Űrmohikánok | Ewa Lach

De szeretek én régi történeteket olvasni. Ezzel megismerhetem az akkori emberek gondolkodásmódjának egy szeletét. Mai könyvem, Ewa Lachtól a Micsoda kölykök! egy tipikus gyerekregény, amiben a kalandon van a hangsúly.

Első magyar megjelenés: 1970
Könyvmolyképző Kiadó
gyermek és ifjúsági
három csillag

Nem, kérem, nem regényünk hőseiről van szó! A „Micsoda kölykök” egy néninek a neve, aki így kiált fel, valahányszor a regény hőseit meglátja. Vagyis hát mégiscsak e regény hőseiről van szó – bűbájos kis ebadtákról, amolyan rosszcsontokról, akiknek azonban van két olyan tulajdonságuk, ami enyhíti csínyjeiket. Az egyik: nagyon szeretik és tisztelik a szüleiket. A mások: mindig igazat mondanak. Van aztán egy harmadik is: egyszerűség és szellemes közvetlenség, ami nemcsak az ő érdemük, hanem a „csodagyerek” lengyel írónői is. Ewa Lachról ugyanis tudni kell, mindössze tizenöt éves volt, amikor első nagysikerű regénye megjelent.

Nosztalgiáztam egy kicsit, ugyanis ez még abból a korszakból származik, mikor a gyerekek szabadidejük nagy részét a szabadban töltötték. Az öcsémmel mi is rengeteget bóklásztunk az udvaron, a kertben és az utcán különböző szerepjátékokat játszva, melyekben a képzelőerőnket tornásztattuk. Akkor még nem volt számítógépünk és tv elé is csak maximum egy-egy órára ülhettünk le, természetesen engedéllyel. Azok a régi szép idők… A történt szüleimmel egyidős, szóval ez akkor még teljesen normális volt.

Bár nem igazán említi a könyv, hogy hol is játszódik, de a helységnevekből és a szereplőkből következtethetünk arra, hogy Lengyelországban. Négy testvér kalandjait követhetjük végig, akik édesanyjuk barátnőjénél és fiánál nyaralnak egy hónapot. A település a tengerhez közel fekszik, ezért a széltolók rengeteget bóklásznak a dűnék, az erdők és a habok között. Egész nap a környéket járják, egy perc nyugta sincs az embernek tőlük, de rengeteg élményben lesz részük. Ott van például a helyi nagymenőkkel való bandaháború, a szomszéd – Micsoda kölykök – nénivel való viaskodásuk, vagy az Alak, akinek rosszul áll a szénája.

Aranyos, kalandos történet a közelmúltból, mégis a mostani generácónak már olyan idegen lehet a mobiltelefonok nélküli világ. Bezzeg azok a szülők nem kaptak frászt, ha a gyerekeket hosszabb időre szem elől veszítették. Tudták, hogy úgyis hazajönnek.

Jól bemutatta a fiútestvérek között felnövő lány helyzetét, ugyanis Magliosa inkább játszik indiánosat, banditást vagy éppen rablópandúrost, mint hogy órákig semmit téve napozzon. Teljesen meg tudom érteni, nekem is kínszenvedés volt a nyugágyon feküdni ilyen idősen.

Kinek ajánlom?

Ez kifejezetten gyermekirodalom, tehát nagy mélységet, esetleg grandiózus cselekmény ne várjon senki. Bár műfajában nem biztos, hogy a legjobb, de mégis úgy érzem, hogy a kicsi énemet roppantul szórakoztatta volna.