2024. április 6., szombat

Apák harca – Félnótás hatökrök #2 | Leigh Bardugo

Tűkön ülve vártam Leigh Bardugo Crooked Kingdom – Bűnös birodalom című regényének megjelenését, és ezzel párhuzamosan a Grisa könyvekből készült Netflix sorozatot is. Viszonylag egy időben kerültek ki, ám annyira lekötöttek a teendőim, hogy csak két hónap csúszással fogtam bele mindkettőbe. Sokat dilemmáztam azon is, hogy a könyvet olvassam-e korábban hangolódásként, vagy inkább a sorozat első évada után levezetésként. Végül előbbit választottam, de nem vagyok biztos benne, hogy ez volt a jó döntés. Az első évad egyszerre berántott, a könyvnek viszont ugyanaz a betegsége, mint az első résznek: lassan indul be.


Eredeti megjelenés éve: 2016
Magyar megjelenés éve: 2021
Könyvmolyképző Kiadó
kaland, high fantasy
négy csillag

Kaz Brekker és csapata rendkívül merész küldetést hajtott végre, még maguk sem hitték, hogy épségben megúszhatják. Ám a busa jutalom felmarkolása helyett most ismét az életükért kell megküzdeniük. Árulást szenvedtek és meggyengültek, erőforrásaik kimerültek, így a csapat elveszítette minden szövetségesét, sőt reményét is. A világ minden szegletéből hatalmas erők csapnak le Ketterdamra, hogy megszerezzék a jurdaparem nevű veszedelmes szer titkát.

Régi riválisok és új ellenségek bukkannak fel, hogy próbára tegyék Kaz csavaros eszét és a csapat törékeny hűségét. Háborúra kerül sor a város sötét, kanyargós utcáin – bosszúért és megváltásért vívott harc, amely eldönti a Grisa-világ sorsát.

 

Nem éreztem azt a hatalmas rajongást, amit annyira szerettem volna érezni. Jó érzés volt ismét elmerülni Ketterdam sűrűjében, amelyet jobban megismerünk ebben a regényben, de kicsit hosszúnak éreztem, főleg az elején lehetett volna kurtítani. A 300 oldal után viszont végre helyrebillennek a szereplők, és következik a bosszúhadjárat. Ha nem olvastad a Hat varjút, akkor mindenképp állj meg itt, mert a bejegyzés elszólásokat fog tartalmazni az első kötetre nézve. Ha nem zavar, az se baj, én szóltam.

Történetünk…

csipet-csapatunk Ketterdamba való visszaérkezése után egy héttel veszi kezdetét, mikoris az alvilág fenegyereke, Kaz Brekker éppen azon töri a fejét, hogy hogyan is szabadítsa ki a legnagyobb befektetését. Emellett bosszút forral két nagykutya ellen is, akik a múltban vagy épp nemrég ejtették át. A városban azonban grishákat rabolnak el, és a jurdaparem-ügyet sem tudták hátrahagyni Fjerdában. Vajon mindenki törleszti az adósságát?

 

Nem titkolom, hogy a sorozat számomra legkedvesebb szereplői Kaz, Jesper és Inej, és az utóbbi hiánya a regény elején rendesen rányomta a bélyegét a hangulatomra. Főleg úgy, hogy Inej nem is tudja, hogy ki fogják szabadítani. Épp ezért legszívesebben odamentem volna hozzá, és jól megölelgettem volna, hogy úton vannak a te Varjaid. Emellett mindenki roppant feszült és ideges, ami egy egyszerű süteményes jelenetnél derült ki számomra. Ez az apróság annyira jól esett, mert felszabadultak voltak a szereplők és nem foglalkoztak a rájuk nehezedő hatalmas nyomással. Majdnem a könyv fele kellett hozzá, hogy Matthias feloldódjon, amihez kellett Nyina is, hiszen vele teljesedik ki.

 

További szeleteket ismerhetünk meg a szereplők múltjából. Láthatjuk Inejt kötéltáncolni a családja körében, illetve a Vadaskertben. Jepert a grisha édesanyjával közvetlenül annak halála előtt. Matthiast, ahogy kiválasztja a farkasát, aki korábban nem közeledett az emberekhez. De sokkal nagyobb hangsúly kerül az írástudatlan Wylanre, akit nem szeretett az apja, ezért bentlakásos iskolába küldte, ám valójában csak el akarta tenni láb alól. Kivégzői elől sikeresen megszökött és egy cserzőműhelyben kezd el dolgozni. Itt keresi fel őt Jesper az első megbízásukkal, és innen indul a Varjakkal való együttműködése.


Forrás: Pinterest


Ez az apák kötete, hiszen nagy ellenségként megjelenik Wylan édesapja, Van Eck, aki sokkal rosszabb, mint elsőre tűnik. Gátlástalan, mindent a pénzért és a hatalomért tesz, még a fiát és feleségét is képes feláldozni. Fontosak neki a külsőségek, ám ezek imádata miatt a háttérben könnyen kijátszható. Legalábbis Kaznak nem esett nehezére. Emellett nagy szerepet kap Jesper apja, Colm Fahey is, aki túlságosan félti a fiát. Nem véletlenül, hiszen nem szeretné hamar elveszteni, mint a feleségét. Emiatt megtiltja Jespernek, hogy használja grisha képességeit, holott ő egy fabrikátor. Ezen a tényen egy kicsit meglepődtem, mert erre nem emlékeztem az előző részből. Jesper egyébként a legszerencsésebb a varjak közül, mert őt szerető karok várják haza. Ám ő az egyetemi tanulmányokkal csak átejti Colmot, mert a szerencsejátékokkal veri el az összes pénzt.

 

A rész legidegesítőbb karaktere Alys Van Eck, a hírhedt úr második felesége, akit egy alkalommal elrabolnak Kazék. A hölgyeménynek be nem áll a szája. Egész végig mondja, vagy dudorászik, még álmában is. Nem is tudom, hogy bírja ki valaki is mellette. Akit viszont szerettem a számomra mellékszereplők közül, az Nyina, aki nagyon szereti a csokissütit. Még mindig nem gyógyult ki a parem hatása alól. Kellene a szintentartás végett, meg is környékezi Matthiast, aki azonban nem ad neki. Kettejük kapcsolatát egy idő után újra élvezni tudtam, és ez nem feltétlen Nyina miatt esett nehezemre.

 

A bosszúhadjárat mellett jurdaparem került a középpontba, hiszen mindenki a híres tudós fiát akarná magának megszerezni, ám ő Kazéknál kempingezik. Érdekes fordulatot hoz a történetben, hogy a parem megváltoztatta Nyina képességeit, ám pontosabb nem derül ki róla, hiszen kell valamit hagyni a következő Grishaverzumos sorozatnak is. De amin a leginkább meglepődtem, hogy eredetileg a tudósok ezt a grisha képességek elnyomására fejlesztették ki, hiszen sok helyen üldözik őket.

 

Forrás: Pinterest


Mivel már tudtam Kazról, hogy előttem fog járni 10 lépéssel, így kevésbé lepődtem meg azon, hogy egyszerre hány szálat is mozgatott. Biztos voltam, hogy a mesteri tervének lesznek buktatói, és nagyon féltem, hogy mit fog meghúzni a végén az írónő. Voltak sejtéseim, de szerencsére nem lett igazam. Nekem tetszett a befejezés, de megértem azt is, hogy valakinek nem. Az általam kedvelt szereplők méltó sorsot kaptak, az egyiken még el is érzékenyültem.

 

Nagyon szerettem Inej és Kaz közös jeleneteit, amelyekben kitűnnek mindkettejük sérülései. Kaz nem akarja elhinni, hogy megérdemli a boldogságot, és Inejre is rányomta a bélyegét a Vadaskertben töltött ideje. Megkapják A pillanatukat is, amelyet sikeresen elront az úrfi, de hát nem is ő lenne. Kell nekik még egy kis idő, de jó úton haladnak.

 

És végül szeretném megemlíteni, hogy itt értettem meg azt, hogy hogyan is csatlakozik a Crooked Kingdom A sebhelyes cárhoz, és hogy miért jó elolvasni előtte. A színen ugyanis feltűnnek az alaptrilógiából ismert szereplők, mint Zsenya, Zója és a legendás Sturmhond. Hogy én mennyit nevettem kalóz és Kaz szóváltásán, mert én magam már tudtam a turpisságot, amit a gengszterünk nem is sejthetett.

 

Összességében

Ez egy jó könyv. Nem varázsolt el, de ettől még a szívemhez nőttek a szereplői. Lassan indít, pont mint a Hat varjú, mert én már haladtam volna a cselekménnyel, mikor ők még ott tengtek-lengtek. Valószínűleg egy nyugodtabb időszakomban újra fogom majd olvasni, talán az egész sorozatot egyben, és kíváncsi leszek, hogy akkor mit mondok majd róla.


„Ebben a városban élni olyan volt, mint csapdába esni egy jégóriás fagyos hónaljában.

~~~

Ketterdamban nincsenek jó emberek – mondta Kaz. – Nem jön be nekik az éghajlat.”

~~~

„– Nem a tudás az isteni kegy biztos jele. Hanem a gazdagság.

~~~

„Jesper a tudósra szegezte a fegyverét.

– Mozgás!

– Jesper! – szólt rá az apja.

– Ne aggódj, apa! Ketterdamban folyton pisztolyt szegeznek egymásra az emberek. Gyakorlatilag olyan, mintha kezet ráznánk.

– Komolyan? – csodálkozott az édesapja, amint a tudós ember kelletlenül félreállt, majd együtt az ajtó elé tuszkolták a súlyos íróasztalt.

– A lehető legkomolyabban – felelte Wylan.

– Egyáltalán nem – jelentette ki a tudós.

Jesper egyszerűen csak legyintett.

– A környéktől függ.

~~~

„Nem Alys hangja volt olyan szörnyűséges, csak éppen nem akarta abbahagyni az éneklést. Evés közben sem hallgatott el. A sírok között sétálgatva is énekelt. Még a bokor mögül is folytatta az énekét, miközben könnyített magán. Amikor pedig végre elaludt, álmában dúdolt.

– Talán mindvégig ez volt Van Eck titkos terve – jegyezte meg Kaz lehangoltan, amikor ismét összegyűltek odakinn a sírbolt előtt.

– Hogy őrületbe kergessen minket? – kérdezte Nyina. – Mert működik.

~~~

„Kaz könnyebben ismerkedik kombinációs zárakkal, mint emberekkel.

~~~

„– Bármikor elmennék érted – felelte Kaz, majd amikor észrevette Inej kétkedő tekintetét, megismételte: – Elmennék érted. Ha nem tudnék járni, kúszva mennék odáig. Akármennyire összetörtünk is, megtalálnánk együtt a kiutat… Kivont késsel és tüzelő pisztollyal. Mert ahhoz értünk. Soha nem adjuk fel a harcot.

~~~

„– Zója szerint a félelem olyan, mint a főnix. Végignézheted, ahogy hamuvá ég, akár ezerszer is visszatér.

~~~

„– Gyere! – mondta Jespernek. – Menjünk, és lopjuk el apám összes pénzét!

– Nem a te pénzed?

– Rendben, akkor lopjuk vissza!

Futva indultak neki.

– Imádom a méltó büntetéseket – mondta Jesper. – Felrázzák a májat.

~~~

„– A veled való megismerkedésem egy katasztrófa.

Nyina felhúzta a szemöldökét.

– Köszönöm a bókot.

Te jószagú Djel, de rosszul ment ez neki!

Tovább próbálkozott, hátha a lány megérti.

– De minden egyes nap hálás vagyok ezért a katasztrófáért. Kataklizmára volt szükségem, hogy felrázza az életemet. Te földrengésként, földcsuszamlásként robbantál be.

– Én – felelte Nyina csípőre tett kézzel – egy finom virágszál vagyok.

– Nem virágszál vagy, hanem az összes virág, ami az erdőben nyílik. Egy szökőár, egy tornádó. Teljesen elsöpörsz.

