Tündérek és sellők háborúja | Lilian H. AgiVega

Vannak olyan témák. amikhez az ember szívesen nyúl, ennek azonban mindig valamilyen gyerekkori oka van. Már magam sem tudom, mikor kezdődött az érdeklődésem Atlantisz iránt, de a mai napig fel tudom idézni azt a bizonyos oldalt a képeskönyvemben. Megfogott a misztikája, ezért is örültem meg, mikor megláttam Hartman Ágnes, művésznevén Lilian H. AgiVega trilógiáját. Felkeltette az érdeklődésemet, mert nem elég, hogy a régi várost használja, ezt megbolondítja a tündérekkel, és természetesen magyar szereplőkkel.

- AgiVega -
Első megjelenés éve: 2010
Aba Könyvkiadó
ifjúsági, urban fantasy
négy csillag

Atlantisz nem pusztult el, és lakói szigetük elsüllyedésekor nem lelték halálukat a tengerben. Alulmaradtak azonban a harcban, melyet volt rabszolgáik, a tündérek vívtak ellenük, épp ezért most sellőkként kell élniük a víz mélyén.

A rabszolgák lázadása óta eltelt tízezer év alatt az atlantisziak minden tudása és bölcsessége a feledés homályába merült. Emlékezetük szerint mindig is sellőként éltek Atlantiszon, s nem is tudnak a tündérek létezéséről.

Ám az egykori rabszolgák még mindig bosszúra szomjaznak, és a sellők teljes pusztulását kívánják. A két nép több ezer éves konfliktusának kellős közepébe csöppen bele a tizennyolc éves Elel, aki barátjával és édesapjával Írországba látogat.

Sellők és tündérek háborúja? Lehetséges ez? Miért ilyen bosszúszomjasak a tündérek? Van-e köztük olyan, aki már megelégelte az örökös gyűlölködést? Elpusztulhat-e ismét Atlantisz? Létezhet-e szerelem sellő és ember között? Lehet-e békét teremteni a szerelem erejével?

Ha nem tudnám, hogy van folytatása, akkor azt mondanám rá, hogy jó egykötetes regény. Így viszont egy erős indítás, ami kíváncsivá tett a történet folytatására. Az első oldalakat olvasva elgondolkodtam azon, hogy merész dologba nyúlt bele az írónő. Az igaz, hogy az amerikaiak is hozott anyagból dolgoznak, itt viszont Lilláék feltűnése után éreztem jogosnak a témát. Bár utólag a fülszöveget elolvasva tudhattam volna, hogy milyen magyar kapcsolata lesz, de hát tudjátok. Én és a fülszövegek… Attól kezdve pedig beindult a buli, de komolyan.

Az első fejezet csak két főhőst említ meg a háromból, ami egyáltalán nem gond. Az már inkább az, hogy alig tudok igazságot tenni, hogy ki is A főszereplő. Mivel több szemszögből és több helyszínen tárul elénk a cselekmény, magammal megegyeztem a hármas fogatban. Azaész, Aengus és Lilla(Elel).

Történetünk 10 000 évvel ezelőtt kezdődik, mikor is a tündérek az őket elmondásuk szerint rabigában tartó atlantisziakat pusztulásra ítélték. Ők még könnyen elmenekülhettek a szigetről újra használható szárnyaik segítségével, ám a lakosoknak semmi esélyük se lett volna rá. Az akkori király, Atlasz azonban egy olyan bűbájt bocsátott rájuk, ami sellővé változtatta őket, amint azonban partra érnek, ismét emberi alakba változnak. Ezt azonban nem tudta közölni velük, így azóta is sellőként tengetik életüket a tenger fenekén.

A csapat
- Vörös Édua -

Napjainkban Azaészt, Atlantisz trón várományosát száműzték a városból, mert gyilkossággal vádolják. Ez azonban nem igaz, de az is tény, hogy nőcsábász hercegünknek igenis vaj van a füle mögött. A messzi északon, nevezetesen Írország partjainál eltöltendő 100 napnyi büntetés nem kezdődik fényesen, mert megtámadják a tündérek, elájul egy nagy erőhullám következtében és két furcsa nyúlvánnyal ébred a vízparton. Itt ismerkedik meg a magyar csapattal, Lillával és édesapjával, na meg Richárddal. Emellett a tündérek udvarában is zajlik az élet. A királyi családból sorra halnak meg és mindezt az atlantisziak számlájára róják fel. Ezért is intéznek támadást a rég elveszett város ellen, de Aengus, a király dédunokája akcióba lendül a város védelméért. 

Kacifántos, tudom, de tömören, röviden ennyit szerettem volna a cselekményről mondani. A hosszabb-rövidebb egységek nekem sorozatszerűvé tették, mintha egy jó szappanoperát néztem volna. Na nem brazilt, hanem igazi atlantiszit, bármit is jelentsen ez.

Magáról Atlantiszról sok mindent megtudhatunk. Fejlődésben jóval az emberek előtt járnak, olyan technikákat használtak tízezer éve, mint helikopter. Elképesztő. És a mai napig élnek közöttünk, tehetségüket titkolva, nehogy rossz kezekbe kerüljön. A sellőkről viszont keveset tudunk meg, nem szerepelnek annyit a lapokon. Őket egy kicsit hiányoltam.

A tündérek udvarába, viselkedésükbe és motivációjukba betekintést nyerve teljesen megértem felháborodásukat. Azt azonban ne tartom jogos döntésnek, hogy álindokkal megalapozva indítanak háborút. A kedvencem Aengus, a vörös hajú, minden lében kanál tündérke. Remekül visszaszól másoknak, megjegyzéseivel remekül ütköztette a szereplőket. A kommentárjai pedig mindig felvidítottak.

Aengus
- Makoviczki Dóra -

A karakterek személyiségek, akik jól vannak ütköztetve. Beszélgetéseikből igazi kalamajka keveredik. Fejlődnek, képesek az utálatosak is megkedveltetni magukat és fordítva. Azaész személyiségének kettősségét nagyon nem bírtam az elején. Most miért nem teszi azt, amit akar? Miért foglalkozik annyira a felépített imidzsével? Belső harcai egy idő után már némi pozitív kimenetelt is kaptak, amiért pacsi neki. Ricsit viszont ki nem állhattam. A maga beképzelt, pöffeszkedő, mindentmegtehetek hozzáállásával legszívesebben a tengerbe löktem volna. Ő a tipikus gazdag aranyifjú, aki megszólalásával is taszítja az embert. Elelnek azonban ő tetszik. Ne nevettesen. A hölgyeményről csak annyit jegyeznék meg, hogy szükséges eleme a szerelmi történetnek. Annyira nem kötött le, holott ő is közgázra készül. Az vicceskedő apukája már annál inkább. Próbál laza lenni, és ezt beszéde is elárulja. Lantos Aladár egy igazi szerencsétlen művészalkat. 

Pár kedvcsináló idézet:

– A „kuss” rád is vonatkozott, törpe! – ripakodott rá Richárd.

– Törpe a nénikéd, én tündér vagyok – húzta ki magát Aengus –, és kikérem magamnak ezt a hangnemet!

~~~

– Elnézést kérek, a társam gyengeelméjű – magyarázta Richárd, szintén angolul.

– Nem vagyok az! – húzta fel az orrát Azaész. – És ha azt akarod, hogy itt pisiljek, gyere be velem, és mutasd meg, hogy hogyan kell!

– Dehogy megyek!

– Fiúkák – szólalt meg egy vékony férfihang –, ha akarjátok, én szívesen bemegyek valamelyikőtökkel…

~~~

– Ká… ká… káprázik a szemem, vagy ez tényleg egy tündér?

– Nem, én egy troll vagyok, csak génhiba miatt nem nőttem elég nagyra – válaszolt epésen Aengus, majd jól láthatóan megrezegtette a szárnyait.

~~~

– Mondd csak, Rinyagép, hiszel az ufókban?

– Még szép hogy! Nem lehetünk egyedül ebben a hatalmas világegyetemben!

– Láttál akár egyet is?

– Ööö… nem.

– Bravó! Nem láttad, de hiszed, engem meg látsz, de nem hiszel. Te még hülyébb vagy, mint gondoltam.

~~~

– Ez jó volt, fiacskám! Bírom a humorodat!

– A humoromat? – vonta össze a szemöldökét Azaész. – Miről beszélsz, köz-sellő? Egyáltalán, hová tetted az uszonyodat?

– Oda, ahová te az eszedet, haver – válaszolt az ifjabb hím.

Összességében

Tetszett. Örülök, hogy magyar írónő tollából olvashattam a történetet. Aengus valami zseniális. És a szócsaták... Igazán pörgősek. Várom a folytatást, ami tíz évvel később játszódik.

Kinek ajánlom?

Ha szereted a sellős avagy a tündéres könyveket.

Aki egy nyomokban görög mitológiát tartalmazó magyar ifjúsági regényre vágyik.

Ti olvastátok már?

Nektek hogy tetszett?