A szerelem képlete
amellett, hogy az újdonság varázsával hatott, nagyon elkapott a humora, amelyet
azonban Ali Hazelwoodnak sajnos nem sikerült megismételnie az Eszméletlen
szerelemben. Ugyan már előre tudtam, hogy nem ér fel a korábbi sikerkönyvéhez,
de egy könnyed szórakozást azért várhat tőle az ember. Helyette azonban leginkább
csak a fejemet fogtam.
![]() |
Eredeti megjelenés éve: 2022 Magyar megjelenés éve: 2023 Maxim Könyvkiadó romantikus, new adult három csillag |
Mint egy lila hajú jedi, aki egyensúlyt hoz a férfiak uralta univerzumba, Bee Königswasser egyetlen egyszerű elvet követ az életében: mit tenne Marie Curie? Ha a NASA felajánlaná neki egy neuromérnöki projekt vezetését, Marie kérdés nélkül igent mondana. Csakhogy a modern fizika anyjának sosem kellett osztoznia a feladaton Levi Warddal.
Jó, persze, Levi vonzó a
maga sötét hajú, magas, metsző tekintetű módján. És erős karjaival romantikus
hősként megmenti Beet, amikor a lány szorult helyzetbe kerül a laborban töltött
első napján. De már évekkel ezelőtt, még a doktori iskolában teljesen világossá
tette, hogy mit érez a lány iránt.
Bee laborfelszerelése nem
jött meg, a kollégák levegőnek nézik, ezért úgy érzi, hogy a karrierje megint
megfeneklik. Talán a nyakszirti lebenye játszadozik vele, de Bee esküdni merne
rá, hogy Levi szép lassan a szövetségesévé válik, támogatja az ötleteit, és…
felfalja őt a szemével. A lány neuronjai pedig lángra lobbannak. De amikor
eljön az idő, hogy lépjen, és kockára tegye a szívét, egyetlen dolog számít:
mit tesz most Bee Königswasser?
A kötet központi eleme a
STEM, azaz a nők a tudomány világában reprezencáiója, amely itt egy Twitter (ma
már X) felhasználón keresztül jelenik meg. Igazi közösséget épített az évek
alatt, ahol az egyes bejegyzések segítségével egymásra találnak a sorstársak.
Egymás erősítése és támogatása a cél. Főszereplőnk mindezen tevékenységét
kedvenc tudósa, Marie Currie álneve alá rejtve végzi, aki számomra is igazi
példaképként szolgál.