Alessandro Baricco minden
írásában feszegeti a határokat. Van egy megszokott stílusa, de mégis ahogy többet
olvasok tőle, egyre inkább azt veszem észre, hogy állandóan kísérletezik – vagy
az írásmódon csavar egyet, vagy a feldolgozott témán. A Mr. Gwyn című regénye a
kiégés, az írás és az önmagunkról alkotott képet vizsgálja meg, és hoz minket
abszurd helyzetekbe.
 |
Eredeti megjelenés éve: 2011 Magyar megjelenés éve: 2012 Helikon Kiadó kortárs fikció négy csillag |
Jasper Gwyn, az alkotói
válságban szenvedő író egyik napról a másikra úgy dönt, hogy abbahagyja az
írást. Mi ez? Kiüresedés? Kiégés? „Mérsékelten sikeres” szerzőként csupán
néhány rövidebb elbeszéléssel és több tucat, a Guardian számára írt cikkel
büszkélkedhet… azonban három regénye oly mértékben különbözik egymástól, hogy
ha valaki nem tudná a tényt, nemigen jöhetne rá, hogy ugyanaz a kéz alkotta
őket. A mesélő tehetségéhez nem férhet kétség, ugyanakkor zavarba ejtő az a
könnyedség, ahogyan a szereplői érzelmeit megfogalmazza. Mintha valamennyiük
gondolatait ismerné…
Jasper Gwyn tehát
negyvenhárom éves korában megírja utolsó cikkét, melyben ötvenkét olyan dolgot
sorol fel, amit attól a naptól kezdve soha többé nem tesz. És ezek közül a
legutolsó a könyvírás. Alkotói karrierje ezennel véget is ér. Vagy mégsem?
Sokak számára a Selyem
mellett ez A kedvenc regénye Bariccotól, amit teljesen meg tudok érteni. Nálam
nagyon szerencsétlenül jött ki az olvasása, mert nem sikerült befejeznem egy
vonatút alatt, pedig vitt magával és hihetetlenül élveztem. Aztán másnap egy
számomra diszkomfortos helyzetben vettem kézbe az utolsó 30 oldalt, és már nem éreztem
ugyanazt a bizsergést, pedig nagyon szép gondolatokkal zár a könyv.
Mindenképpen újraolvasós lesz, hiszen akkor már nem is kell cselekményre
koncentrálnom, hanem elmerülhetek a szavakban és a mondanivalóban.