Rövid
időn belül megkapta a blog a második díját. Nem is jutok szóhoz, annyira örülök
neki.
Köszönöm szépen Lonettnek (az ő válaszait itt olvashatjátok), hogy
megtisztelt vele. :)
A díjról
A kezdeményezés Németországból
indult, amelyet bloggerek adják egymásnak. Leginkább azt szeretnék vele elérni,
hogy az olvasók jobban megismerjék a bloggert, illetve megtudják azt is, hogy ő
kiket olvas, és kiket ajánl olvasásra. Éppen ezért van egy marketing háttere
is, hiszen a blogger tovább is adja a díjat, nemcsak megkapja.
A liebster szó jelentése
egyébként kellemes, értékes, legkedvesebb, amely utal arra, hogy az odaítélő
szívesen jár vissza az adott blogra, és éppen ezért is ajánlja. Fontos
megemlíteni azt is, hogy a lánclevelekhez hasonló módon terjed, és a jelölés
során nincsen semmilyen tartalmi megkötés. Nemcsak könyves, filmes blogok
kaphatják meg, hanem ugyanúgy oda lehet ítélni egy kismama blognak, vagy akár
egy gasztroblognak. A jelölésekkel is elárulja egy blogger magáról, hogy melyek
azok a területek, amelyekről szívesen olvas. A Liebster Blog Award-ot egyébként
nem kötelező továbbadni, de felesleges megszakítani a láncot, hiszen ez
mindenkinek elismerést jelent, és ha valami tetszik, akkor dicsérjük meg
nyugodtan. Díjat adni pedig szép gesztus.
Szabályok
- Írd meg, hogy kitől kaptad a
díjat, linkeld be a posztodba a blogját!
- Írj 10 olyan dolgot magadról,
ami nem köztudott!
- Válaszolj a jelölő személy
által feltett kérdésekre!
- Nevezd meg az új jelölteket
és tegyél fel tíz kérdést nekik!
- Értesítsd a blogokat arról,
hogy díjat kaptak tőled!
Tíz dolog, amit biztos nem
tudtál rólam:
1. Gimnáziumban matek
fakultációra jártam, ami elég furcsa egy könyves bloggertől.
2. Gluténérzékeny
vagyok, ami egy kicsit megnehezíti az éltemet, de már teljesen hozzászoktam.
3. Édesapám megfejtett
rejtvényeiből tanultam meg olvasni.
4. Szabadidőmben az
olvasáson és az íráson kívül táncolok. Nagyon szeretem csinálni, ez szabadít
fel teljesen.
5. Hét évig zongoráztam,
de aztán a gimnázium miatt abbahagytam. Nem akartam túlterhelni magamat. A mai
napig szívesen ülök le, bár nem vagyok valami nagy virtuóz.
6. Szeretem a klasszikus zenét.
Furcsa lehet ezt egy 18 éves lánytól hallani, hiszen a korosztályom nagy része
a különböző új irányzatok koncertjeire jár. Egyszerűen belém ivódott édesanyám
és a zeneiskola által.
7. Az új könyvek illata nálam
függőséget teljes okoz. Néha csak úgy beleszippantok és megölelgetem őket.
8. Van, hogy csak úgy
megállok a könyvespolcom előtt és csak úgy nézem a könyveket. Órákat el tudok
tölteni ezzel az elfoglaltsággal.
9. Szeretek magas
helyekre felmenni, és onnan lenézni. Bár egy kicsit tériszonyos vagyok, de ez
sosem gátolt meg benne, inkább plusz löketet adott.
10. Közgazdásznak készülök, majd meglátjuk, hogy mi
fog kisülni belőle.
Lonette kérdései
1. Melyik
könyvtől érezted úgy, hogy megváltoztál?
Jane Austen Büszkeség és
balítéletjét mondanám, mivel azzal indult el az olvasói pályafutásom.
2. Melyik volt a legkülönlegesebb című könyv,
amit elolvastál?
Szabó Magda Sziget-kék című
meseregénye. Az elején nem is tudtam mit kezdeni vele, csak miután elolvastam,
jöttem rá a kettős jelentésére.
3. Melyik a legszebb emléked, ami egy könyvhöz
kötődik?
Már nagyon régóta kerestem
Böszörményi Rúvel hegyi legendáját. Először a könyvesboltokban próbálkoztam,
aztán egy idő után feladtam. Idén nyáron azonban egy kedves molytól sikerült
beszereznem. Budapestre kellett mennem, és aznapra beszéltük meg a találkozót.
Mosolyogva várt a villamosmegállóban, és nagyon örült annak, hogy örömet tudott
szerezni nekem.
4.
Van valamilyen olvasós kuckód?
Nincs, de mindig is szerettem
volna. Olyan jól ki lehetnek dekorálni…
5. Mi a kedvenc édességed?
Csoki minden mennyiségben, na
meg a citromos nápolyi.
6. Szoktál zenét hallgatni olvasás közben?
Míg busszal jártam iskolába,
addig az elején a háttérzaj kiszűrésére használtam, aztán az is abbamaradt. A
szöveggel megáldott zenék mellett már egyáltalán nem tudok, mivel értem a
szövegüket. Mostanában a szereplők táncolnak a fejemben, ha zenét hallgatok
olvasás közben. Jobban szeretek csendben, mert egy idő után úgyis kizárom a
külvilágot.
7. A jelenben, múltban, vagy jövőben játszódó
könyveket szereted?
Egyértelműen a múltban,
valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag oda meg vissza vagyok tőlük.
8. Egy könyvtárlátogatás alkalmával hány
könyvet szoktál kikölcsönözni?
Be kell vallanom, hogy nem
vagyok valami nagy könyvtárlátogató. Valamiért sosem éreztem rá a helyi
könyvtárban a varázsra. Sosem volt úgy időm elmenni, pedig kiskoromban
rengeteget jártam oda a zeneiskolai szünetekben.
9. Milyen érzésed kavarognak benned, mikor
kölcsönkérik az egyik könyvedet?
Először örülök, hogy végre más
is olvassa ezeket a remekműveket, aztán ahogy telik múlik az idő, egyre többet
gondolok a könyvre, hogy mi lehet velük, ugye nem karcolódott meg a borítója,
nem lett szamárfüles, etc.
10. Általában hasonló műfajú könyveket olvasol,
vagy nyitott vagy az újdonságokra?
A hasonló műfajú könyveket
azért olvasom, mert azoknál kevesebb az esély, hogy csalódnom kelljen bennük.
Mostanában kezdetem el a történelmi romantikus és a fantasy világából
kikacsingatni más felé több-kevesebb sikerrel.
Díjazottak
- Hilla (Hilla olvas)
- Kírarozi (Pastel Blue and Chocholate Cake)
Kérdéseim
1. Miért kezdtél el blogolni?
2. Mi inspirál a legjobban?
Hogyan tudsz igazán feltöltődni?
3. Ki a kedvenc íród?
Találkoztál már vele?
4. Szoktál-e saját történeteken
dolgozni?
5. A könyv elolvasása után
azonnal megírod a véleményeket, vagy vársz velük egy darabig?
6. A családod, ismerőseid
tudnak róla, hogy blogolsz?
7. Milyen gyorsan dolgozol fel
egy könyvélményt?
8. Szoktál könyvtári könyvet
olvasni?
9. Hogyan szerzed be a saját
könyvtárad legújabb darabjait, órákon át tartó könyvesbolti séta, vagy gyors
internetes rendelés?
10. Mit gondolsz, egy év múlva
mit fogsz csinálni?
Mégegyszer is nagyon köszönöm,
Lonett. Nektek pedig további jó időtöltést kívánok.
Maradok a meghatódott
Babó Buca
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése