Míg másoknak a kávé, nekem a tea a reggeli ébredezés egyik elengedhetetlen kelléke. Kezdetben ez egy kényszerű döntés volt, de mára már el sem tudom képzelni az életemet nélküle. Felnőve magát a teakultúrát is kezdtem jobban megismerni, és mikor megtudtam, hogy Judy I. Lin Méreggel átitatott varázslat című regénye is eme italt helyezi a középpontba, azonnal felkerült a radaromra.
 |
| Eredeti megjelenés éve: 2022 Magyar megjelenés éve: 2023 Next21 Kiadó ifjúsági, fantasy három csillag |
Korábban büszke voltam a kezemre. Most, ha megpillantom, csak arra tudok
gondolni: ezzel a két kezemmel temettem el anyámat.
Nem elég, hogy elveszítette az édesanyját, Ning azzal is tisztában van: az
ő hibája volt. Teát főzött, amelyről nem tudta, hogy méreg van benne – és az
édesanyja ezt itta meg, ebbe halt bele. A tea, amiben méreg van, most Ning
testvérét, Shut is elveheti Ningtől.
A lány értesül róla, hogy a teafőzés ősi, varázslatos művészetében mérik
össze erejüket a királyság legnagyobb tudású teafőző mesterei, ezért ő is
odautazik, hogy részt vegyen a versenyen. A győztes egy kívánságát a
királykisasszony teljesíti – Ningnek talán ez az egyetlen esélye, hogy
megmentse testvére életét.
A királyi udvart azonban csalárdság és ármányok szövik át – felbukkan egy
jóképű, rejtélyes fiú, akinek megdöbbentő titkai vannak. Ning egyre
mélyebben belekeveredik valamibe, és mire észbe kap, már nagyobb veszélyben
van, mint testvére, Shu.
Abban a részében egyáltalán nem csalódtam, ami miatt olvastam. Nagyon
tetszett a teamágia megjelenése, az élénk színek és a hozzá társított
illatok fátyolként lebegnek a szemünk előtt. A teamesternő lánya miatt a
szertartás elemei nem voltak idegenek a számomra, viszont a zöldfülűként sem
hagy magadra, mert gyorstalpalóval indít. Minden másban azonban eléggé
bukdácsolt.
Történetünk…
Ningről szól, aki próbálja feldolgozni édesanyja elvesztését, miközben
ikertestvére is ágynak esett. Egyetlen megoldásnak az udvari próbatételen
való részvételt látja, ahol a nyertesnek minden kívánságát teljesítik.
Vidékiként az intrikákkal teli új környezetben azonban kiütközi a naivitása,
emellett pedig rosszakarókból is bővelkedik. Mindeközben pedig a birodalom
stabilitása is megingani látszik.
Ugyan a nyitány bennem eléggé a Mulant idézte az ellopott tekerccsel és a
titkos szökéssel, de sajnos itt meg is állt a két főszereplő közötti
hasonlóság. Ning sokat lamentál és elég bizonytalan, és mivel mindezt jelen
időben és karakterközpontúan tálalja az írónő, hiperfixálódunk rá, ami ebben
az esetben nem volt szerencsés. Sokkal jobban szeretem a belevaló hősnőket,
de Ning az első lépése után leginkább csak az árral sodródik. Rajta kívül
sokkal érdekesebb szereplőket is felvonultat ám a kötet. Ott van Yang, aki
egyfajta anyafigura lesz számára, vagy Lian, akivel legjobb barátok lesznek,
de még Kang is izgalmasabb volt, pedig egyáltalán nem a várt irányba
fejlődik a karaktere.
 |
| Forrás: Pinterest |
Előzetesen tudtam a kötetről, hogy a kalandozások helyett az udvari
intrikákra helyezi a hangsúlyt, és a Dévábád-trilógia óta ismét keresem
ezeket a történeteket. Szerettem az információmorzsák fokozatos feltűnését
és a csillogó lepel lehullását. Annak pedig külön örültem, hogy Ning
édesanyjának múltját is megismerhettük. Hősnőnk azonban elég béna a
játszmázásban, így sokszor csak a fejemet fogtam.
A keleti világ egy kicsit megdolgoztatta a képzelőerőmet, ugyanis számomra
teljesen ismeretlen ételek, ruhák és színkavalkád jelent meg a lelki szemeim
előtt. Ez még egyénként kisebb gondot okozott, mert jól bemutatja őket a
szerző, valamint a kötet végén található szószedet is tetszett. A térképet
viszont nagyon hiányoltam, mert viszonylag sok területet említ a történet,
amelyeket jó lett volna térben is elhelyezni.
A legnagyobb problémám azonban magával a szöveggel volt. Kezdetben nem
tudtam eldönteni, hogy a szerzői vagy a fordítói döntések miatt nem
gördülékeny a regény. Idővel szerencsémre lendületesebbé vált, de ehhez
kellett az is, hogy ne csak Ning fejében legyünk állandóan. Az adagolása
viszont továbbra sem tetszett, és már a könyv közepénél éreztem, hogy az
egynek elmegy kategóriába fog esni. A végéhez érve pedig sokkal inkább az
motoszkált bennem, hogy mennyivel jobb is lehetett volna a könyv.
Összességében
A teás vonala tetszett, viszont a főszereplőnk viselkedése és a
történet adagolása derékba törték az élményt. Annyival jobb lehetett volna,
így viszont csak egy középszerű történetet kapunk meseszép kivitelben.
Köszönöm szépen a lehetőséget a 21. Század Kiadónak!
„A nyelvnek szüksége van némi édességre, mondta anyánk. Megtanítja a szívet, hogyan kell szeretni.”
~~~
„Ha érzed valaki más szenvedését, mégis hogyan tudnál elfordulni tőle?”
~~~
„A fővárosban mezítelennek érzem magam – a kiejtésem, a járásom, a ruhám, minden elárul. De az életemet eddig szabadon éltem, azt tehettem, ami a kedvemre volt, és anyám sosem kérte, hogy más legyek, mint aki vagyok, minden hibámmal együtt. Milyen lenne, ha állandóan ezt az óvatos arcot kellene viselnem?”
~~~
„A mágia nem a teaöntés szertartásában vagy közös teázásban rejlik. Hanem a kapcsolódásban, a lelkek rövid ideig tartó egyesülésében. A tealevelek a csatorna, a hozzávalók az útjelzők.”
A sorozat további részei:
A Venom Dark and Sweet (#2)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése