Hogy miért nem szeretek
sorozatokba belekezdeni, hogy nincs kint az összes része? Szétizgulhatom magam
a megjelenésig. Azért viszont jó, hogy ezt nem kell egyedül végigcsinálnom,
hanem vannak társaim hozzá.
Leigh Bardugo Grisa trilógiájának
első részét, az Árnyék és csontot volt szerencsém idén olvasni, ezért
viszonylag keveset kellett várnom az Ostrom és viharig. De megérte?
 |
| Első megjelenés éve: 2016 Könyvmolyképző Kiadó ifjúsági, high fantasy, orosz három csillag |
Az Igaz-tengeren keresztül
űzött Alina, akit kísértenek azok az életek, amelyeket a Zónában vett el, megpróbál
új életet kezdeni Mallal egy ismeretlen földön, és közben igyekszik titokban
tartani, hogy napidéző. De sokáig nem hagyhatja maga mögött sem a múltját, sem
a sorsát.
Az Éjúr rettenetes új hatalom
birtokában hagyta el az Árnyzónát, és veszedelmes tervet sző, ami a végsőkig
próbára teszi a természeti világ határait. Alina egy hírhedt kalóz segítségével
visszatér a maga mögött hagyott országba, elszántan, hogy szembeszáll a Ravka
ellen törő erőkkel. De ahogy hatalma növekszik, Alina úgy süllyed egyre mélyebbre
a tiltott mágiába és az Éjúr játszmájába, és távolodik el egyre jobban Maltól.
Valamiképpen választania kell hazája, hatalma és a szerelem között, amiről
mindig úgy hitte, az vezérli – különben azt kockáztatja, hogy mindent elveszít
a közelgő viharban.
Vegyes érzelmekkel álltam neki,
mert már hallottam róla ezt-azt. Pontosan ezért utálom a bővebb véleményeket,
mert elveszik a kedvem az olvasástól. De most ez is egy őszinte beszámoló lesz.
Az előző részből fennmaradó Éjúr-gyűlölet
rendesen keresztülszőtte. A hideg futkosott a hátamon megjelenésekor, mert nem
menekülünk meg tőle olyan könnyen. Alina és Mal sikeresen átjutottak a Zónán és
új életet kezdtek az Igaz tenger túloldalon lévő Coftonban. Ez az álom azonban
igen hamar összeroppan, mert rajtuk ütnek, és elhurcolják őket. De nem ám Ravkába,
á. Az Éjúr a fejébe vette, hogy további erősítők után kutat, mellyel korlátlan
hatalmat biztosítana bábjának, Alinának. Számítását azonban keresztbe húzzák.
Alina megmenekül, azonban döntés elé állítják. Bujkálhat tovább vagy a cári
udvar védelmét élvezi, melynek azonban ára van.
Nekem már múltkor sem jött be
az E/3-as kezdés, de mindenképpen van egy hangulata. Olyan semmitmondónak tűnik,
várnám, hogy vagy a világ bontakozzon ki vagy történjen valami izgalmas. Én
inkább az elsőre szavaztam volna, mert szerettem volna megismerni a tengeren
túli világot, mely biztosan tartogatott volna kalandokat. Ehelyett kengyelfutó
gyalogkakukk módjára irányt vált és eszméletlen sebességgel halad Ravka felé. A
hosszú hajóúttal azonban nem volt akkora gondom, mert a kalózok remek társaságot
biztosítottak. Kétség kívül a cselekmény ült, de hát nem tudnak teleportálni a
grisák. A palotabeli szervezkedések, és hatalmi játszmák sem tudtak neki
állandó lendületet adni. Talán azért sem, mert nem ez volt az írónő célja.
A
hangsúlyt karakterdráma kapta, mely teljesen érthető, de helyenként
falbacsapkodós megoldásokkal operál. Végig érezhető az idegtépő feszültség. Kit
fog vajon választani a mindentudó írónő?
Alina vesztett a fényéből. Már
nem az a sziporkázó egyéniség, aki volt. Sok mindenen ment keresztül és ennek
köszönhetően az élete is változott. Bilincsel a nyakában él, melytől nem
szabadulhat. Hatalmas felelősséggel is jár. Mivel azonban eddig vezetésből
vajmi kevés tapasztalatot szerzett, sokat töpreng egy-egy döntés meghozatala
előtt. Küszködik a hatalomvággyal, és belső hangocskák is ostromolják. És még ha
ez nem lett volna elég neki, még az Éjúr is bepillant hozzája. Mindezek
ellenére nem őrült meg, csak nem érti meg a környezete.
Mal olyan semmilyen
volt. Alig zavarta a vizet, de amikor találkoztak, akkor kapcsolatuk
folyamatosan fejlődött. Hol utáltam a szócsaták kimenetelét, hol pedig keblemre
öleltem. Végig ott van ez a feszültség, ha nem lett volna elég a féltékenykedés, mint hajtómotívum.
De a kedvenceim mindenképpen
Sturmhond és Nyikolaj Lancov. A rettegett kalózkapitány nem hazudtolta meg a
címét, mindent a saját érdekei szerint értelmez. Tiszteli a magántulajdont,
természetesen kalózmódon. Eszelős, vakmerő, de én nagyon csíptem. Nála már
csak, Nyikolaj hercegecske volt jobb. A trón második számú várományosának
beszélőkéje egyszerűen haláli. Szeme előtt tartja az ország sorsát kitűnő
stratéga, nagyszerű feltaláló. Ember létére a grisák is tisztelik. És olyan nagy
dilemmába estem, hogy képtelen voltam, dönteni Mal és Nyikolaj között. Ez
igazán furcsa volt számomra.
Tetszett viszont Alina azon
gondolata, hogy megszünteti az emberek és a grisák hadtestei közötti
fenntartásokat és együtt dolgoznak a lehetséges támadás kivédése ellen. A
grisák klikkesedését is felszámolta. Ezek azonban nem mentek egyik napról a
másikra, de nagyon jó ötletnek tűnnek. A sznob vonás kikopott belőlük, hál
Istennek.
Rájöttem a borítók
tematikájára is, főleg a körbefolyó motívumokra. Míg az elsőn egy agancs látható,
addig ezen egy sárkányfejű kígyó, a harmadikon pedig egy tűzmadár. A
színösszeállítás továbbra is gyönyörű.
És végül megint csak ott voltak
az orosz szavak, kifejezések. Még mindig nem tudok betelni velük.
Összességében
Akcióban gyengébb,
karakterfejlődésben erősebb, mint az előző. Nem mondanám, hogy nem tetszett, de
lehetett volna rajta mit változtatni. Azonban még mindig elfogult vagyok
irányába, mert hát orosz. Komolyan, többet kéne ilyen téren olvasnom.
Hogy kinek ajánlom?
Aki olvasta az első részt és
tetszett neki az se kámpicsorodjon el az értékelések miatt. Tartsunk ki!
Ha szereted a gonosz
karaktereket főhősnőkkel párosítani.
A sorozatot továbbra is orosz
dolgokat szerető kollégáim figyelmébe szeretném helyezni, mert ilyen ifjúsági
regényből kevés van a piacon.
Ti olvastátok már? Nektek hogy tetszett?
Tudtok valami hasonlóan Oroszt ajánlani?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése