Az Üvegtrón előtt is
léteztek bérgyilkos hősnők, de nem olvasták őket akkora lelkesedéssel. Lucia
Troisi Gyilkosok szektája című regénye is több figyelmet kapott
volna, ha később jelenik meg, bár ki tudja… Brutális, érzéketlen és helyenként
gyomorforgató. És mind egy a csalogató külsőbe van becsomagolva.
 |
| Magyar megjelenés éve: 2009 Könyvmolyképző Kiadó ifjúsági, fantasy kettő csillag |
Egy lány. Egy sors. Egy
átok.
Árnyéknak hívják, ő a
tolvajok legjobbika.
Az erdőben bujkál évek
óta. Korán megtapasztalta a világ borzalmait. 16 éves, a neve Dubhe. A
rettegett Testület szerint kiválasztott, egyike a Halál Gyermekeinek, akiknek
tökéletesen el kell sajátítaniuk az ölés művészetét. Gyermekkora óta menekül
végzete és a gyilkosok szektája elől, mígnem egy éjjel borzalmas átok pecsételi
meg a sorsát. Úgy tűnik, az átok feltörhetetlen, gyógyíthatatlan. Orvosságot és
enyhülést a Gyilkosok szektája kínál a lánynak.
Cserébe azonban a lelkét
akarják.
És Dubhe elindul Éjföldre,
a Fekete Isten Templomába, a Testület titkos székhelyére, hogy időt – és talán
életet – nyerjen.
Történetünk…
Dubhe élete körül forog,
aki gyerekkorában véletlenül megölte a játszótársát. Elüldözték otthonról,
kitaszítottá vált, míg egy nap megsegítette egy Férfi. Pulikutya módjára kezdi
el követni, olyan akar lenni, mint ő, de mégse tud teljesen olyanná válni, így
marad a tolvajlás. Évek telnek és egyre profibb lesz benne, míg egy nap
meggyűlik az egyik felkéréssel a baja. Nem is a feladattal, hanem az
irracionális viselkedéssel. Vérszemet kapott a bevetés alatt és nem tudott
leállni. Egy titkos szekta tudna rajta segíteni, de a Mestere pont tőlük
igyekezte megóvni Dubhét. Az oroszlán barlangjában tényleg a javát akarják?
Vagy csak kihasználják a függőségét?
A történet két idősíkon
játszódik. A jelenen kívül Dubhe gyerekkorába is beleláthatunk. Megnézhetjük,
miért és hogyan lett olyan, amilyen. Nem szerettem a jelenkori énjét, ezért is
volt jó a változatosság. Túl nyers, brutális és néha furcsa. Az érzelmi kötődés
hiánya rendesen rányomta a bélyegét az olvasásélményemre.
A világ kegyetlen, vagy
csak azt a szeletét mutatta be az írónő. Belevág a közepébe és csak zúdítja az
információt. Sokszor azt sem tudtam, hogy fiúról vagy lányról van szó. A
történetben lyukak vannak, pont, mint a mágiában. Éppenhogycsak
megcsillantották, de hogyan működik? Kész rejtély. A testvériségre
haragudtam. Agymosott az összes. Értem én, hogy hisznek valamiben és ezért
bármit képesek megtenni, de hogy csillogó szemmel feláldozni egy kérvényezőt.
A rossz érzések ellenére a
múlt tovább hajtott, azok a részek közelebb álltak hozzám. Tudni akartam,
hogyan lett Dubhe ilyen, ha már a jelene nem foglalkoztatott. A még törékeny
kislány, akit egy szökött bérgyilkos nevel. Mester és tanítványa viszonyát
reálisan ábrázolta. Aztán ahogy kezdett egyre
jobban felnőni, féltem, hogy nem lesz, mi továbbhajtson. Ekkor jött Louerin, a
mágustanonc (?), aki a Testvériségbe beépülve próbálta kideríteni, min is
ügyködnek. Benne már érző szív dobogott, nem hasonlított egy gyilkológépre.
Dubhéval barátokká válnak és miatta kezd megváltozni a lány.
Pont ott fejeződött be az
első rész, ahol végre el kezdett érdekelni a sztori. Mert addig csak vegetáltam
rajta. Fogytak a lapok különösebb érdeklődés nélkül. Ennek ellenére nem biztos,
hogy folytatni fogom, bár mindegyik részt kiadták már.
Összességében
Nem az én stílusom, holott
ifjúsági fantasy. A lelki világomnak kicsit durva volt, hiányzott belőle a
nőiesség, hiszen Dubhe mégis csak egy lány. Ennyi erővel akár egy férfigyereket
is be lehetett volna állítani. A története és a világa helyenként lyukacsos.
Hogy kinek ajánlom?
Keménylegényeknek és -leányoknak. Ha az ifjúsági kategórián valami keményebbre vágysz, akkor ezt neked találták ki.
Orgyilkos szekta alakítását tervezőknek. Természetesen csak elméleti síkon.
Kevésnek találtad az Üvegtrónt, akkor ebben megkaphatod a hiányzó brutalitás mennyiséget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése