Az elveszett hercegnő | Colin Falconer

Anasztázia Romanovot, mint a korosztályomból oly sokan, a róla készült mese által ismertem meg, azóta pedig csak még inkább el kezdtem érdeklődni az orosz kultúra és történelem iránt. Így került hozzám Colin Falconer Anasztázia című regénye, amit viszont már A korona című sorozat Ipatyev-ház epizódjának hatására kezdtem el. Mind a könyv, mind a sorozat az ottani eseményekkel kezd, és azon a téren jól kiegészítették egymást, de sajnos a kötet nagy része inkább a személyes drámákkal foglalkozik, ami miatt csalódnom kellett benne.

 

Eredeti megjelenés éve: 2002
Magyar megjelenés éve: 2014
IPC-Mirror Könyvek
történelmi romantikus
három csillag

Sanghaj, 1921.

Az amerikai újságíró, Michael Sheridan beugrik a Huangpu folyóba, hogy kimentsen egy fehérorosz menekült lányt, akivel Sanghaj egyik lokáljában ismerkedett meg. Anasztázia Romanov rendkívüli módon emlékeztet az azonos nevet viselő nagyhercegnőre, akiről azt rebesgetik, hogy túlélte, amikor a bolsevik forradalmárok brutális kegyetlenséggel meggyilkolták a családját. Az orosz cár legkisebb lányának sorsa a korszak egyik legtöbbször emlegetett rejtélyévé vált. Michael Anasztáziája azonban amnéziában szenved, és csak élete legutóbbi egy-két évére képes visszaemlékezni.

A lány múltját és személyazonosságát övező rejtély kibogozása Sanghaj utcáiról a húszas évek Berlinjébe és Londonjába, a bolsevik Oroszországból a Wall Street-i tőzsdekrach előtt álló New Yorkba sodorja el Michaelt és Anasztáziát. Michael az egyetlen férfi, aki úgy segít Anasztáziának, hogy semmit sem kér cserébe – de vajon a lány le tud-e mondani az igaz szerelem kedvéért a lehetőségről, hogy hercegnő legyen?

„Némelyik férfi nem szerelmes lesz, hanem egyszerűen elvész. Én is abban a pillanatban elvesztem, amikor azon az estén megpillantottam a lokálban Anasztázia Romanovot…”

A nemzetközi hírű bestseller író, Colin Falconer gyilkosságról és árulásról, királyi botrányról és pénzügyi fondorlatról szövi a húszas évek viharos és romantikus évtizedén átívelő meséjét – és a valaha elbeszélt szerelmi történetek egyik legremekebbjét tárja elénk.

 

Bárcsak több történelmet és kevesebb drámát tartalmazott volna a regény, mert akkor sokkal jobb lehetett volna. Bár biztos van, akinek így is tetszik, de engem kifejezetten idegesített a szereplők közti végeláthatatlan huza-vona. Érződik a regényen a kutatómunka, és a valós események előterében lévő történések nekem is jobban tetszettek, de sajnos nem ezek vannak többségben.

 

Történetünk…

Anasztázia Romanov megmenekülésének mítoszát dolgozza fel. Bár a felütés az Ipatyev-házban játszódik, a fő események a világ számos pontján keresztül kalauzolja az olvasót az elveszett hercegnő nyomában. Az egész Shanghajban indul, mikoris egy amerikai újságíró megment egy hídról leugró amnéziás kurtizánt, akik között egy se veled se nélküled kapcsolat alakul ki. Míg a hölgy hamar érdekházasságot köt, addig úriemberünk újra és újra felveszi a fonalat a híresztelések szerint túlélő Anasztázia kilétének bebizonyítását kutatva. Vajon az emlékezetkiesés mögött tényleg egy orosz nagyhercegnő rejlik? Vajon készen van-e rá a világ egy ilyen horderejű titokra vagy mindenki jobban jár, ha ez rejtve marad?

 

A kezdése nagyon ígéretesnek tűnt. Az első 65 oldal minden brutalitásával együtt hű képet ábrázol a fogva tartott Romanov család sorsáról. Látszódnak az új rendszer hibái, a frissen hatalomra kerültek túlkapásai és visszaélései. Anasztáziát egy elég szemtelen és élénk lányzónak ismerjük meg, a cárt pedig egy legyőzött, de nem megtört embernek, aki ugyan behódol, de emberként beszélget a fogvatartóival. Sokkal inkább meglepődtem a cárevics betegeskedő állapotán, illetve az őt anyaoroszlánként védő anyján. Ugyan pontosan ismertem a történet kimenetelét, mégis megfeküdte a gyomromat.

 

Forrás: Pinterest

 

Az ezután lévő éles váltással a szememben bokánlőtte magát a regény. Az áldozatszerepben fürdő Anasztázia köszönőviszonyban sincsen az elején megismert lánnyal. Azt még meg tudnám érteni, hogy a trauma feldolgozás kezdeti szakaszában lelkileg instabil, de az író az amnéziával amúgy is a dolgok könnyebbik végét fogta meg. A körülötte lévő emberek viszont mint valami istennőt ugrálják körbe, amelyek közül a másik szemszögünk, Michael sem kivétel, de őt még mindig jobban elviseltem minden hülyeségével együtt.

 

Egy kapcsolat drámai íve feszül végig a regényen, és a végén sem kap igazán feloldozást. Az idők során többször találkoznak és kerülnek egymáshoz közel, de egy ponton az egyik fél mindig kiadja a másik útját. Ez azonban számomra sokkal inkább élvezkedésnek tűnik, mintsem tényleges szerelemnek. Anasztáziát Michaelen kívül azonban mások is kihasználják a hírneve miatt. Első férje azonban gerinctelen módon a homoszexualitását is palástolja vele.

 

Ami miatt azonban mégsem bánom az olvasást, hogy a történelmet eddig nem ismert szögekből láthattam. Shanghaj az orosz forradalom elöl menekvő polgárok egyik gyűjtőhelye volt. Berlinben is hasonlóan pezsgő orosz élet zajlott, és itt már érzékeljük Hitler megjelenését. Ameriákban a szememben csak Gatsby lázként létező időszak tombolt vad partikkal és szesztilalommal. A tőzsdekrachot és az előtte tomboló időszakot is látjuk, ami közgazdászként különösen izgalmas volt.

 

Összességében

A regény egy elszalasztott lehetőségnek tűnik. Jól indult, de aztán a történelmi események helyett sokkal inkább két ember hullámzó kapcsolatára helyezte a hangsúlyt, ami a szememben szenvelgésnek tűnt. Anasztázia sem volt egy ponton túl szimpatikus, valamint a nyomozás is jobban a háttérbe szorult, mint szerettem volna.

 

„Az emlékezetünk az, akik vagyunk, igaz? A lelkünk.”

~~~

„Úgy tűnik, a világ állandóan csak egy szívdobbanásnyira van a káosztól.”