Te is halogattál már azért
sorozatkezdést, mert tudtad, hogy jó lesz, de előbb még a többieket szeretted
volna befejezni, hogy ne legyen egyszerre annyi elköteleződésed? Nálam S. A. Chakraborty
Dévábád-trilógiája került bele ebbe a skatulyába, pedig sok embertől – na jó
Anditól leginkább – azt hallottam, hogy élvezném. Meg is vettem az első részt,
ami három évig csak porosodott a polcon, mígnem Andi – igen, mivel ő számít a
sorozat magyar nagykövetének, meg sem lepődök rajta, hogy ő hozta meg a
kedvemet hozzá – egy közös (újra)olvasást szervezett a könyvekből, és ugyan én
jóval a nagy flow mögött kullogva haladtam a Bronzvárossal, viszont így önmaga
miatt tudtam szeretni a kötetet.
![]() |
| Eredeti megjelenés éve: 2017 Magyar megjelenés éve: 2018 Agave Könyvek Kiadó történelmi fantasy öt csillag |
Nahri sosem hitt a mágiában, de megvan a tehetsége hozzá: a 18. századi Kairó utcáin nem találni nála kiválóbb szélhámosnőt. Ám mindenkinél jobban tudja, hogy amivel a kenyerét keresi – tenyérjóslás, zár-szertartások, gyógyítás –, az egytől egyig szemfényvesztés, bűvészmutatvány, tanulható képesség. Eszköz arra a csodás célra, hogy kizsebelhesse az oszmán nemeseket.
De amikor Nahri véletlenül
megidézi maga mellé Dárát, a hozzá hasonlóan dörzsölt és sötéten rejtélyes
dzsinn harcost, akkor kénytelen elismerni, hogy a varázsvilág – melyről szentül
hitte, hogy csupán a gyerekmesékben létezik – valódi. Mert Dára megoszt vele
egy lélegzetelállító történetet: a tűz lényeitől hemzsegő forró, szélfútta
sivatagon és a rejtélyes máridok nyughelyének otthont adó folyókon, az egykor
szemkápráztató emberi világvárosok romjain és a hegyeken túl – ahol még az
égben köröző ragadozó madarak sem azok, aminek látszanak – terül el Dévábád, a
legendás bronzváros, melyhez Nahrit eltéphetetlen kötelék fűzi.
Dévábád bűbájokkal
átitatott díszes bronzfalai és a hat dzsinntörzs kapui mögött régi ellentétek
húzódnak. Amikor Nahri úgy dönt, hogy belép ebbe a világba, az érkezése egy
évszázadok óta fortyogó háború kirobbanásával fenyeget. Nahri hamarosan
kénytelen megtanulni, hogy az igazi hatalom kegyetlen és könyörtelen. Még a
mágia sem védheti meg a nemesi intrikák veszélyes hálójától, és a
legagyafúrtabb cselszövések is végzetes következményekkel járhatnak.
Az elsőkönyves S. A.
Chakraborty különleges utazásra invitálja az olvasót a Bronzvárosban. Az elmúlt
évek egyik legnépszerűbb fantasy debütálása elképesztő kaland egy olyan
világban, amit egyhamar nem felejtünk el.
Nem is tudtam, hogy
ennyire hiányzott már nekem egy jó kis politikai intrikával dúsított fantasy. A
hosszú és belesüppedős fejezetek teret engedtek az események kibontakozásának,
de pont emiatt nem haladtam vele olyan gyorsan. Emellett pedig egy nagyobb
szünetet is kényszerültem tartani, ami ugyan csorbított az élményen, a
szereplők és a cselekmény viszont végig lázban tartott.