~~~

„Matthias szemügyre vette a plakátokat.

– Százezer kruge! – Hitetlenkedő pillantást vetett Kazra. – Aligha érsz meg annyit.

Kaz szája enyje mosolyra húzódott.

– A piac az úr.

– Ne is mond! – felelte Jesper. – Értem csak harmincezret kínálnak.

~~~

„– (…) Jeper, te magas vagy, barna bőrű és feltűnő…

– Ezek mind a csodálatos szinonimái.

– Ezért neked kétszer olyan óvatosnak kell lenned.

– A nagyszerűség árát mindig meg kell fizetni.

~~~

„Matthiast is magával vitte, és kócosan és rózsás arccal jelent meg hosszú percek múlva.

– A feladatra koncentrálunk, mi? – Jesper nem tudta megállni, hogy ne jegyezze meg.

– Szórakozni tanítom Matthiast. Kiváló tanítvány. Szorgalmasan tanul.

– Nyina! – figyelmeztette Matthias.

– Problémák vannak a hozzáállásával. Van hová fejlődnie.

Inej odatolta a kávékivonatos üvegcsét Jespernek.

– Próbálj meg óvatos lenni ma este, Jes!

– Nekem annyira megy az óvatosság, mint Matthiasnak a szórakozás.

– Nekem tökéletesen jól megy a szórakozás – morgott Matthias.

– Tökéletesen – helyeselt Jesper.

~~~

„Micsoda luxus hátat fordítani a luxusnak.

~~~

„– Szerinted amikor az emberek azt látják, hogy egy kripli sétál az utcán botra támaszkodva, mit éreznek? – Wylan elfordította a tekintetét. Az emberek mindig ezt csinálták, amikor Kaz a sántaságáról beszélt, mintha nem tudná, hiányossága mivé teszi őt, vagy a világ hogyan látja miatta. – Szánalmat. És szerinted mit gondolnak, amikor engem látnak közeledni?

Wylan szája szögletében apró mosoly jelent meg.

– Inkább átmennek a túloldalra.

~~~

„– Nem vagy gyenge, csak mert nem tudsz olvasni. Azért vagy gyenge, mert félsz, hogy az emberek annak látnak. Hagyod, hogy a szégyenérzet döntse el, ki vagy.

~~~

Természetellenes, tiltakozott egy hang a fejében. Nem, gondolta Matthias, csodálatos.

~~~

„Kevésbé tűntek veszélyesnek a tükörkép szereplői, mintha nem is az a banda volnának, ami betört a Jégudvarba, majd szinte csupán az eszükre és elszántságukra támaszkodva legyőzték a fjerdai hadsereget. Most csak egy csapatnyi kisgyereknek látszottak, akik teljesen kimerültek egy felettébb brutális szülinapi buli után.

~~~

„– Mégis hány életed van, demjin?

– Remélem, hogy eggyel több.

~~~

„– A gyerekek nem is félnek – szólt csendesen. – Másoktól tanulják meg a korlátaikat.

~~~

„De hát nem erről álmodott minden lány? Hogy egy nap hercegnőként ébred fel? Vagy hogy varázsereje van, és csodás végzet vár rá? Talán egyesek esetében ez nem csak álom volt. Talán ez a lány közülük való. De mi van velünk, a többiekkel? Mi van a senkikkel, a láthatatlan lányokkal? Megtanuljuk úgy tartani a fejünket, mintha koronát viselnénk. Megtanulunk a hétköznapiból varázsolni.

~~~

„– Egy pengét sem lehet a végletekig élesíteni – jegyezte meg Kaz, amint csatlakozott hozzájuk a templom elejében. – Végül minden a fém minőségén múlik.

~~~

„– A fiam vagy, Jesper. Nem tudlak megvédeni. Talán nem is lett volna szabad megpróbálnom. De ott leszek, még ha meg is botlasz. Minden alkalommal.

A sorozat további részei:

Hat varjú (#1)


Kapcsolódó könyvek:

Grisa trilógia

A sebhelyes cár

The Language of Thorns

The Lives of Saints

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése