2017. február 25., szombat

Serdülőkori lázadások | Soman Chainani

Soman Chainani Jók és Rosszak iskolája című regénye belopta magát a szívembe, ezért nem is csoda, hogy annyira vártam a folytatását. Sophie és Agatha történetében a barátság és a tanulságok kerülnek központi helyre. Az Itt nincsenek hercegek tovább menetelt a feminizmussal kikövezett úton. De lehetnek a lányok fiúk nélkül is boldogok?


Eredeti megjelenés éve: 2014
Magyar megjelenés éve: 2016
Twiter Media Kiadó
ifjúsági, fantasy, mesefeldolgozás
öt csillag

Soman Chainani első regénye, a New York Times bestseller Jók és Rosszak Iskolája folytatásában Sophie és Agatha visszatér Gavaldonba, és boldogan élnek saját világukban, ám az élet nem olyan tündérmese, amilyennek képzelték

Agatha már úgy érzi, bárcsak más boldog befejezést kívánt volna a mesének, ám ekkor véletlenül megtalálja és kinyitja a Jók és Rosszak Iskolájának kapuját. A lányok azzal szembesülnek, hogy az a világ, amit az első tanévben tapasztaltak, megváltozott.

A boszorkányok és a hercegnők a Lányok Iskolájában laknak. Elhatározták, hogy kirekesztik életükből a hercegeket. Tedros és a fiúk a Rossz Iskolája régi tornyainak lakói lettek. A két iskola között háború van kitörőben. Vajon Agatha és Sophie helyre tudják állítani a békét? Vajon Sophie jó tud maradni úgy, hogy Tedros állandóan üldözi? És kihez húz Agatha szíve? A barátnőjéhez vagy a hercegéhez?


Nem cuppogtam rózsaszín cukormázban, sötét helyekre is benéztem, de erre nem voltam felkészülve. Lelkemet simogatva egyszer csak belevájt éles körmével, kifacsarta és otthagyott a krokodiloknak. Legszívesebben kettétörném a Ténetészt, hogy ne okozzon több galibát, de mint tudjuk a gazdája akarata szerint cselekszik. Ők meg elintézik maguk között.


Történetünk szerint…

Sophie édesapjának esküvőjén támadás éri Gavaldont. Egy félresikerült kívánság miatt tüzes nyilak támadták meg a szőke leányzót, és egyetlen megoldás a halála lenne. Agatha, aki élete legnagyobb viaskodásában leledzik, próbálja megmenteni, de váratlanul visszacsöppennek a mágikus iskolába, melynek neve már nem a jóm és a rossz örök ellentétét képviseli. A lányok és fiúk között szakadék támad, amit Agatha tudna csak feloldani, ő azonban makacsul ragaszkodik a barátsághoz. Sophieval próbálják megszerezni a Ténetészt, hogy közös kívánságukkal haza tudjanak röpülni. Sader dékán asszony azonban mást eszelt ki számukra. Egy lépéssel előttük jár, így elkerülhetetlen a vég.


„Az igazi barátok hagyják egymást felnőni.”
Kép forrása: Pinterest

Kilépünk a szabályos iskolai környezetből, ugyanis feje tetejére állt az Akadémia. Agatha és Sophie nem is gondoltak bele, mekkora galibát okoznak azzal, hogy együtt léptek le. A gonosz lányt választotta Agie a herceg helyett, így felborult a rend. Az összes mesei herceg földönfutó lett. Mert minden lány életében eljön az az időszak, amkor a fiúkat keléses fertőző undormánynak gondolják, és nem akarnak közösködni velük. ezt az időszakot dolgozza fel az író a maga mesei módján. 


Agatha köszöni szépen, megvan a legjobb barátnőjével, nem kell neki más. Ez azonban csak a látszat. Belül ugyanis egy kész minidrámát él át. Képtelen feldolgozni Tedros iránt érzett érzéseit, még álmaiban is kísérti a fú. Próbál pontot tenni a meséjük végére, hibásnak érzi magát a megváltozott körülményekért. Tedros viszont nem könnyíti meg a helyzetét. A hercegecske nem lát tovább az orra hegyénél, a lánykák nagyon könnyen tudják vezetni.


A megváltozott rendszer a tanároknak sem felel meg, vannak, akik lázadoznak, de mindezt csak titokban tehetik meg. A Végességesek is inkább visszakapnák sötét mágiával teli mindennapjaikat, mint hogy hercegnőkék ruhában mossák ki az agyukat. Mert Evelyn Sader dékánasszony Colgate mosolya mögött gonoszság rejlik. A pillangóruhája meglepően stílusos, és a szarkeveréshez is van érzéke.


Illusztrációk a kötetből


Sophien viszont megesett a szívem. Annyira jó akart lenni és cselekedetei is ezt az elszántságot tükrözik. Múltjától viszont nem tud szabadulni, így Tedros és Agatha boldogságát se kívánja. Attól fél, hogy elveszti a legjobb barátnőjét, holott ha őszinték lettek volna egymáshoz, akkor nem történik meg ez a sok félreértés.

Cidriztem, hogy mikor fognak kiderülni a sumákolásaik, mert ha nagyon sok összegyűlik belőlük, akkor bomba fog robbanni, és kő kövön nem marad. Humora megkapó, bár az azt szolgáltató mellékszereplők ebben a részben háttérbe szorultak.


Tanulságos mese barátságról, szerelemről, fiúkról.


Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget a Twister Medianak!


Nyereményjáték!!!


Mivel a sorozat elnyerte a tetszésemet, és szerintem a ti is szeretnétek, ezért  kisorsolok köztetek egy példányt a sorozat első részéből.


Amit tennetek kell ezért:

Látogassátok meg mind a kiadó, mind a blog Facebook oldalát, illetve írjátok meg, hogy nektek melyik fontosabb: a barátság vagy a szerelem?


Ameddig tart: 2017. március 5. (vasárnap) 12.00


a Rafflecopter giveaway


A sorozat további kötetei:

A kezdet kezdete (#0)

A kezdet végzete(#0,5)

Jók és Rosszak Iskolája (#1)

Jótett helyébe (#3)

Az én váram (#4)

A király esztelen (#5)

Egy igaz király (#6)

A Miheztartási kézikönyv

8 megjegyzés:

  1. Barátság. Köszönöm a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  2. Nem tudom,hogy ide is lehet-e írni,de szerintem,ha megtaláljuk az igazit,akkor ő lesz a legjobb barátunk is egyben.:)

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Szerintem a szerelem a fontosabb, ha valóban igazi, akkor a szerelmedben a barátod is megtalálod. Emellett a szerelmétől függetlenül is lehetnek az embernek barátai, nem kell kizárnia a kettőnek egymást.

    VálaszTörlés
  5. A kettő nem zárja ki egymást,ezt a két dolgot megtalálhatjuk egy
    személyben is.

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Mindkettő, ugyanis a kettő nem zárja ki egymást. :)

    VálaszTörlés