük fog tartozni.

Magyar megjelenés éve: 2015
Könyvmolyképző Kiadó
történelmi fikció, ifjúsági
négy csillag
1943. október 11. Egy brit kémrepülőgép kényszerleszállást végez a náci megszállás alatt álló Franciaországban. A pilóta és utasa a legjobb barátnők. Egyikük megpróbálja túlélni. A másik már akkor elvesztette a játszmát, amikor még el sem kezdődött.
Gyönyörűen megírt, szívszorító regény egy felejthetetlen barátságról, amely a végtelen gonoszságnak is ellenáll.

Szeretem A könyvtolvajt maró humoráért, az Árnyalatnyi remény szívbe markoló igazságát, de a Verity tárgyilagossága távolságtartásra késztetett. Az érzelmek teljes hiánya nem indított el az együttérzés útján, és amikor szükségem lett volna rá, elhidegültem. Sokkolódni, sokkolódtam, de ennyi. Nem kapott meg magának.

Történetünk és a valóság szerint…
A háború embertelen a hátországban is, nemhogy a frontvonalon. Bevetések, légi támadások, kiképzések. Ez a férfiakat is megviseli, nemhogy a nőket. Két különböző társadalmi osztályból érkező lány barátsága viszont nem alakulhatott volna ki nélküle. A kém és a pilóta külön küldetéseket teljesít, és összekerülve jó csapatot alkotnak. A németek azonban beleköpnek a levesükbe.

Bár gyorsan haladtam vele, mégis inkább szenvedésnek éreztem. Kényszerítettem magam arra, hogy olvassam. Nem ragadott magával a kémlány raboskodásának és az azt megelőző életének története. Nehéz úgy írni a könyvről, hogy ne lőjjek le semmit sem, de megteszek minden tőlem teljetőt. Nem akarom, elrontani az élményeteket.
Szóval ott tartottunk, hogy kémlány.
Először még a nevét sem tudni, így, hogy megkönnyítsem a magam helyzetét, magamban csak névteLenkének hívtam. Rádöbbentem, hogy mennyivel több kötődés tud kialakulni emberek között, ha tudják a másik nevét. Kegyetlen bánásmódban részesül, de stílusa miatt meg is érdemli.
Maddie történetét meséli el, aki egy skót pilóta. Már kislány kora óta belészivárgott a benzingőz szeretete, mert öregapjának motorosboltja van. Imádja szétszedni majd összerakni őket, a kihívást értékeli benne a legjobban. Bátor, de nem vakmerő. Szereti felfedezni az új dolgokat. Jó navigáló képessége van. Mindegy, hogy süt a nap vagy nem, hogy tiszta az idő vagy ha köd van, simán lerakja a célpontra a gépet. Viszont őt sem sikerült megkedvelnem Lenke mellett.

"Ha az ember rátalál a legjobb barátjára, az olyan mintha szerelembe esne."
Ez zajlott a könyv az első kétharmadában. Idegenkedtem és lehet akármennyire érdekes, hogy miket éltek át ketten, mégis tudtam, hogy hova lyukadnak ki.
Aztán jött a váltás, amelyet muszáj megemlítenem. Lenke helyett ténylegesen Maddiet kapjuk elbeszélőnek, ami nálam megmentette a regényt. Ő egy sokkal szerethetőbb leányzó. Talán a munkásosztályhoz tartozása vagy az egyszerűsége fogott meg, nem tudom eldönteni. Ismerősként köszönthetem, viszont mégis más volt az ő, derűlátóbb szemszögén keresztül látni az eseményeket. Minden motivációra fény derül, és te atya ég. Micsoda megvalósítás. Rájöttem, hogy a tüskés álca mögött milyen zseniális elme lapul, de ennek ellenére még mindig nem szívlelem Lenkét.
Beleláttam az ellenállásba, a megszállt területek működésébe és az állandó rettegésbe. Kódfejtések, BBC-s adások, Gestapo, Sturmführer, bombázás.
Nekem egy kicsit sok volt a repülési adat. Mivel nem vágyom a pilótaságra, ezért csak értetlenül ráztam a fejemet. Teljesen mindegy számomra, hogy egy Messerschmidt vagy egy Push Moth-ben repked. Egyikről sem tudom, hogyan néz ki. Repülő és repülő. Viszont aki szereti a gépmadarakat, annak ez külön örömet fog okozni.

De hogy pozitív hangvétellel zárjam csapongó gondolataim közreadását, had’ szóljak pár szót a szerkesztésmódról. Nincsenek fejezetek, nem is teljesen naplószerű, de érzékeltet vele. Papírhiány, tollfogyás, külső közbeavatkozás, fáradtság… Megzavarják itten az embert az írásban. Hát szörnyű. Már nem tudom hányadjára állok fel, de ezt már szóvá kell tennem. Lenkébe se fojtotta bele ennyiszer a szót Fräulein Engel, a fegyőre és fordítója. A szigorú, nem tipikusan német hölgyi feladata a beáruló szöveg németre ültetése. Apropó német. Színesítette az a pár mondat, amit beszúrnak a szövegbe. Külön felüdülés volt nem a fordítást nézegetni. A franciánál viszont maradt ez a módszer.


Rövidre fogva
Az ötlet és a kivitelezése tetszett, a stílusa már kevésbé. Lenke néha idegesített, de Maddie kárpótolt mindenért.

Akiknek ajánlom
Pilótatanoncoknak és veterán légikalózoknak.
Ha szeretnél barátságról olvasni, mely a legvészterhesebb időben is kitart.
Tovább akarod bővíteni a II. világháborús olvasási palettádat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése