2020. március 28., szombat

Az abnormalitás kúrálható? | Victoria Forester


Magasból letekintve nem egyszer vágyódtam már az után, hogy milyen jó lenne elrugaszkodni, és repülni. Szuperképesség hiányában ugyan ez már inkább megvalósítható, mint az időutazás, viszont jó kitűnni a tömegből, nem? Mindig is arra törekedtem, hogy belesimulja a sémába, ennek azonban személyiségromboló ereje van. Victoria Forester A lány, aki tud repülni című regénye talán megmagyaráz dolgokat, és felnyitja a szemeket. Talán.


Magyar megjelenés éve: 2011
Könyvmolyképző kiadó
gyerek, urban fantasy
két csillag
Egy igazi csajt nem lehet megzabolázni… hacsak nem a megfelelő módszert használod. Piper McCloud tud repülni. Csak így, egyszerűen. Tény, hogy a rükverc még nem igazán megy neki, és a fordulatai is kissé esetlenek, de a bukfencben nagyon profi. A probléma csupán az, hogy Lowland egyszerű lakosai félnek Pipertől. Anyjának és apjának fogalma sincs, mit kezdjen vele. Ezért aztán jónak tűnik az ötlet, hogy a kislány hagyja el szülei farmját, és költözzön be egy szupertitkos, szigorúan őrzött iskolába, ahol csupa kivételes képességgel megáldott gyerek tanul. Eleinte nagyszerű is volt minden: az a sok új barát, olyan adottságokkal, mint szuper-erő vagy szuper-zsenialitás (plusz az a rengeteg házi sütésű almás pite!) De Piper különleges volt, még a különlegesek között is. És ennek vannak bizonyos következményei. A következmények pedig túl szörnyűek ahhoz, hogy beszélni lehessen róluk. Túl eszelősek, hogy megfontolásra méltók legyenek. És túl veszélyesek, hogy figyelmen kívül lehessen hagyni őket. Hol szívderítő, hol rémisztő fordulataival Victoria Forester első regénye a lázadás és bátorság felejthetetlen története egy leigázhatatlan kis hősnőről, aki tud, aki fog, akinek muszáj… repülni.

A regény kezdetben Anne Shirley kalandjait juttatta eszembe. Bár itt édesgyerekről van szó, de a szülők egyszerűsége, és Piper beszélőkéje nagyban hasonlított Montgomery karakterére.

Okos megoldásokat alkalmaz, gyerekként furmányosnak találtam volna, de most már nemigazán jöttek át. Egyszerű csavarokat alkalmaz, semmi párhuzamos cselekmény. Látszik, hogy ez az írónő első regénye. Ezzel nem becsmérelni akarom, mert mondhatjátok, hogy ha ekkora a szám, akkor írjak jobbat. De hát csak a személyes véleményemet osztom meg veletek.

Feldolgozza gyerekek felnőttekbe vetett vak hitét. Piper Dr. Helionban minden reménységétt. Ő az, aki kimentette a falusi pletykafészkek karmai közül. Ő az, aki új lehetőséget adott neki. Ezzel a mézesmadzaggal elérte, hogy ne lássa meg az árnyoldalát. Hogy valójában ártani akar neki, és az előre eltervezett, a biztonságot szolgáló lépések megkötni és normalizálni akarják.

Pipernek eddig nem voltak barátai, és most, hogy szerzett párat, nem akarja őket cserbenhagyni. Rájönnek, hogy a problémák elől nem megszökni kell, hanem azokat megoldani. Az abnormalitás többé teszi az embert. Nem rossz, mint ahogy azt híresztelik, csak más. És minden újdonságtól ösztönösen tart az ember.

Forrás: Pinterest

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése