2015. június 26., péntek

Vámpírnaplók – könyvmaraton #1

a történet, mely előbb létezett, mint a Twilight, mégis utána lett híres


Tudom, hogy mostanában nem a vámpírok azok, akikről a legtöbbet olvasunk. Az ő státuszukat átvették az angyalok és a disztópiák szüleményei. 
Bevallom, hogy én sem vettem volna a kezembe, hiszen sok könyv áll a várólistámon olvasatlanul, de a polcom pakolása közben ráakadtam az eredeti sorozat 4 kötetére, és nekiálltam ismételtem.
Régen imádtam, de az emberek változnak...



1. rész - Ébredés

Elena Gilbert 3 éve veszítette el a szüleit, de a hiányuk még mindig fáj neki. Fell’s Churchben, egy Virginiai kisvárosban él nagynénjével, Judith-tal és húgával, Margarettel.
A történet kezdetén belecsöppenünk egy végzős gimnazista mindennapjaiba, aki nem mellesleg az iskola legnépszerűbb diákja.

- Újraolvasásnál már az elején utálni kezdtem Elenát, holott előtte imádtam, és ehhez még a viselkedése is hozzátett –

Az első napon megpillantja a titokzatos új fiút, Stefan Salvatoret, aki nem mellesleg vámpír. Olaszországból költözött ide, hogy új életet kezdjen. Ki akar lépni a sötétségből, ezért csak állatokat eszik, de ennek hátrányát is tapasztalja.
Elena először képtelen felfogni, hogy a fiú levegőnek nézi, ezért több tervet is kieszel a becserkészésről, ámde nem jár sikerrel. Az évnyitó bálon a csalódástól fűtve inkább Tylerrel, az iskola tahójával lép le, de bajba keverednek a temetőben, mire Stefan megmenti a lányt.

- Csöpög. Á, nem bírom… -

Párhuzamosan olvashatunk emlékeket Stefan múltjából. Felidézi a reneszánsz Firenzét, ahol született. Itt ismerkedett meg, Kathrine von Schwarzschilddel, aki mindkét Salvatore ifjúba szerelmes volt, így mindkettőjüknek adott a véréből. De ez nem csökkentette a kettejük közötti ellenségeskedést, aminek következtében Kathrine halála után leszúrták egymást, majd átváltozva éledtek újra. Stefan soha sem tudta megbocsátani magának ezekért.

Damon Salvatore ezután dőzsölő életmódot folytat, aminek következtében megerősödik. Követi az öccsét mindenhova, és meg akarja keseríteni az életét. Többször megjelenik Elenának is hol varjú, hol ember formájában. El akarja csábítani, de a lány képes ellenállni neki, még…

Elena és Stefan kapcsolata sem felhőtlen. A fiú próbálja kizárni az életéből, falat emel titka köré, azonban a lány, talán Katherinnel való hasonlóság miatt, képes bejutni a védőbástyák mögé.

~~~

Jó történetvezetés ügyesen kitalált szerelmi háromszöggel.

Viszont újraolvasva vannak hibái is, amelyet az újdonság varázsával tizennégy évesen még nem fedeztem fel.
  • Először is: a fordítás. Nem tudom, lehet, hogy csak nekem tűnt fel a helyenként már bántó szóismétlés, vagy másoknak is? Jó, jó, tudom, hogy vannak szándékosak is, de egy aprócska példával élve a szárazvillám nem olyan gyakori szó, hogy kétszer egymás utáni fejezetben szerepeljen.
  • Másodszor: Elena. Furcsa ezt kijelenteni, hiszen ő a főhős, na mindegy. Az elején szívtelen díva, ami miatt egyáltalán nem volt szimpatikus. Azt hiszi, hogy minden körülötte forog, pedig nagyon nem. A vége felé már kezdett leadni ebből a vonásából, de igazán nem tudtam megszeretni.


De hogy ne zárjunk rossz szájízzel…
A Salvatore-tesók lenyűgözőek. Stefan kitartása és állhatatossága, ahogy küzd a sötét énje ellen, és próbálja megmenteni Elenát a világ ettől a részétől. Damon pedig laza, elbűvölő és sármos. Egyszerűen imádom.
Az emberek közül Meredith ragadott meg. Rejtélyes, a maga hűvös modorával azonban mégis Elena igazi barátnője, aki mellette van jóban-rosszban, és nem mellesleg logikusan gondolkodik. Az ilyen rózsaszín vérmáztól csöpögő történetben kötelező adalékanyag.


Hamarosan jövök a következő résszel.
Addig is maradok,
Babó Buca

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése