Holokausztról a TikTokon | Lily Ebert & Dov Forman

A modern technológia árnyoldala mellett hatalmas lehetőséget is jelent. Ezt mi sem igazolja jobban, mint Lily Ebert története, aki 90+os holokauszt túlélőként a TikTokon mesél az életéről. Ehhez azonban egy nagyon hosszú út vezetett, amelyet a dédunokájával, Dov Formannal közös könyvében, a Lily fogadalmában tárnak a világ elé.

Eredeti megjelenés éve: 2021
Magyar megjelenés éve: 2021
21. Század Kiadó
önéletrajz
öt csillag

Lily Ebert holokauszt-túlélő, aki a TikTokon beszél Auschwitzról, a haláltáborban szerzett élményeiről. Amikor 1945-ben kiszabadult, egy amerikai zsidó katona adott neki egy bankót, amire azt írta:

„Sok szerencsét, és sok boldogságot”.

Lily dédunokája, Dov a közösségi hálón akarta felkutatni a katonát és leszármazottait, és ezzel az immár kilencvenhat esztendős Lily egy csapásra a világsajtó szalagcímei között találta magát. Annak idején megfogadta: ha túléli a tábort, mindenkinek elmondja, mi az igazság Auschwitzról. És most elérkezett az ideje.

Szívbe markoló, ahogy Magyarországról ír, boldog gyermekkoráról, aztán meg arról, hogy 1944-ben, amikor megérkeztek Auschwitzba, az édesanyja és két húga életét vesztette. Eltökélte, hogy a másik két húgára nagyon vigyázni fog. Érzékletesen írja le a tábor embertelen körülményeit, és azokat az apró győzelmeket, amelyek erőt adtak neki.

Lilyt rengeteg veszteség érte, de aztán sikerült új életet kezdenie. Nem volt könnyű, a gyász mindvégig ott maradt a szívében, de hallgatóságot talált, és beszámolóiban felfénylik a remény, hogy ilyen alávaló gonoszság soha többé nem történhet a világban.

 

Bár még nem jártam Auschwitzban és nincsenek zsidó felmenőim sem, mégis mélyen megérint a holokauszt. Fáj az emberek megvezethetősége és tévképzetei, amivel milliókat irtottak ki pusztán azért, mert egy bizonyos valláshoz tartoztak. Ahogy tárul ki előttem fokozatosan világ, egyre több információhoz jutok hozzá, és egyre inkább bele akarom ásni magam a sorsokba, hiszen az utolsó túlélők még köztünk élnek.

Lily egy csupaszív asszony, aki egy alkalmazkodó generáció tagja. A kötetben ő történetét követjük végig gyermekkorának családi idilljétől indulva, a második világháború borzalmain át a többszöri újrakezdésig. Sosem vesztette el a reményt, mindig a túlélést tartotta a szemei előtt, és ez érződik a könyvön. Ugyan a holokauszt borzalmai nyomasztóan hatottak, sosem a borzalmakra koncentrál. Bemutatja azokat is, de sokkal inkább az emberekre helyezi a hangsúlyt.

Forrás: Pinterest és Deborah Hurford Brown (középső kép)

A magyarországi zsidóság történetének egy újabb szeletét ismerhettem meg. Mivel Bonyhádról származik a család, elég hamar tudtam kötődni hozzájuk, hiszen magam is számtalanszor jártam már ott. Leginkább az ott élő sváboknak voltam tudatában, de nagyszámú zsidó közösség volt a városban, akik német és magyar oktatásban is részesültek. Bepillanthattunk a mindennapokba, megismerhettük a szokásaikat, hogy aztán sokkal nagyobb kontrasztként éljük meg a koncentrációs tábor döngölt földjét.

 

Hihetetlen, hogy mire képesek az emberek. A Mausban vizuálisan tárult elém Auschwitz férfiakat gyűjtő része, ebben a kötetben pedig a női oldalt ismerjük meg. Nőiességüket elvesztve éheztették őket, és így még szerencsések voltak, mert nem gázosították őket el egyszerre. A két oldal közti kapcsolat, hogy néha-néha szóba tudnak elegyedni az ellenkező nemmel, itt is előkerül. Egy másik olvasmányomhoz is kötődik könyv, mégpedig Éric Vuillard Napirendjéhez, ahol már olvastam a német gazdaság második világháború alatti dübörgéséről. Munkatáborokat létesítettek a nagy gyárak mellett, és ott dolgoztatták a szemükben harmadrendű embereket.

 

Sokat beszél a kitartásról, az összetartozásról. Az ottani lányok sorsközösségükben kovácsolódtak össze, és Lily még szerencsésnek volt mondható, hogy együtt tudott maradni két nagyobbik húgával. Anyai szerepet vett fel, és ez segíthetett nekik a túlélésben. Nem volt lázadó, tette a dolgát, és hittel fordult a jövő felé. Viszont megtört az emberekbe vetett bizalma, hiszen annyit ködösítettek nekik, míg a haláltáborba kerültek. Illetve a magyarok asszisztálása nélkül mindez nem történhetett volna meg. Nem is igen vágyott vissza Európába.

