Robotkaland | T. J. Klune

Vannak regényötletek, amelyek jobb, ha a fiók mélyén maradnak, mert nem minden kósza gondolat képes megtölteni élettel a lapokat. T. J. Klune is sajnos beleesett abba a hibába, hogy a robotporszívója által meginspriálódva megírta A bábuk titkos életét, amely lehetett volna jó is – mert a potenciált nem vehetem el tőle. Idővel ugyan egy hangyabokányit enyhültem a regény irányába, de számos dolgot nem tudok megbocsátani neki.

 

Eredeti megjelenés éve: 2023
Magyar megjelenés éve: 2023
Metropolis Media
sci-fi, disztópia
három csillag

Az erdő mélyén, fákra épített, különös házakban három robot lakik: Giovanni Lawson, a feltaláló android, Ratched nővér, egy szadista hajlamú, szigorú nővérrobot, valamint egy apró porszívó, Rambo, aki szeretetre és figyelemre vágyik. És él ott egy kamaszfiú is, Victor Lawson. Ők így együtt szerető családot alkotnak, a világ elől elrejtőzve, biztonságban élnek.

Egy napon Victor talál egy ismeretlen androidot, aminek a mellkasán a „Hab” felirat díszeleg. Megjavítja a működésképtelen gépezetet, és idővel megtudja, hogy valamikor a múltban Gio és Hab ismerték egymást – abban a távoli múltban, amikor még emberek is éltek a Földön.

A világ jelenlegi urai, a titokzatos Főhatóság által irányított robotok felfedezik az erdő mélyén rejtőző telepet, Giót elfogják, és elhurcolják az Elektronikus Álmok Városába, ahol az androidra a leselejtezés vár, vagy ami még rosszabb, az újraprogramozás.

Victor és a többiek útra kelnek, hogy megmentsék társukat…

T. J. Klune ezúttal egy robotokkal benépesített különleges világba kalauzolja az olvasót, hogy újra megmutassa, mit jelent egymás elfogadása és a feltétel nélküli szeretet.

 

A felvezetést olvasva még nem értettem az előzetesen olvasott/hallott negatívabb véleményeket. Ugyan sejtettem, hogy nem fog felérni a Ház az égszínkék tengernél-hez, amihez A suttogó ajtón túl-nak sem sikerült, de gondoltam, hogy a világ majd kárpótolni fog. Sajnos ebből vajmi keveset látunk, és akkor is csak felszínesen. Klune itt sokkal inkább a szereplőire helyezi a hangsúlyt, akiket egy kivételével egyáltalán nem szerettem, így elég nehézkesen vettem mindig kézbe a kötetet.

 

Történetünk…

egy erdei házikó négy lakójáról szól – egy fiúról, egy androidról, egy nővérrobotról és egy porszívóról, akikhez egy nap egy ötödik robot csatlakozik, ezzel nyakukba zúdul a múlt és a kis egységük felbomlani látszik. Egyiküket elrabolják, és a többiek mindent megtesznek azért, hogy megmentsék. De vajon a héjon kívül a tudatot is sikerül?

 

Ez egy nagyon aránytalan regény, ahol végtelen hosszú felvezetést kapunk, ami nálam aláásta az egész élményt. Majdnem a feléig kellett eljutni ahhoz, hogy megtörténjen a fülszövegben leírt nagy esemény, de még akkor sem lett sokáig feltétlenül izgalmasabb. A város felé haladva tágul ugyan a világ, de akkor már mindegy volt. De arról viszont meg kell emlékeznem, hogy az első rész végén lévő csavar mindeme semleges hozzáállásom ellenére rendesen meglepett.

 

Forrás: Pinterest

 

Nehezen viseltem el Ratched nővért, és az idő nagy részébe konkrét ellenszenvet tápláltam iránta. Rendeltetésével ellentétben roppant agresszív, állandóan beszólogat mindenkinek, és ezen még a képernyőjén néha-néha feltűnő Empátia Protokoll sem enyhített. Mindig is kellemetlenül éreztem magam, ha róla kellett olvasnom, de a mókusos jelenetnél teljesen elvágta magát – és az eléggé az elején található. Rambót, a kis porszívót is állandóan cseszteti – elmondása szerint kedvességből –, de engem ez is nagyon zavart. Idővel szerencsére kevesebbet szerepel, ami jót tett a kapcsolatunknak, és a memóriatörléses résznél eskü megsajnáltam.

 

HAB-nál leginkább a fordítói döntés zavart. Értem, hogy angolosan kellene kiejteni a nevét, mert ez egy rövidítés, de legnagyobb szerencsétlenségére egy értelmes magyar szót ad ki, amelynek mély a hangrendje, a toldalékolása viszont meg juszt magas hangrendű, ami nagyon zavart. Mindezen túl az esetlensége és az őrzővédő funkciója sem győzött meg, a pár romantikus jelenet pedig csak szimplán furcsa volt. A szexualitást is számomra kellemetlenül kezeli a könyv, bár jószerivel csak beszélnek róla.

 

Számomra egyértelműen Giovanni mentette meg a napot, bár legnagyobb bánatomra ő szerepel a legkevesebbet. Már az elejétől kezdve szerettem az apa-fia kapcsolatukat Victorral. Vele kapcsolatban titkokra lehet számítani, amelyek közül az első rész végén lévő szól a legnagyobbat. Nem nagy spoiler – hiszen benne van a levegőben –, hogy újból találkoznak, ami elég érzelmesre sikeredett.

 

Forrás: Pinterest

 

A világ lassan bontakozik a szemünk előtt, és akkor is csak szeleteket kapunk. Az erdei házikó és környéke eléggé eltér a külvilágtól, ahol már egyáltalán nem élnek emberek. A robotoknak sincsen szabad akaratuk, néhányuknál azonban aberráció lép fel. A rendszer ezt azonban csak egy bizonyos szintig tűri, és igyekszik gyökerestül kiirtani, ha van rá lehetősége. Előkerül még a teremtés kérdésköre, hiszen a robotok nem emberi módon születnek. Viszont csak a szállítmányozás és egy szexbarlang működésébe látunk bele konkrétan, ami vajmi kis része az egésznek.

 

Összességében

Az általam eddig olvasott három Klune regény közül számomra ez a leggyengébb. Sokáig rossz érzéssel a gyomromban vettem kézbe a könyvet, aminek legfőbb forrása Ratched nővér volt. Idővel és Gionak hála egy megenyhültem, de még mindig tartom magam ahhoz, hogy ennek a történetnek a fiókban lenne a helye. Látom mit szeretett volna elérni a szerző, de a szereplők mellett az arányokon is elcsúszott a kötet.

 

Köszönöm szépen a lehetőséget a Metropolis Mediának!

 

„– […] Általában túl nagy dolgokra gondolunk. De néha a legkisebb dolgok is képesek mindent megváltoztatni, és pont akkor, amikor a legkevésbé számítunk erre.”

~~~

„A múltnak nem kell feltétlenül meghatároznia a jövőt!”

~~~

„Akár emberek vagyunk, akár gépek – gondolta Victor –, ha szeretünk valakit, az azt jelenti, hogy szeretjük a szellemét, ami bennünk lakik, és szeretjük, ha kísért minket.”