Ódák. Bármikor hallottam a
Tüskék és rózsák udvaráról, azt zengtek róla. Az Üvegtrónt szeretve úgy
gondoltam, hogy én is szeretni fogom a történetet, Sarah J. Maas azonban
ezúttal nem került a legfelsőpolcra. Bár érzelmeim teljes skáláját bejártam
olvasás közben, mégsem a pozitívak voltak többségben.
 |
| Magyar megjelenés éve: 2016 Könyvmolyképző Kiadó romantikus, mesefeldolgozás három csillag |
A tizenkilenc éves Feyre
az erdőben vadászva megöl egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik
szörnyeteg bukkan fel, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja egy olyan baljós
és mágikus vidékre, amit a lány csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön,
hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos
és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak.
Tamlin birtokán Feyre
jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel
minden olyan hazugságot és figyelmeztetést, amit neki a tündérek csodálatos,
ámde veszedelmes világáról korábban mondtak. Azonban a tündérek birodalma
felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és Feyre-nak kell megtalálnia a módját,
hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát.
Történetünk szerint…
Feyre egy elszegényedett
család sarjaként kénytelen mindennapi betevőjüket vadászattal megkeresni. Az
élet viszont csak őt tette keménnyé, a körülötte lévő emberek a múltban élnek
vagy a fanyar ábrázatuk rontja el arcvonásaikat. Egyik beszerzőkörútján az erdő
egy különleges állatot sodor elébe. Egy farkast. A megtermett példányt leterítve
viszont nagyobb bajba keveredik, mint azt valaha képzelte volna. Az állat
képében ugyanis egy tündért ölt meg, ennek következtében rá is halál vár. A
kegyes fűúr azonban ajánlatot tesz neki. Nem kell meghalnia, bőven elég a
világtól elzárt kastélyában leéli hátralévő életét. Titkokra bukkan, barátokra
lel és egyszerre békél meg az ősellenségeivel és utálja meg őket. Nagyobb teher
szakad a vállára, mint azt egy egyszerű ember kibírna.
~~~
Már a sötét hangulatú
felütés kezdett kérdéseket ébreszteni bennem, ami amúgy meg jól visszaadta a
nyomort és a telet. Az elszegényedett család két fruskája, Nesta és Elain
munkára képtelenek, várják, hogy a sült galamb a szájukba repüljön és a
kisujjukat se mozdítják a mindennapi betevőért. Helyette csak költik a pénzt és
kihasználják Feyret. Szeretetnek semmi nyoma, első megszólalásuktól kezdve
fenntartásokkal kezeltem őket. A mihaszna apjáról meg nem is beszélve, aki
családfenntartóként csak fadarabokat farigcsál ahelyett, hogy a felépülésére
koncentrálni. Az akarat felér a fél gyógyulással, ezt tapasztalatból tudom.
A brit szigetekre igen
hasonlító világuk nagy részét tündérek uralják, melyek mind gonoszok. Az
emberek legalább is ezt hiszik róluk. Nem akartam, hogy a híresztelések igazak
legyenek, mert a tündérek cuki. Legalábbis az én képzeletemben. Emberi
alakjukat meglátva viszont teljesen úgy tűntek, mint az álarcos bohócok. Mintha
csak Velencébe képzelték volna magukat. Nagyzolási mániának tartottam ezt a
cicomát. De mikor megtudtam az igazi okát, azt hittem, menten lefordulok a
palatetőről. A fellengzősségnek egyedül az az oka, hogy egy tündegyilkos kór
rájuk ragasztotta és ott rohad már majdnem ötven éve. El sem tudom képzelni,
hogy nem viszked alatta az arcuk.
Ahogy Tamlin, a tavasz
udvarának főtündére elvesztette életének célját, úgy nem láttam én sem, merre
tart a történet. Csak állt a maga tündéri nyugalmával. Sokkal lassabban haladt,
inkább a karakterekre koncentrált a könyv jó háromötödeéig. Buliztak, rétet
néztek, beszélgettek, de ez már az elején is kevés volt. Még a beszélgetések
sziporkázása és a maasi írásmód sem tudta pótolni ezt a hiányosságot. Lucien
cinizmusa mögött egy törődő ifjú bújuk meg, de Tamlin sem marad le mögötte. Bár
elsőre érzéketlennek tűnik, amit a fizikailag is rajta lévő álarc is elősegít.
Szeretné ezt elhitetni hősnőnkkel, de hamar lehull róla az álca. Emögött
viszont egy vad és szeretgetni való oroszlán bújik meg.
Feyre nem tartozik a
legnőiesebb hősnőnk közé. Inkább hasonlít egy talpraesett fiúra, ami egy felnőttesebb
könyvnél furán jön ki. Az élet keménnyé edzette, koravénsége miatt
visszaszólásai marnak. Rendkívül kitartó és céltudatos. Mindent magától tanult
meg, ami miatt csak csodálni tudom. Még véletlenül sem fogas szót, ezért
könnyen bajba kerül, de ez Prythianban, Tündehonban elég egyszerű. Minden bokor
veszélyt rejt. Aztán a kilókkal kecsességet is vesz fel magára. de ösztöni
szintű ragaszkodása a régi életéhez megmarad.
Rhysand rendesen
kiverte a biztosítékot. Bébidenevérként már hallottam hírét és első feltűnésénel
beigazolódni látszott a híresztelés. Teljes nevén bemutatkozva azonban
leszerepelt. Úgy látszik, másfajta képet festhettem róla magamban. Megviselt
bántó és kihasználó viselkedése. Utálatom a fejezetek alatt elfogadásba ment
át, de csak ennyi. Felőlem lehetnek érdekesek a rosszfiúk, de én akkor sem
vagyok oda értük.
Ahhoz, hogy többet mondjak
el a véleményemből spoileres részeket kéne említenem, de szeretném, ha
tudatlanul mennétek bele a cselekménybe. Viszont annyit elárulhatok, hogy a Szépség
és a szörnyeteg vonal végig megmarad.
~~~
Összességében
Sajnos csalódnom kellett
benne, de ezt a nagyon magas elvárásaimnak köszönhettem. Feyre karaktere sem
tudta feledtetni a kezdetben üres cselekményt. A végére lágyult a látásmódom,
de nem tudta teljesen kitörölni a botladozásait. Rhysandról meg ne is
beszéljünk… Amikor viszont beindulnak az események, akkor élvezet volt olvasni.
A „hogy kinek ajánlanám”
részt inkább passzolnám. Csak a csalódás süt belőlem, és nem tudok objektívan
gondolkodni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése