2017. január 21., szombat

Duzzogina Démonföldén | Rosamund Hodge

Bár már kazettán megvolt a híres Disney verziójú Szépség és a szörnyeteg, mégsem láttam annyiszor. Hiába hasonlítunk Bellel egymásra - mert a hercegnős teszteken mindig ő jött ki - sosem ragadott magával a sorsa. És a szörnyetegre átkozott herceg sem dobogtatta meg a szívem. Talán ezért esett meg az, hogy Rosamund Hodge Kegyetlen szépség című könyvét befejezve sajnos nem tapsikolt a mesefeldolgozásokért rajongó énem örömében.


Magyar megjelenés éve: 2016
Menő Könyvek
mesefeldolgozás, ifjúsági
három csillag
Nüxet gyerekkorától kezdve arra képzik, hogy végezzen a Királyság zsarnok uralkodójával, a félelmetes és halhatatlan démonnal. De amikor tizenhét évesen beköltözik a város fölé magasodó kastélyba, rájön, hogy semmi sem olyan, mint amilyennek képzelte: főképp nem a vonzó és szemtelenül szellemes férje. Nüx tudja, hogy mi a kötelessége, és hogy bármi áron meg kell mentenie a népét, de lassan be kell ismernie, hogy menthetetlenül beleszeretett az esküdt ellenségébe… Vajon ez elég indok arra, hogy feladja a küldetését, és átadja magát ennek a szörnyetegnek?
Ebben a varázslatosan megírt történetben a Szépség és a szörnyeteg tündérmesei bája találkozik az Üvegtrón-sorozat dühös szenvedélyével.
A szerző, az amerikai Rosamund Hodge az ókori mítoszok, a középkori angol történetek és a dark fantasyk megszállottja, jelenleg Seattle-ben él hét macskájával és a plüssszörnyeivel.

Sajnálom, hogy nem nyerte el a tetszésemet, pedig annyi jót hallottam róla. Bár a borító kétség kívül szép csomagolást ad neki. 

Történetünk szerint...
Nüx Triskeliont mindig is a Kegyes Úrnak szánták. Ezt a sorsot határozta meg neki apja, aki egy alkunak köszönheti lányai életét. Az országukat megszálló démonokat és édesanyja halálát készül megbosszulni a leányzó, de nem számított arra, hogy a rettegett démonkirály nem is egy bányarém. Makacsul kitart terve mellett, gonoszsággal teli szíve másban nem is lel örömöt. Aztán ahogy egyre több időt tölt el a kastélyban, kezdi kiismerni a működését. Vajon csak a gyilkosság hoz békét a világukra?

~~~

Kezdjük azzal, hogy mi az, ami tetszett benne, mert ha folyamatosan a hibáit hánytorgatnám fel, akkor elmenne a kedvem az írástól. Márpedig nálam ez nagyon kedvfüggő.

Forrás
Egy alternatív történelemben játszódik a cselekmény, amikor is a Római Birodalom Angliájában a Claudiusok uralkodtak békésen. Kilenc dinasztián keresztül tartott ez a harmónia, de a Kegyes Úr ledöntötte a hatalmukat. Elválasztotta őket a világ többi részétől és pergamenszínű égbe csomagolta az országot. Az elmúlt kilencszáz évben semmi sem változott, mivel nem volt kikkel keveredni, így a római kultúra fejlődött tovább. A mágikus köpeny alatt még mindig hisznek az emberek a római istenekben és a szokásokat is megtartották. Megkopott ez az antik, de mégis modern jellege.
Amennyire tartottak az emberek a Kegyes Úrtól, én annyira megkedveltem. Van valami ellenállhatatlan a modorában, ezért szerettem a jeleneteit. Mindig tud kontrázni, játékosan csipkelődik, ami felborzolta az érzékszerveimet. Titokzatosságát elvesztve viszont kilapult a karaktere, mint akin átment egy úthenger.
A kastélya érdekes talány, egy kicsit Roxfort beütése van a vándorló szobák miatt. Kész labirintusnak tűnik, mely egy élő szervezetként működik. Önálló gondolatokkal rendelkezik, vagy legalábbis irányítják felülről. Termei illúzióval és mágiával teltek, amelyek közül a könyvtár volt a kedvencem. Azt hittem, hogy nagyobb jelentősége lesz, de csak kitöltőszereppel rendelkezik.

Már az Árnnyal se voltam kibékülve. Kinézetileg ügyes megoldást alkalmazott az írónő, de bennem a sajnálaton kívül mást nem ébresztett.
Nüx viszont rendesen kivágta a biztosítékot. A szeretethiányos lányka csak úgy sugározza magából a negativitást. Mert én meg tudom érteni, hogy nagyon rossz lehet így felnőni, de hát könyörgöm, barátok is léteznek. Nem kell életének minden egyes pillanatát családja körében töltenie. A rengeteg tanulás mellett biztos kapott szabadidőt, így ez csak egyszerű duzzogássá vált a szememben. Aztán a reakciói is különösek. A Kegyes Úr közeledésére támadással reagált, ami elég bután jött ki. Egy baráti kérdésre is gyilkos szándékkal felel. Stratégának is pocsék, figyelemelterelési módszerein lehetne mit javítani. Mert nem biztos, hogy az a legjobb, ha már az elején megadjuk magunkat.
„– Mióta gyakorlod ezt a trükköt?
Mosolyogj tovább, gondoltam, de az arcom égett, ahogy rájöttem, milyen gyerekesnek tűnhetek.
– A nagynénéd tanított rá? Ugyanis, köztünk szólva, majdnem teljesen biztosra veszem, hogy még egy magányos kandúr is ellen tudna állni a bájainak.”

Az utolsó száz oldalra pedig ellaposodott az egész. Izgalmak voltak, de mégsem éreztem a magával ragadó erejét. Az egyik csavarra bár hamar rájöttem, a kibontására mégis kíváncsi voltam. Nüx személye a végére sem győzött meg arról, hogy szeressem. Ez a tény rendesen rányomta a bélyegét az olvasmányélményemre. No meg hát az enyhe Stockholm szindróma. Csak azért, mert fogva tart, még nem beleszeretni, hékás. Azt gondoltam, hogy ennyi eszed csak van.

Hogy kinek ajánlom?
Aki szereti a Szépség és a szörnyeteg típusú történeteket.
Ha tetszett A nyertes átka, ennek is adhatsz egy próbát.
Viszont ne ess bele a szép borító csapdájába!
De a kedveteket sem szeretném szegni, mert mindannyian különbözőek vagyunk.

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget a Menő Könyveknek nak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése