Baricco egy zseni. Bár ezt
már egy ideje tudom, de a Történet című regénye ezt a tényt csak még inkább
alátámasztotta. Szabadon garázdálkodott, mégis tudatosan vitte előre a
megkezdett ívet. Különböző hangokat keverve alkotta meg a tökéletes egyveleget,
melynek a hossza sem vált a kárára.
 |
| Eredeti kiadás: 2005 Magyar kiadás: 2007 Helikon Kiadó történelmi fikció öt csillag |
A regény valamikor a 20.
század elején játszódik, az automobil és a csodálatos férfiak legendás, múltba
vesző hőskorszakában. Főszereplője Ultimo Parri, akit az olvasó kisfiúként ismer
meg a történet elején, de már akkor is mindenki tudja róla, hogy különleges:
Ultimo olyan ember, akit „aranyfüst borít”, és akinek egyetlen célja: rendet
tenni a világban.
Ötéves, amikor
megpillantja az első automobilt, és huszonöt, amikor találkozik a szerelemmel.
Az ő története ez a megrendítő regény, amelyben az automobil, a sebesség- és
versenyszenvedély párosul egy életen átívelő, rejtélyes szerelemmel és a konok
tenni akarással, a szavak és formák mögött rejlő jelentések felfejtésével.
Baricco újra rátalált arra
az elbeszélői hangra, amely a Selyem című regényében ejtette először rabul a
magyar olvasót, de a Történet szélesebb ívű, több hangon megszólaló alkotás. Hősei
sokáig az olvasóval maradnak, és segítenek – élni.
Egyrészt nagyon vártam már
ezt az olvasást, ugyanis magam is lelkesedem az autóversenyzésért. Másrészt viszont
szerettem volna még elodázni, mert ezen kívül már csak egy regényét nem
olvastam. Ezen kívül mást tényleg nem tudtam előzetesen róla, de hát a legtöbb
Baricco műbe így mentem bele. Ez azonban csak nagyon keveseknek adatik meg,
ugyanis jelenleg nem kapható, és az új kiadásban sem jelent meg.
A Történet…
egy történetről szól – jó,
leállítom magamat, de amúgy nagyon frappáns címet választott a szerző, mert
mindenki vadul sztorizik benne –, amelynek középpontjában az autóversenyzés és
Ultimó áll. A fiút majd később férfit mások szemszögén keresztül, életének
különböző szakaszaiban látjuk – autóversenyen veszünk részt, az első
világháború frontján járunk, zongorákat szerelünk szét, vagy épp versenypályát
építünk –, és mindvégig megszállottan az álmát követi.
Már a nyitánnyal levett a
lábamról, amely ugyan szorosan nem kapcsolódik az eseményekhez, mégis
tökéletesen megalapozza a hangulatot. Egy Párizs-Madrid autóversennyel
indítunk, ahol megismerhetjük a sport veszélyes oldalát. Én azonban sokkal
inkább a megvalósítástól dobtam el az agyam, ugyanis bekezdések helyett
tabulátorokat alkalmaz, amely teljesen olyan benyomást keltett, mint a
sebváltás miatti gázkimaradás.
A kötet erőssége az
epizodikussága, ugyanis Baricconak nagyon jól állnak a rövidebb művek, mint a
Háromszor hajnalban, a Novecento vagy a Vértelenül. Az egyes részekben a különböző
elbeszélőknek köszönhetően stílusokkal kísérletezik, a folyamatos frissessége
miatt pedig sohasem fáradtam bele az olvasásába. Kapunk naplóbejegyzéseket,
visszaemlékezést, emlékiratot, amelyek mind-mind a maguk módján viszik előre az
eseményeket. Ezekből azonban nekünk kell összeraknunk a pontos történéseket,
mert nem mindenki egyaránt megbízható.
 |
| Forrás: Pinterest |
Szerettem a történelmi
vonalát, ugyanis egyrészt bepillanthatunk a 20. század eleji olasz vidéki
életbe, amikoris Ultimo édesapja a semmiből nyit autószerelő műhelyt úgy, hogy
még senkinek sincsen gépjárműve a környéken. Másrészt pedig testközelből látjuk
az első világháború olasz frontját. Nagyon érdekes volt az író elmélkedése a
témáról, hogy mennyire visszafelé fejlődött az ember a háborúzásban, ugyanis az
erődítmények helyett árkokban senyvednek a katonák. Emellett pedig előkerül a
halál traumája, valamint a harcok végeztével beálló káosz és anarchia is.
Megjelenik benne a Bariccora
oly jellemző nőiesség is, bár Jelizaveta elég furcsán viselkedik.
Zongoraleckéket ad a Steinway & Sons megbízásából, de közben tönkreteszi a
családokat, és mindebben örömét leli. Eléggé megkeseredett, ugyanis a háború
elől menekülnie kellett Oroszországból. Ultimóhoz hasonlóan vele is többször
találkozunk, és elég érdekes életutat jár be. Mikor már azt hiszi az ember,
hogy megkomolyodott, öregségére ismét elég különc lett.
Összességében
Teljesen letaglózott a
kötet, leborulok az író nagysága előtt. Kísérletezett, de minden olyan elemet
is bevetett, ami miatt igazán Bariccosra sikeredett ez a regény. Az
epizodikussága miatt pedig a hosszával sem volt gondom, ugyanis neki a rövidebb
történetek állnak jól. Kaptam benne autóversenyzést, történelmet, megbízhatatlan
elbeszélőt, és mindehhez egy olyan történet is járt, amelynek láncszemeit magam
fűztem össze.
„… ha szeretsz valakit, aki viszontszeret téged, soha se leplezd le az álmait.”
~~~
„Az igazi tehetség abban mutatkozik meg, ha valaki már akkor birtokában van a válasznak, amikor a kérdések még meg sem fogalmazódtak.”
~~~
„Olykor nem teszünk mást, mint befejezzük a ránk hagyott félmunkát. És belefogunk munkákba, melyeket majd mások végeznek be helyettünk.”
~~~
„Elmagyarázta, hogy senki sem hiheti magáról, hogy magányos, mert mindenkiben tovább él azoknak a vére, akik őt nemzették, és ez visszavezet az idők homályába. Olyanok vagyunk, akár a kanyarodó folyó, mely messziről érkezik és tovafut rajtunk.”
~~~
„Minthogy a háborút a lövészárkok mélyére, a föld alá süllyesztették, vele együtt az ítéletet is elfogadták, mely a történelem előtti időkbe vitte vissza az emberi nemet: a halál helyszíne ismét a nyílt terep lett. Ha a lyukból bárki, csak egy bátortalan félmozdulattal is kidugta a fejét, óhatatlanul a láthatatlan orvlövészek suhanó lövedékébe ütközött, végérvényesen szentesítve, hogy nincs életlehetőség a szabad ég peremén sem. Az állati létbe való visszafejlődés, mely a föld alá tuszkolta az embereket, az élhető tér mérhetetlen szűkülésével járt együtt, mintegy zérusra redukálva a világot.”
~~~
„A saját mesterségünk az, melybe nem fáradunk bele.”
~~~
„Nem vagyok hajlandó hinni a Történelemben. A Történelem optikai csalódás. Csak kevesek ügye, amit úgy adnak el, mintha mindenkié lenne. De nem igaz. Csak az ő ügyük. A Történelemmel úgy kell szembeszegülnünk, hogy nem veszünk benne részt. Azt csak ők gondolják, hogy nekünk részt kell venni benne. Szükségük van rá, hogy az őrültségük színpadán ránk osszák a szerepet.”
~~~
„Az emberek élnek, az évek telnek, de az éveknek csak egy töredékében élnek igazából, akkor, amikor azt tehetik, amiért megszülettek. Akkor és ott boldogok. A maradék idejüket elmúlatják: várnak vagy emlékeznek. Ha várakozol vagy emlékezel, állapította meg, nem vagy sem szomorú, sem vidám. Szomorúnak tűnsz, pedig csak várakozol vagy emlékezel. Nem szomorú az, aki vár, vagy aki emlékezik. Egyszerűen csak emlékezik.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése