Szeretném elfoglalni a váramat | Dodie Smith

A boldog befejezések sokkal kedvesebbek a számomra. Mindig szurkolok egy karakternek vagy egy párosnak, és ha a tippem beigazolódik a végén, elégedetten dőlök hátra a fotelban magamban mondogatva, hogy bizony ezt mar előre láttam. Pedig az élet ennél sokkal nehezebb. Ne hullik minden az ölünkbe és igenis történnek szörnyű dolgok. Mai könyvem, az Enyém a vár Dodie Smithtől az 1930-as évek Angliájába kalauzol el minket, ahol nem minden fenékig tejfel.

Első kiadás éve: 2015
Ciceró Künyvstúdió
lányregény, romantikus
három csillag

A tizenhét éves Cassandra Mortmain naplóját tartja kezében az olvasó. Cassandra egy omladozó kastélyban él nem mindennapi családjával: apja különc író ˗ aki első könyvével nagy sikert aratott, ám azóta egy sort sem képes leírni ˗, a nővére büszke szépség, a mostohaanyja festőmodell és naturista természetimádó, a szolgálatukban álló, elképesztően jóképű Stephen pedig reménytelenül szerelmes Cassandrába. A két nővér titokban szebb és jobb életre áhítozik, de anyagi helyzetük miatt erre semmi esély nem látszik. Ekkor azonban váratlan vendégek érkeznek…

Dodie Smith˗t méltán nevezik a 20. század Jane Austenjének: rendkívül életszerűen és sok humorral mutatja be a múlt század harmincas évei Angliájának vidéki és londoni életét.

A szórakoztató és megindító történetet az angol olvasók a 2002˗ben szervezett „A nagy könyv” szavazáson beválasztották a top 100 olvasmány közé.

Nem véletlenül hasonlítják az írónőt Jane Austenhoz, mivel a regény első pillantásra egy Büszkeség és balítélet-átdolgozásnak tűnik, de ez a hasonlóság maguknak a szereplőknek is feltűnik. Nem mismásolják el a tényt. Aztán a főszereplőpáros is ismeri a regényt, és szívesen élnének benne. De akkor sem lennének durcásak, ha éppen egy Brontë világba csöppennének bele. Az írónő is nagy rajongója lehet, mert szinte vallomásszerűen hangoznak az ehhez kapcsolatos mondatok.

Történetünk egy vidéki várban játszódik, ahol egy író apuka elvonultan él három gyermekével és új feleségével, hogy újra ihletet merítsen. Első műve után nem sikerült megtalálnia a hangját, ezért visszavonul. A remeteséget választja, de így elszegényedik a család. Már szolgájuk, Stephen szerzi nekik a pénzt, mert már az eladandó dolgokból is kifogytak. Ám az új szomszédok érkezése mindig feldobja az unalmas életet. Itt sem történt másként, ugyanis két délceg úriembert kapnak társaságnak, akikre vagy kivetik a hálójukat vagy nekiállnak dolgozni. Inkább az előbbinél dönt Rose, a legidősebb, ezért mindent megtesz, hogy elcsavarja Simon fejét.

Scotney Castle

A naplószerű írásmód igazán hangulatossá tették a regényt. Bár nem voltak napokra lebontva, mégis olyan érzésem volt, mintha egy szorgos lány körmölését olvasnám. Eszméletlen lehet így naplót vezetni. A mosogatóban ülve, sötétben körmölve, gyorsírást használva. Maga a vezetése is egy külön kaland. Jó memóriája van Cassandrának, mert egész párbeszédeket beleírt. Talán ezt az egyet kifogásolom a naplós résznél, mert én is vezetek, de ott nem biztos, hogy mindent szó szerint fel tudok eleveníteni. De elfogadom, mert ez mégis csak egy regény.

A másik dolog bizonyos karakterek undoksága és néhányuk negatív fejlődése. Megkeserítették az olvasmányélményemet. Teljesen egyet tudok érteni a racionális gondolkodásukkal és érvelésükkel, de könyörgöm, ilyen helyzetben én a szívemre hallgatnék, a többi csak mellékes. Az önsanyargatás hosszú távon nem vezet jóra. Tudom, hogy önző dolog, de akkor is. Nem nyáltenger a vége, ezért is tűnik életszagúnak. Viszont én emiatt fejeztem be keserű szájízzel. Már az elején kinéztem a párosomat, és olyan boldog voltam az apró jeleneteknél, mint a kisgyerek, ha cukrot kap. De aztán... Szeretni akartam, de ilyen véggel inkább passzoltam.

Maga a vidéki hangulat leírása és Cassandra érettsége tetszett, de egyszerűen nem tudok rá pozitívan visszaemlékezni. Ott motoszkál bennem a rossz érzés.

Amit viszont nem tudott beárnyékolni semmi sem, az az írói válsággal való küszködés folyamata. Mortmain egy elveszett zseni, akiben rengeteg kreativitás és elveszett tehetség szunnyad. Bár csak helyenként tűnt fel, igazán elgondolkodtatott a viselkedése. Látszólag értelmetlen és összefüggéstelen dolgokat cselekszik, de ebbe ő rendszert lát bele. 

Kinek ajánlom?

Aki szereti a tipikus lányregényeket nem szokványos előremenetellel.

Ha kiütésed van a nyálas és túlcukrozott regénybefejezésektől, és egy kis kiszámíthatatlanságra vágysz.

Vagy esetleg az írás szerelmeseinek.

Az sem utolsó szempont, ha szereted a Jane Austen és társainak alkotásait. Akkor tudod, milyen stílusra számíthatsz.

Ti olvastátok már?

Nektek hogy tetszett?