Vajon hogyan érezte magát
Csipkerózsika a 100 éves álmából felébredve? Anna Sheehanban valószínűleg ez a kérdés indított
el egy kreatív lavinát, melynek végeredménye A Long, Long Sleep – Hosszú
álom. Ugyan a regény nem feltűntetett mesefeldolgozás, de
bennem mindig is így raktározódott el, hogy emiatt szeretném olvasni. Az írónő
mindezen alapgondolatot belehelyezi egy jövőbeli helyszínbe, és fűzi tovább az
eseményeket.
 |
| Eredeti megjelenés éve: 2011 Magyar megjelenés éve: 2013 Könyvmolyképző Kiadó ifjúsági, sci-fi három csillag |
Rosalinda Fitzroy 62 évig
aludt, majd egy csókra ébredt.
Elzárva az altató-keltette
álomban, egy hibernáló kamrában, egy elfeledett pincében, a 16 éves Rose
átalussza a Sötét Korszakot, amely milliók halálát követelte és alapjaiban
változtatta meg az általa ismert világot. Most, hogy a szülei és az első
szerelme régen elhunytak, Rose – akit egy rég letűnt csillagközi birodalom
örököseként ünnepelnek – egy olyan jövőben ébred, ahol egyesek csodabogárként,
mások fenyegetésként tekintenek rá.
Rose mindent megtesz, hogy
maga mögött hagyja a múltat és megtalálja a helyét az új világban. Mindeközben
egyre jobban vonzódik az őt csókkal felébresztő fiúhoz és abban reménykedik, hogy
ő segíthet neki az újrakezdésben. Amikor azonban halálos veszély fenyegeti
törékeny új életét, Rose-nak szembe kell néznie múltja árnyaival, mert a jövője
múlik rajta.
A kötet címe egy Emily
Dickinson versen alapszik, amely megtalálható regény elején. A bejegyzés írása
közben éppen nagy lázban égek a költőnő iránt, mert az Apple TV-s sorozatot
pörgetem. És meg kell mondjam, hogy azt sokkal jobban élem, mint ezt a regényt.
Történetünk…
nem bonyolult. Van egy
lány, Rosalinda, aki egy nagyon hosszú hibernációból ébred. A körülötte lévő
világ teljesen megváltozott, az összes szerette halott, éppen ezért ő örökli a
világot nagyban befolyásoló cégbirodalmat, de ehhez még nagykorúvá kell válnia.
A beilleszkedés megkönnyítése érdekében nevelőszülőkhöz kerül és iskolába jár,
de valaki folyamatosan az életére tör. Emellett pedig a múlt sem hagyja
nyugodni.
Ez egy sci-fi köntösbe
bújtatott kortárs ifjúsági történet, amire nem voltam felkészülve. Sokkal
inkább kíváncsi lettem volna a világra, az elmúlt 60 év technológiai
változásaira, a történelem alakulására, mintsem egy múlton kesergő koravén
tinédzser lelki vívódásaira. Ugyan kapunk elcsöppentett információkat, mint
például, hogy a génmódosított kukorica globális terméketlenséget idézett elő, vagy
hogy a légpárnás járműveket mágnespadkák közé szorítják, de nagyon keveset
magyaráz, ami szerintem sci-fi-nél öreg hiba. Olyan érzésem lett tőle, mintha túl
nagy falat lett volna ez az írónő számára.
Rose már az elejétől
kezdve esetlennek és elvarázsoltnak tűnt. Van egy régimódi szokása, ami nagyon
elüt a modern környezetétől, mégpedig hogy imád festeni – mégpedig igazi
festékekkel. Állandóan a régi élete után siránkozik, emiatt a szövegben is
számos visszaemlékezést kapunk. Itt ismerjük meg a legjobb barátját, Xaviert
(igen, a regényben is volt egy X-Men-es poén), akibe állítólag a lelki társa,
de aztán a jelenben elég hamar belezúg egy másik srácba. A szerelmi szál
hihetetlenül nyálasra sikerült, amiből valószínűleg kinőttem.
 |
| Forrás: Pinterest |
Sokkal inkább érdekelt a
hibernálás utáni nyomozásom. Fokozatosan derültek ki az információk, és mivel
megspóroltam nektek az olvasást – mert nem feltétlen ajánlom nektek –, így
nyugodtan mesélhetek nektek spoileresen. Rose a helyzet, de legfőképp a
szüleinek az áldozata, akik roppant mód elfoglaltak, viszont nem szerették
volna, ha a lányuk nélkülük nő fel, emiatt pedig állandóan hibernálták. Dühös
voltam az önzőségükre, akik egyáltalán nem törődtek a lányuk jólétével. Mindig
megmagyarázták, hogy miért szükséges a hibernáció, és Rose nem látta át a
helyzet beteges mivoltát.
Ami viszont sokkal inkább
kiverte a biztosítékot, az Bren nagypapájánk titka. Teljesen elfogott Az időutazó felesége hangulat, amely regényt én kifejezetten gyűlöltem. Rose ugye megragadt
az időben, és ő még mindig ugyanazzal a hévvel szereti (?) Xaviert, míg a fiú
azóta már felnőtt, családot alapított. Eleve az egész kapcsolatuk fura, ugyanis
egy testvéri viszonyból lesznek szerelmesek, aztán azután meg nagypapa korában
a gyámja lesz. Nemár…
Akiről viszont semmiképp
sem szerettem volna megfeledkezni, az Ottó, aki az egész regény fénypontja. Egy
genetikai kísérlet eredménye, aki egyáltalán nem tud beszélni, de ez még nem
jelenti azt, hogy nem lehet értelmes. Nagyon bírtam a Rose-zal lefolytatott
írásos kommunikációit, és az egész srácot jobban kedveltem, mint az amúgy love
interestnek beállított Brent.
Összességében
Érdekes elgondolás gyenge
megvalósítása. Alapvetően egy szomorú eseményeket taglal, de engem sokkal
inkább idegesített. Ugyan voltak érdekes pontjai, de Rose és az romantikus
ábrádjai megnehezítették az olvasást. Egyedül Ottót bírtam, akire viszonylag
kis hangsúlyt helyez a regény.
A sorozat további kötetei:
No Life But This (#2)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése