Időutazás. Egy csoda, mely már nem egy ember fantáziáját
megmozgatta. Hogyan is működik? Mindenkinek más teóriája van rá. De egy biztos:
igazán veszélyes fegyver, mely rossz kezekbe kerülve világkatasztrófát idézhet
elő. De ne szaladjunk ennyire előre. Mai regényemhez, Az idő térképéhez úgy
kezdtem neki, hogy kéne valami komolyabb időutazós történetet olvasnom az
Időtlen szerelem trilógia mellett, hiszen nekem is van egy csöppnyi
tündérmesével meghintett történetem.
 |
| Európa Könyvkiadó, 2011 kaland, sci-fi három csillag |
Londonban vagyunk, 1896-ban: szinte naponta áll elő a
tudomány valami újabb csodálatos felfedezéssel, és H. G. Wells népszerű
regénye, „Az időgép” hatására már az is elképzelhető, hogy az ember utazzon az
időben. Sőt a Murray Időutazások nevű cég már éppen szervezi az első ilyen
utakat; bár egyelőre még csak a 2000. évbe lehet elutazni, amikor az emberek és
az addigra értelmes lénnyé fejlődött gépek vívnak élethalálharcot egymással.
Andrew Harrington, a dekadens aranyifjú azonban a múltba szeretne utazni, hogy
megakadályozza élete szerelmének, egy whitechapeli prostituáltnak a halálát,
akit Hasfelmetsző Jack gyilkolt meg bestiális kegyetlenséggel…
A regény, amely olyannyira bővelkedik fordulatokban, hogy az
olvasónak legalább úgy kell kapaszkodnia, mint a zötyögő idővillamos utasainak,
hol a jövőbe száguld velünk, hol egy párhuzamos univerzumba. S e fergeteges
kalandok főhőse végül maga H. G. Wells, a sci-fi atyja lesz – s mellette
felbukkan az Elefántember, Bram Stoker (a Drakula írója) és Henry James is…
S hisszük vagy sem, hogy az időutazás lehetséges, és hogy
Wells egy párhuzamos világból küld üzenetet nekünk, annyi bizonyos, hogy Félix
J. Palma elvisz minket a saját időutazására: a viktoriánus Anglia izgalmas
világába.
Elborult az agyam a könyv végét olvasva. Te jó ég. A fenék
sem gondolták volna, hogy tetszhet ez a könyv az első szenvedések után. Mert
igen, a vaskos könyvek egyetlen hátulütője, hogy hosszúak. És ha még emellett
nem keltik fel az emberek érdeklődését az első fejezetekben, akkor ott ette meg
az a nagy fenehadsereg. Magamról azonban tudom, hogy lehet akármilyen rossz is
a könyv, ha belekezdtem, nem hagyom félbe. Egyszerűen tudni szeretném, mi
történik a szereplőkkel, a cselekménnyel, és ha tényleg olyan rossza, akkor el
tudjam mondani, hogy miért nem tetszett.
 |
| Már csak egy idővillamos hiányzik róla |
Ezt a könyvet három részre osztották, így egy kicsit
csökkent a monstrumérzete. De ezek viszont nem különálló történetek, mint én
azt elsőre hittem, hiszen összekötő figurájuk Herbert George Wells, a sci-fi atyja.
Az első történetben egy öngyilkosságra készülő férfi, Andrew Harrington
történetét olvashatjuk. Nyolc éve Hasfelmetsző Jack megölte a szeretőjét, és
most jött el nála az a pillanat, hogy nem tud ezzel a tudattal élni. Barátja
azonban megpróbál segíteni ezen, ugyanis beajánlja egy időutazó társasághoz.
Itt még nagyon érezhető volt a bábuk felállítása. Hosszú előtörténeteken
keresztül ismerkedhetünk meg a szereplőkkel, ami akár el is veheti az egésztől
a kedvet. Miért csámcsogunk annyit a múlton?
A második rész már sokkal
élvezetesebb volt, ugyanis Claire Haggerty és Derek Shackleton, alias Tom Blunt
szerelme áll a középpontban. Megmutatkozik, hogy a hazugságok láncolata mekkora
mértékben teszi tönkre az emberek életét, de legalábbis gyökerestül
megváltoztatja azt. A jövőbeli hős megmentő és egy egyszerű lány kalandos története
tele kérdőjellel, érzelemmel, de emellett hol van a valóság?
És a harmadik... Na ennél a résznél verte ki agyam biztosítékát
a nemes mű. Igazi leleplezős, semmi sem annak látszik, ami valójában, így nem
tudod, kinek higgy, és ki az aljas áruló. Mindig felbukkan egy újabb tényező,
ami teljesen átírja a menetét. Komolyan, fogalmam sem volt, hogy mi lesz a
vége.
Helyszínként a 19. század Londonját kapjuk, hiszen azzal a
várossal alig lehet félrelőni. Tucatnyi ismert és még több ismeretlen ember
történetét rejtik az utcakövek és házfalak. Megvan benne a kellő realitás és
báj. Nem mellesleg imádom Nagy-Britanniát, úgyhogy nálam ez plusz pontot
jelentett.
Összességében
Nem lesz a kedvenc könyvem, de mindenképpen megérte
elolvasnom. Így legalább szembesültem az időutazás tekervényességével, és
kétszer meggondolom azt, hogy én is időutazó akarjak lenni. Pedig olyan jól
hangzott... Helyenként vontatott, főleg az előtörténetek mesélésénél, de nekem
Clairé mégis tetszett. És a végén pedig már azt sem tudtam mi a valóság, és mi
a képzelet.
Hogy kinek ajánlom?
Aki szereti az időutazós kalandregényeket.
Aki szereti a Londonban játszódó történeteket.
Vagy csak kíváncsi H. G. Wellsre, mint könyvszereplőre, és motiváltságára.
Maradok továbbra is az időutazó,
Babó Buca
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése