2016. május 10., kedd

Összeesküvés Elmélet Rt. | Rick Yancey

Mit csinálnál, ha egy apokalipszis ülne a nyakadon? Komolyan kérdezem. Mit tennél akkor, mikor űrlény invázió érné el a Földet? Bár tudom, hogy ennek minimális az esélye, de a könyvek szereplői is lehetetlennek vélik. Mi lenne az az őrült dolog, amit bevállalnál? Kik lennének azok, akikkel ezeket, a valószínűleg utolsó óráidat töltenéd? Cassie egy dolgot akar: megtalálni az öccsét, és én sem cselekednék másképp.

Első kiadás éve: 2014
Cartaphilius Könyvkiadó
ifjúsági, sci-fi
négy és fél csillag
Az első hullám nyomán sötétség támadt.
A második hullámot csak a szerencsések élték túl.
A harmadikat pedig a szerencsétlenek.
A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben!
Cassie egy lépést sem tesz a következők nélkül: Luger, M-16-os gépfegyver, lőszer és Bowie-kés. Ennivaló, víz, hálózsák és körömcsipesz csak ezek után következik a listán.
Cassie tizenhat éves, a néptelen országúton menekül. Rajta kívül már nem sokan vannak életben a Földön. Menekül a lények elől, akik embernek látszanak, és akik megölnek minden útjukba kerülőt. Akik több hullámban pusztították az emberiséget. Nem tudjuk, kik az idegenek. Nem tudjuk, miért akarják megsemmisíteni világunkat. Csupán egyvalami világos: mindenkit ki akarnak irtani.
Cassie családja túlélte az első és a második hullámot. A harmadik és negyedik viszont már nem kímélte őket. Cassie most az ötödik hullámmal néz farkasszemet: vagy öl, vagy megölik. „Csak akkor maradsz életben, ha egyedül maradsz” – ez a meggyőződése. De aztán találkozik Evannel, aki elbűvölő és titokzatos, és egyedül ő segíthet Cassie-nek, hogy valóra váltsa az öccsének tett ígéretét. A lány választásra kényszerül bizalom és csüggedés, harc és megadás, élet és halál között. Föladja vagy fölveszi a harcot?

Nem kell ahhoz háború vagy valamilyen természeti esetleg más katasztrófa, hogy pánikroham alakuljon ki bennünk. Félünk, mert nem tudjuk mi a következő lépésünk, vagy hogy lesz-e egyáltalán. Életbe lép az ember természetes túlélőösztöne, ami megvéd az ismerttől. És mi van az ismeretlennel? Azokra ki gondol? Milliónyi teória létezik arról, hogy a drágalátos Föld nevű bolygónkon kívül igenis létezhet valahol a galaktikus messzeségben egy másik életforma, vagy egy olyan bolygó, ahol ez kialakulhat. Nem lehetünk egyedül, ekkora szerencsénk nincsen. De hogyan is néznek ki? Kicsi zöld marslakócskák, akik csészealjaikkal közlekednek, vagy pusztán csak fényből állnak? Esetleg van-e olyan fejlett technikájuk, hogy térkaput tudnak nyitni, vagy hiperűrsebességgel utaznak? És mi van, ha már itt vannak közöttünk arra várva, hogy egyszer csak érvényesülni tudjanak.

A könyv szerint valami hasonlóan aranyos dolog történik a Föld lakosságával, ugyanis az űrlények parazitaként az emberek agyába költözve egy új otthont találtak. Letelepedésüket azonban egyedül képzelték el, így a felesleges hét milliárd kis rohadékot terv szerint, mérnöki precizitással irtják ki. Minden eszközt bevetnek ellenünk, elveszik azt, ami a világot működteti, az áramot, aztán természeti katasztrófát idéznek elő, mert miért ne lenne már éppen elég nagy gond, hogy nem nézhetik meg minden percben ismerőseik frissítéseit. Nem, a városokat is helyben kell hagyni. A megmaradt kis magra ráeresztenek egy adag vírust, ami csak az igazán erős egyedeket hagyja meg és végül félelemben tartja az a kicseszett űrállomásszerű izé a levegőben őket. Így legyél tizenéves. Kösz nem, passzolom. Cassie viszont ezt nem teheti meg. Túlélőként a vadonban próbál emlékeiből táplálkozni, így enyhítve az in medias res kezdést. Apró szeleteket kapunk az addigi életéből. Megtudjuk, hogyan jutott el a sátorban kucorgó énjéhez, aki még egy mókusszellentéstől is összecsinálná magát, ha hallaná. Mert a csend és a magány egy idő után az ember agyára megy. Szóval Cassietől mindent elvettek, ami fontos neki. Csak egy ígérete maradt: meg kell találnia az öccsét. Benne egy igazi nagytestvért láttam, aki tényleg törődik a kis padlócirkálóval. Sosem tanult meg háborúzni, de érte mindent megtesz. Mindenkit megkérdőjelez, amit én is megtennék a helyében. Ugyan miből lehet az embert az izétől megkülönböztetni, ha még nem láttam izét? Az ő narrátori stílusa tetszett. Naplószerűen közli a tényeket, kiszól az olvasóhoz, már ha egyáltalán el fogja ezt valaki valaha is olvasni.

A cselekmény másik szála, amely párhuzamosan fut a testvérmentési akcióval, Zombi története, azaz hogy hogyan lesz a gimnázium álompasijából egy kiképzett gyilkológép. Mert igen, az egész program arra megy rá, hogy kiűzzék az érzelmet az emberekből és parancsra működő kézhosszabbításként működjenek. Az ő fejezetei az elején egyenesen zavartak. Most ugyan mát mi ez az egész? Vissza akarok menni Cassiehez! Ezért nem is tetszettek annyira. Keményebb, mint a másik, mert ő igazi katonásdit játszik.
Akit még igazán megkedveltem, az Mazsola volt, az ötéves közlegény. Eszméletlen, hogy mire képes az ember a túlélés reményében. Gyerekeket szállít el, képez át, hogy aztán agymosott gépezetként harcoljanak. Nem ismerős ez egy kicsit? Janicsárok? Miért a legártalmatlanabbakat? Mazsi olyan kis aranyosan követte a parancsokat, vér komolyan vette a dolgokat. De hát ő egy kicseszett ötéves. És nem csak ő volt egyedül ilyen fiatal. Tucatjával voltak a kortársai.
És van még valami, amiről nem tudnék a lényeg lelövése nélkül írni, így azt inkább mellőzöm. Aki már olvasta, az úgy is tudja miről beszélek. Egy rövid kijelentés csak: én végig neki drukkoltam.


A kedvencem azonban az összeesküvés elmélet boncolgatása volt. Én alapból is félős vagyok és nemigen szoktam tömény akciófilmeket nézni, ezért is ment fel ettől az elején a pulzusom. Teljesen felpörögtem, nagyon idegesnek éreztem magam. De ahogy egyre jobban halad a regény előre, kezdtem hozzászokni a tempójához és a stílusához, ami szögezzük le, hogy van. Nem tudtam, hogy most mi van? Ki kivel van, ki a barát és ki az ellenség, meg amúgy is... Szerettem rajta agyalni és így a félős részeket is túl tudtam élni. Az elejétől kezdve furának tartottam azt a sok mosolygó embert Camp Havenben. Most már tudom, hogy miért.

Kinek ajánlom?
Ha szereted az akció- illetve a apokaliptikus filmeket. Nekem teljesen annak a hangulata jött le, pedig még nem láttam az adaptációt belőle. Azt rebesgetik róla, hogy nem olyan jó, ezért sem álltam még neki.
Űrlényes kalandok kedvelőinek. 
Ha tetszett Kemese Fanni Pippa Kenn trilógiája, vagy a Majd újra lesz nyár, akkor ennek is adhatsz egy esélyt. Hasonló érzéseket váltottak ki belőlem.

Ti olvastátok már?
Nektek hogy tetszett?

4 megjegyzés:

  1. Szia! :)

    Tök jó volt olvasni a bejegyzésedet. :) Nagyon tetszett.

    Nekem anno az első rész nagyon jó volt, a második már kevésbé.
    Ez az egész űrlényesdi tetszett és jó ötletnek tartottam, de a második részben végképp megkavartak vele.
    Szerintem mindenképpen olvasd majd el a második érsz és a filmet is nézd meg, habár az tényleg nem olyan jó. Szoktam szeretni a filmadaptációkat és elnéző szoktam lenni a filmesekkel, de Az ötödik hullám film még nekem sem tetszett. :(

    Kíváncsi vagyok, hogy mit fogsz szólni a második részhez?
    Mikor tervezed elolvasni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is kíváncsi vagyok, hogyan fognak tetszeni. Minél hamarabb sort akarok keríteni mindkettőre, csak idő kérdése. Azt még nem kértem az illetékestől, így majd a következő alkalommal elhozandó kupac tagja lesz. *Apróbociszem*

      Törlés
  2. A filmet ne nézd meg! Nagyon rossz, én elvesztegettem rá majdnem két órát az életemből. Semmit sem ad vissza a regényből, ami viszont zseniális. Bár nem vagyok egy sci-fi fan, de nagyon tetszett, izgalomban tartott minden oldala és nagyon várom a trilógia következő kötetét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha már ennyien mondják, hogy rossz, akkor tényleg lehet benne valami :D
      A következő részeket én is várom, kíváncsi vagyok, tudják-e tartani a színvonalat.

      Törlés