Forster visszavág

A múltkori próbálkozásom után eldöntöttem, hogy azért megér még egy próbát Forster. Talán a Szoba kilátással meg tud győzni arról, hogy tényleg megéri őt olvasni. Hát meglátjuk...

A boldog békeidők. Lucy Honeychurch, az előkelő angol család sarja Firenze nevezetességeit látogatja sorra. Hogy az idegen környezetben nehogy csorba essék ártatlanságán, a lányt idősebb kuzinja, Charlotte néni kíséri. A Bertolini panzióban laknak, ám ablakukból nem tárul eléjük csodálatos kilátás, csak a belső udvar falait látják. A többi angol turistával elköltött közös vacsorán szóba kerül ez a kellemetlenség is, és Mr. Emerson, a segítőkész, ám különös úriember felajánlja, hogy cseréljenek szobát. A társaság vidéki kirándulásának alkalmával George-nak, Mr. Emerson heves természetű és romantikus lelkű fiának sikerül megcsókolnia Lucyt. Ám az éber Charlotte azonnal a tett színhelyén terem… s a románc, mielőtt valóban elkezdődhetett volna, már véget is ért. Odahaza Angliában Cecil, a mulya és sznob fiatalember eljegyzi Lucyt, s a jövendőbeli fiatalasszony kitartóan tűri vőlegényének szerencsétlenkedéseit. George-nek közben sikerül újra Lucy közelébe férkőznie, de a lány nem akarja elárulni valódi érzelmeit…

Ennél már lényegesen alább adtam az elvárásaimat az előző regénye miatt, ezért már nem ért akkora csalódás. Néhol azt éreztem, hogy az író saját irodalmi tehetségével villog, de ezt is szigorúan csak öncélúan, hiszen a nemes olvasó azt sem tudja, mi zajlik előtte. Hirtelen váltogatja a személyeket és a helyszíneket, melyek néha zavarosak is lehetnek. Ezért is haladtam vele lassabban, na meg a stílusa miatt.

A regény két része különbözőképpen hatott rám.

Az első részben Miss Bartletet szimplán nem értettem. Örökké aggályos, anyáskodó, féltő és rövid pórázon tartja pártfogoltját, Lucyt, aki az örök kétely. Semmiben sem biztos, ezért végtelenül idegesítő. Az elején le sem esett, hogy ő a főhősnő. Jellemző a vallással kapcsolatos személyek gunyoros ábrázolása, és a szocialista elvek elvetése, melyeknek megtestesítője az Emmerson apa és fia. A kirándulás vége tűnt az egyetlen értelmes pillanatnak.

A második rész eleje megint leterített. Most mi van? Ki kivel mit csinált? Csak úgy kapkodtam a fejemet értetlenségemben. Itt jelenik meg Cecil, mint elterelő figura, aki felsőbbrendűségén és sznobizmusán keresztül értelmezi a körülötte elterülő világot. És ő a vőlegény? Na ne nevettessenek… Itt már Forster is belátja Lucy hibáit, és felkér minket, hogy mi térítsük mán észhez a leányzót. Félreértések sorozata, hazugságok tömkelege jellemző még erre a részre. Senki sem mondja ki, hogyan érez valójában. Felhunyorog a női egyenjogúság ötlete, amelyet a férfi szereplőktől bírálat ér. A szerelmi szál sem erős annyira, hogy hitelt nyerjen.

Viszont találtam egy nagyon jó, hozzám közel álló idézetet benne:

Az élet (…) nyilvános hegedűkoncert, ahol menet közben kell megismerkedni a hangszerrel.

Adaptáció

Amennyire nem tetszett a könyv, annyira élvezhető volt a belőle készült filmadaptáció. Az 1985-ös változat még Oscar-díjat is kapott. Nagyon jól visszaadja a könyv hangulatát, a szereplők tehetetlenségét. Nem is beszélve a színészgárdáról. Engem azonban a 2007-es változat jobban magával ragadott. A könyvből egy hiteles érzésekkel átitatott romantikus filmet készítettek, bár helyenként változtattak a hangsúlypontokon, de ez előnyére vált, Itt is van az előzetese:

Összességében

Én nem erre számítottam, de azért ez már jobban elment. Tetszett a női egyenjogúság gondolata, bár nem igazán vett meg az író Lucy karakterével. 

Hogy kinek ajánlom?

Aki mindenképpen Forstert akar olvasni, de csakis annak.
Ha pedig érdekel titeket a történet, akkor nézzétek meg a 2007-es változatot.

Így ért véget csúfos próbálkozásom Forster útmutatójával Itáliába. Na nem ezért fogom felkeresni az országot, az fix.

Maradok, a már másféllábú

Babó Buca