Az erődház magányos lakója | Kemese Fanni

Tessék, csak tessék, jöjjenek közelebb könyvszerető Hölgyeim és Uraim. Szenzáció! Újabb példát statáltak a magyarok. Megmutatták, hogy nem kell ahhoz egy könyvnek nemzetközi bestsellernek lennie, hogy jó legyen. Kérem szépen, Kemese Fanninak ez sikerült. Le a kalappal előtte. Simán megállja a helyet külföldi társai körében.

Első kiadás éve: 2012
Könyvmolyképző Kiadó
ifjúsági, disztópia, posztapokaliptikus
öt csillag

Pippa bármit feláldozna az élő emberi beszédért, vagy egy érintésért.

Az erődházban a napok egyformák, és társaságot csak színes digitális magazinok adnak. Az erdőt a biológiai katasztrófa áldozatai uralják, akik gyűlölik a szépséget és emberséget, az elveszett életük nyomait. Bármikor megölnék Pippát.

Pippa tizenhetedik születésnapján döbbenetes dolog történik. Vajon megváltozhat az élete? Létezhet számára a szerelem egy ilyen zord világban? Mit jelent a társ? És mit jelent a bizalom?

Egyszerűen csodálatos és szomorú. Ezek jutnak eszembe róla, és nem azért, mert a borító folyamatosan figyel. Amióta letettem, sokszor eszembe jutott, nem enged szabadulni. Nem gondoltam volna, hogy ez a "szörnyecskés" történet érdekelni fog. Nagyrészt ezért nem is álltam neki. De bánom, hogy nem előbb.

Az egész cselekményt átszövi az édes mellékízzel bíró szomorúság. Lassan nyílik ki, mint egy nagy viszontagságok között fejlődő virág, de a végeredmény így is lélegzetelállítóak, a színek, a szavak, a gondolatok.

Pippa Kenn már öt éve él egyedül a lombházban mikor váratlanul társaságot kap egy testvére vesztett fiú személyében. Ruben csak egy dolgot akar, a kolóniába jutni, mégpedig minél hamarabb. Nem akar a sápadtak villásreggelije lenni. Kettejük kapcsolatának fejlődését és útjukat kísérhetjük figyelemmel ebben a furcsa világban.

Az első dolog, ami megfogott a regényben, az a hátterének gondos kidolgozása. Nem is annyira a részletesség, hanem inkább a tények, amiket lassan csepegtet az olvasó szemébe. Az emberek mindig is a tökéletességre törekedtek, abba azonban nem gondolnak bele, hogy mindennek ára van. Kísérleteznek, géneket manipulálnak, megpróbálnak Istent játszani, de sikertől megrészegülve nem látják be, hogy ami egyszer jól sül el, az akar fegyverré is válhat. És akkor mit fognak tenni? Saját hülyeségük elől nemigen tudnak elmenekülni. Szép és nemes gondolat a betegségektől mentes élet, szervezetünk viszont ezektől edződik. Így viszont elég csak egy rosszakaró, egy véletlen hiba és már elő is idéztek egy tömegkatasztrófát. Nem sokan élték túl a regény előz előzményeként szereplő vírustámadást, de azok közül se mindenki teljesen önmaga. Ebben a világvége utáni életben a futurisztikus fejlesztések már mit sem érnek, ha nincs, aki használja őket. Az emberek botor módon rábízták magukat az elektromos eszközökre. Hát nem ismerős ez egy kicsit? A technikai fejlődésnek megvannak a maga hátulütői is. Mindent digitalizáltak, de ezek az adatok megfelelő segédeszköz nélkül használhatatlanná váltak. Nem ülnek az öregek barátságos kandallóik előtt unokái társaságában meséket olvasva. Gyakran megváltás a korai halál.

A másik dolog maga Pippa Kenn karaktere. Édesapja halála után egyedül maradt a családi örökségnek számító erődházban. Teljes biztonságban volt a külvilágtól, de ez azt is jelentette, hogy nem találkozott senkivel sem a szörnyeken kívül. Ők meg sosincsenek beszédes kedvükben. Így egyetlen társasága önmaga volt, ezért nagyon nehezen nyílik meg öt év szótlanság után. Belső őrlődései miatt akár őrültnek is tűnhet, hogy magában beszél, rendre utasítja magát. De tudjátok, teljesen meg tudom érteni ezt a begubózást és a fejében cikázó gondolatokat. Mivel a világtól elzárva nőtt fel, nem tanulta meg leplezni érzelmeit, természetes reakcióit nem fedi be semmi sem. Nyers tudott maradni, olyan, akit nem befolyásoltak a környezetében lévő tömegek. De ez az elszigeteltség azzal is járt, hogy egy saját világképet épített fel magának, ami megingathatatlannak tűnik, de ezt, ha csak egy betörési kísérlet is fenyegeti, félő, hogy az egész összeroskad körülötte. Amiben eddig hitt, hazugsággá válik, és nem találja helyét ebben az új helyzetben. Szerencsére azonban megismerkedik Rubennel, akinek sikerül beférkőznie a falak mögé és átsegíti a nehéz időkben. Lassan nyílik meg felé, miközben saját magával is ismerkedik. Szorgosan gyakorolja az emberi kapcsolattartást édes kis tudatlanságával. Emellett viszont a manipulált géneknek köszönhetően remek vadász, így van mit tanítani a fiúnak.

Ruben egy kedves, aranyos ifjú. Bár egy kicsit sokat beszél, de ez megbocsátható neki. Sok mindent tud a vadonbéli túlélésről, a sápadtakról, igazán élet edzett és még ott van előtte az egész.

Avval, hogy Kemese Fanni erre a két szereplőre fókuszál rendesen feladta magának a leckét. Egyrészt könnyebb is volt neki, mert nem kellett egész hadseregekkel dolgoznia, másrészt viszont mélységgel kellett ellátnia őket, hogy éljenek a lapok. Remek munkát végzett, minden elismerésem az övé. Írásmódja egyszerűen gyönyörű. Jó volt a váltott szemszög és a régi naplóbejegyzések is mélyítettek rajta.

Rendesen letaglózott, igazán megérintette pici szívemet, majd jól ki is csavarta azt. Elgondolkoztatott azon, hogy mindez akár velünk is megtörténhet, és ez az, ami a legjobban aggaszt.

Kinek ajánlom?

Aki szerette a Végtelen ég alattot (nekem egyszerre ez jutott róla eszembe), mert alaphelyzete némiképp hasonló, kivitelezésében és történetében viszont más.

Ha szeretnél egy egyedi magyar ifjúsági regényt olvasni.

A disztópiákat, posztapokaliptius, esetleg zombis történeteket szereti se fog csalódni benne. (Bár utóbbival én nem értek egyet. Ezek csak szörnyecskék, sápadtak vagy hófehérkék. Egyik se igazan agyevő, de élőhalott mindegyik, az biztos.)

Ti olvastátok már?

Nektek hogy tetszett?