A tizenkét táncoló hencegnő | Jessica Day George

Szerintem nem kell senkinek sem bemutatni a Barbie filmeket, a 2000-es évek lányainak meséit, melyek sok jó történetet dolgoztak fel. Ezek közül az egyik személyes kedvencem a Grimm testvérek gyűjteményéből származó Széttáncolt cipellők, melynek újragondolása lesz ma terítéken mégpedig Jessica Day George tolmácsolásában.

Első kiadás éve: 2011
Könyvmolyképző Kiadó
ifjúsági, fantasy, mesefeldolgozás
három csillag

Rose hercegnő a legidősebb tizenkét lánytestvér közül, akik arra kárhoztattak, hogy a gonosz Kőbezárt király palotájában, mélyen a föld alatt táncoljanak minden éjjel. Születésüktől kezdve átok ül rajtuk, és csak a halál adhatja vissza a szabadságukat. Rose azonban találkozik Galennel, egy fiatal, katonából lett kertésszel, aki nem veti meg a kalandot, és épp olyan elszánt, akárcsak Rose, és a szabadság egyszeriben nem is tűnik olyan elérhetetlennek. Hogy legyőzzék a királyt és sötét udvartartását, szükségük lesz egy láthatatlanná tévő köpenyre, egy fekete gyapjúláncra, melyet bűvös ezüst kötőtűkkel kötöttek, és mind közül a legkritikusabb hozzávalóra – az igaz szerelemre. A Széttáncolt cipellők című mese újrafeldolgozásával Jessica Day George megint megmutatja, milyen mesterien alkot valami teljesen újat egy történetből, amelyről csak hittük, hogy ismerjük.

Aranyos történet, nem kell tőle eget rengető mélységeket várni. Egy kirándulásra invitál bennünket egy képzeletbeli Európába, mert az egy betűvel módosított országneveken kívül Rómát konkrétan megemlítik. Nem értem, miért nem lehetett az eredeti neveket használni, hisz ezek a mesék nagyrészt a mai Németország területén játszódnak, és a nevek is ezt támasztják alá.

Galen, a tizenhárom éves háborút megjárt árva ifjú a béke beálltával új életet szeretne kezdeni, ezért felkeresi anyai nagynénjét és családját. A főváros felé tartva találkozik egy öregasszonnyal, akit a szegénysége ellenére is megvendégel. Jó tett helyébe jót várj, szól a híres mondás minden mesében. Itt se történik ez másképpen, mert a néne egy láthatatlanná tévő köpenyt ad neki, amire az elmondása szerint meg szüksége lesz. Galen a királyi udvarban kap munkát, ugyanis nagynénjének férje ott segédkertész. Megismerkedik a hercegnőkkel, de leginkább a legidősebbel, Rózsával kerül közeli viszonyba.

Mivel a történet "többszemszögű", így a hercegnők sanyarú sorsába is belepillantatunk. De az a gond velük, hogy mivel tizenketten vannak, nem igazán sikerült az írónőnek igazi személyiséget adni nekik. Sokan csak lézengenek, és nem igazán tudnám felsorolni az összes nevét. Annyit tudok, hogy mindegyiket egy virágról kapta. Rózsa kap nagyobb figyelmet, hiszen a közte és a kertész között bimbózik szerelem. A többiek akár lehettek volna csökkentett létszámban, nem igazán változtatott volna rajta sokat.  Tizenkettes számnak azonban mágikus jelentése van. Ennyi varázsló átkozta el a Kőbezárt királyt, aki a föld alatt kényszerül élni fiaival. Az ő gonoszsága se jött át annyira. A hercegnők csak lementek táncolni és kész. Semmi ördögi észjárás, amit vártam volna.

Az eredeti mesét jól kihasználja, annak világát megfelelő méretűre bővítette. Az igazi különlegessége a történetnek a kötögető katona. Galennek meg kellett tanulnia magát felruháznia, ugyanis a háborúban nincsen anyai gondoskodás, ami megjavít mindent. Ezt a jó szokását a továbbiakban is űzte, ami elég viccesen nézett ki kívülről. Bármikor unatkozott, fogta magát elővette a kötőtűt, és nőket megszégyenítő minőségben dolgozott.

Kinek ajánlom?

Akik szeretik a mesefeldolgozásokat, de ne várjatok tőle bonyolultságot. Ez inkább egy könnyed cukorhab.

Mivel ez egy nyelvezetileg és történetileg sem olyan nehéz könyv, 12 éves kortól nyugodtan olvasható, sőt koravéneknek még hamarabb.

Ti olvastátok?

Nektek hogy tetszett?