2016. március 26., szombat

Könnyek királynője | Erika Johansen

Milyen is egy igazi hercegnő? Szép ruhákat visel, jártas az udvari etikettben, művelt és a legfontosabb, hogy vállalja a sorsát. Mai regényemben, Erika Johansen Tear királynőjében Kelseat, egy egyszerű körülmények között nevelkedő, ám tudatos királynőjelölt történetét kísérhetjük el útja kezdetén.

Első kiadás éve: 2015
Agave Könyvek Kiadó
high fantasy, ifjúsági
négy csillag
A tizenkilenc éves Kelsea Glynn pontosan olyan, mint a többi hasonló korú lány: engedetlen, meg van győződve a saját igazáról és mindig mindent jobban tud az idősebbeknél. De tőlük eltérően ő éppen egy királyságot készül megörökölni: egy királyságot, ami korrupt, romlott és veszélyes. Vagy a legrettegettebb uralkodójává válik, vagy már az első héten orgyilkosok áldozata lesz – minden rajta múlik, és azon, hogy milyen döntéseket képes meghozni.
Erika Johansen regénye klasszikus fantasy elemekből építkezik, de nem szégyell sokszor kegyetlen és erőszakos lenni: a Tear királynője egy fiatal lány történetét meséli el, aki sokáig volt kénytelen száműzetésben élni, hogy végül hűséges testőreivel visszatérjen, és elvegye, ami jogosan jár neki. Fekete mágiával, rejtélyekkel és akciódús jelenetekkel teli történet, amire már Hollywood is lecsapott: várhatóan Emma Watson lesz a készülő film főszereplője és egyben producere is.

Lassan haladtam vele, de nem azért, mert untatott volna, hanem szerettem elmélázni olvasás közben. Mivel a cselekmény nem forgószél módjára söpört végig a könyvön, volt erre lehetőségem is. Maga a fülszöveg már megfogott. Pont annyit árul el a történetből, ami lázba hozza az embert, ha az ilyen típusú regényeket preferálja, de semmi lényeges eseményt nem lő le.

Történetünk szerint Kelsea, aki eddig szeretett nevelőszüleinél élt, az ország trónjának várományosa. Tudatosan készül erre az életre, mégis váratlanul éri, mikor katonák toppannak be hozzájuk, akik magukkal viszik. Kalandos úton érkezik meg az Erődbe, ahol vagy szemet huny az eddigi romlott élet felett, vagy megreformálja a királyságot, melynek megjósolhatatlan következményei lehetnek. Próbál szövetségeseket találni, de ellenségek is felsorakoznak szép számmal.

Nagyon megnyert Kelsea karaktere. Nem az a nádszál vékony lány, hanem van rajta mit fogni. Bár a világtól elzártan nőtt fel, sikerült mégis egy egészséges értékrendet felállítania magának. A könyvek szeretete kiskorától kezdve beleivódott, és ennek köszönhetően nagy tudásra tett szert. Eszméletlen nagy teher zúdul hirtelen a vállára, de megpróbál az árral szemben evezni. Igazán makacs, akaratos lány, aki kiáll az igazságtalansággal szemben. Fejébe vette, hogy megtisztítja az országot, de ez egy nagyon rögös út lesz tele buktatókkal. Mindenkivel emberségesen bánik, legyen az akár egy kurtizán vagy földműves. Ezért is szereti meg a népe. Felnőtté érésének folyamatába csöppenünk bele, mikor is a beszólásai miatt jókat mosolygós lányból egy temperamentumát megtartó, de már jóval megfontoltabb királynő lesz.

Mindenkinek megvan a története, akár tudunk róla, akár nem. Még ha a háttérben sejlenek csak fel, mégis ez annyi élettel tölti meg a lapokat. Úgy éreztem, mintha mindenkit ismernék. Bár a napok néha teljesen átlagosan telnek, még ekkor sem unalmasak.
Igazi pótapaként tekintettem Lazarusra, a testőrség kapitányára. Tőle jogosan fél mindenki, hiszen kívülről egy nagydarab keménykötésű férfinak látszik, de belül ő is sebezhető. Az epizódszereplők közül Kísértetet szeretném kiemelni. Ő a útonállók fejedelme, igazi színfoltja a történetnek. Érzelmi rengetőpontként is funkcionál, bár magáról ezt nem tudja. Még sosem kapták el, pedig szabad bejárása van mindenhova. Kíváncsi vagyok a későbbi sorsára.

Tetszett az, hogy több, szám szerint négy szemszögből ismerhetjük meg a történetet, mert így nem korlátozódunk be az Erődbe és jobban megismerhetjük a motivációkat. Legtöbbször Kelsea fejével látjuk az eseményeket, de ellátogatunk a Vörös királynő, Tyler atya és Javel, egy kapuőr háza tájékára is. Az elején nem gondoltam indokoltnak a kapuőrt, aztán később minden világos lett számomra.

A helyszín elhelyezésével voltak problémáim, mivel nem mellékeltek hozzá térképet, de a könyv végig Új-Európát emleget. Jó gimnazista módjára pedig el kezdtem kutakodni, hogy hol is lehet pontosan, de semelyik mai területnek nem felelt meg. Csak egy szeletét jártam be a vidéknek, de azok filmkockaként lebegtek a szemem előtt.
De mi is ez az Új-Európa? Hol a régi? Erre nem kaptam kielégítő választ, de ez nem vette el e kedvemet. Csak annyit tudunk, hogy William Tear Amerikát hátra hagyva egy utópikus országot akart létrehozni. A modern kor technikai vívmányait hátra hagyva képzelte el ezt, de ez hamar kudarcba fulladt. Visszacsöppenünk a középkori életszínvonal szintjére minden eddigi tudást birtokolva. Jó volt olvasni arról, mikor az Átkelés előtti időkről megy a diskurzus kommentálva azokat. Jókat derültem rajtuk.
Szóval itt vagyunk Tearben, egy kis mezőgazdaságból élő országban, melyet a szomszédos Mortemense árnyéka fenyeget. Szép kilátások az ország jövőjét illetően. Vagy behódolnak, vagy meghalnak.
  
És ebben a rózsaszínnek tűnő hercegnőmesében az írónő nem kímél meg minket a durva szavaktól. Nem futamodik meg tőlük. Kellő mennyiségű brutalitást és halált is tartalmaz, mely még inkább súlyosbítja az eseményeket.

Kinek ajánlom?
Akinek tetszett Kae Westa Karvalyszányon című regénye, annak mindenképpen.
Aki szereti a lassan lefolyó ifjúsági fantasykat, vagy csak amúgy szereti a műfajt.
De annak is, aki egy nem szokványos könyvmolyról szeretne olvasni,

Ti olvastátok már?
Nektek hogy tetszett?

6 megjegyzés:

  1. Szia! :)

    Először is örülök, hogy visszatértél :) Remélem, hogy tényleg jobban vagy és egyre jobban leszel.

    Nagyon tetszett a bejegyzés.Érdekesnek tűnik a történet.
    Ennek van folytatása?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez egy trilógia első része, melynek zárókötete még külföldön se jelent meg.

      Törlés
    2. Áhh értem.
      Köszi a választ. :)

      Törlés
  2. Eddig nem terveztem elolvasni ezt a könyvet, de a bejegyzéseddel meggyőztél:) (Milyen jó, hogy a húgom már említette, hogy kiszemelte magának. Remélem, mihamarabb beszerzi és akkor el tudom olvasni :D )
    Jobban vagy? (Remélem, nem veszed tolakodásnak, de mindenképp meg szerettem volna kérdezni:) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó :) Ilyenkor nagyon büszkének érzem magam.
      A körülményekhez képest egész jól vagyok, bár a felépülés egy hosszú folyamat lesz. (Nem, egyáltalán nem veszem tolakodásnak)

      Törlés
  3. Szia nem tudot, hogy a folytatása magyarul mikor jelenik meg?

    VálaszTörlés