Forrás: Pinterest

Szerettem, hogy nem áll meg a felszabadításnál, hanem Lily mesél az újrakezdésről. Látjuk a húgaival Svájcban, majd később Izraelben. Látjuk, ahogy új életet kezdenek, családot alapítanak, viszont egyáltalán nem mesélnek a traumáikról. Nem is tudják, hogy hogyan is lehetne, hiszen aki átélte, az tudja, aki pedig nem, az nem tudja elképzelni. Hosszas idő után jut el egy pontra, hogy képes felidézni, és vissza is tér Auschwitzba. Már addig is több helyen elérzékenyültem rajta, de ott már eltört a mécses.

 

Átéljük Izrael és Palesztina létrehozását, belecsöppenünk az izraeli háborúba, és Magyarország kelet felé orientálódásának időszakába. Kívülről figyeljük meg a Vasfüggyöny létrejöttét, 56-ot és az emigrálásokat. Korképet ad egy ember sorsán keresztül a 20. század második feléről. De sokkal inkább a sorsokra figyelünk, ami sokkal közelebb hozza a történetet.

 

A múltbéli események mellett kapunk jelenbéli szálat is, amelyet Dov, az dédunoka mesél el. Általa kerül közelebb Lily a technológiához, a hagyományos holokausztközvetítés átkerül az online térbe, és emberek milliót érik el hirtelen. Ezáltal ismerik meg a bankjegyet adó titokzatos férfi családját, ásnak mélyebbre a történelemben listák és jegyzékek alapján. Validálják az emlékeket, hiszen belülről mindig is szubjektívan ítéljük meg a helyzetet.

Forrás: Pinterest

Már annyi könyv jelent meg a témában, de miért olvasd el mégis?

Mindenki ugyanazt élte át, de mindenki másképp. Nem lehet eleget beszélni a történelem legnagyobb gaztetteiről, amelyek a mai napig traumák formájában velünk élnek. Lily egy életvidám lányból lett igazi túlélő, aki sosem adta fel, akármilyen nehéz is volt.

 

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak!

„A Covid-járvány fájdalmas igazságra világított rá – akármilyen kemény fából faragták, akármennyire halhatatlannak tűnik, és akármennyire szeretem, a dédnagyanyám nem fog örökké élni.”

~~~

„– De az én generációm hozzászokott, hogy alkalmazkodjon az új helyzetekhez. Ha ezt kell csinálni, ezt kell csinálni. Mindig a legjobbat kell kihozni abból, ami épp van.”

~~~

„– Milyen volt, Száfta? – kérdezem. – Hogy volt erőd továbblépni?

– Tovább kell lépni. Mindig tovább kell lépni.”

~~~

„Azt gondolom, amikor ennyire elviselhetetlen valami, máshogy működik az agy. Amikor nincs többé logika, nincs magyarázat, nem lehet többé gondolkodni, sem érezni. Olyan lesz az ember, mint valami zombi.”

~~~

„Vannak dolgok, amiket az emberi elme képtelen befogadni. Nem retteghet a legrosszabbtól, aki még elképzelni sem tudja.”

~~~

„Nem tudtam, hogy az a bűz az égő hús és csont szaga volt. Hogy az tényleg egy gyár volt. A megsemmisítés nagyüzeme, ahol egyre magasabb hatásfokra törekedtek, hogy minél kevesebb idő alatt minél több embert ölhessenek meg.”

~~~

„Nekem pedig lett egy igazi kendőm, ami csak az enyém, ami más, mint a többieké, ami csinos. Azt érezhettem, hogy van valaki, nem is olyan messze, akinek számítok, még ha nem is ismer igazán. A világot jelentették nekünk azok a kendők. Az enyém még mindig megvan: sötétkék pamut, apró, halvány virágmintával. Csak az enyém volt. És ajándékba kaptam valakitől. Nagyon sokat jelentett.

Virágok Auschwitzban, ahol még fű sem igen nőtt. Mert ha lett volna fű, megettük volna.”

~~~

„Soha senki nem mondott nekünk semmit. Részben így tartottak minket az ellenőrzésük alatt. Információ nélkül tehetetlen az ember.”

~~~

„Ha segíteni tudnál valakin, amikor maga alatt volt, ha láttad, hogy veszélyben van és mindent megtettél érte, amit csak lehet, akkor ez téged is életben tartott. Mert ez azt jelentette, hogy nem fogtak ki rajtad. Ha valaki feladta az emberségét, akkor a nácik győztek.”

~~~

„Sok-sok ezren éltük át ugyanazt, mégis mindenki egy kicsit máshogy emlékszik.”

~~~

„A szörnyűséges helyzetek kellős közepén az emberi agy szerencsére nem fogja fel, mi történik. De később, amikor kezd tisztábban látni, távolabbról szemlélni, meg kell tanulni a helyén kezelni a dolgokat.

~~~

„A holokauszt nem tettekkel kezdődött – hanem szavakkal.”

~~~

„A holokauszt során nemcsak azok pusztultak el, akiket a háborúban gyilkoltak meg – az a felfoghatatlanul sok ember –, a holokauszt azokban is megölt valamit, akik életben maradtak. A túlélők sem élhettek normális életet – sem ők, sem a gyermekeik, mint később rájöttem. És talán még a rá következő nemzedék sem.”

~~~

„Fontos, hogy meghallgassuk egymást – épp az a gond, hogy a legtöbb ember nem figyel oda a másikra.”