Április és a Fekete-erdei kalandok Vol.1

Freiburg, te zöld város, olyan csodás vagy,
Te is Fekete-erdő, melynek lábánál elterülsz.
Erasmus alatt, ahol az idő szárnyán repülsz,
A rövidség miatt a honvágy nem nagy.

Majdnem kerek egy hónapja jöttem ki Németország legmelegebb városába, Freiburgba, ahol az Erasmus szemeszteremet töltöm. Megdolgoztam ezért, és nagyon megérte. Ugyan messze van, mert tizenhárom órát utaztam busszal, a látvány viszont kárpótol mindenért. 

Az Albert-Ludwigs-Universität-en töltöm az időm egyik felét, ahol gazdaságpolitika és pénzügy mellett oroszul is tanulok. Ez utóbbival ugyan meggyűlt a bajom, de nem adom fel. A közgázos tárgyaimra szeretek bejárni, mert érdekesek, és tudom, hogy nem kell agyonstresszelnem magam a vizsgák miatt, mert azok csak meglesznek valahogy. Minden oktató nagyon kedves volt, mikor elmondtam az óhaj-sóhajomat és megfelelő megoldást találtunk a teljesítésekre. 

Azonban nem csak azért jöttem ki, hogy tanuljak, mert azt otthon is tudok, hanem világot szerettem volna látni. Új emberekkel, új kultúrákkal, új környékkel megismerkedni. Rengeteg náció tagjával találkoztam már az első napokban. Finnekkel, olaszokkal - akik errefelé nagyon sokan vannak -, amerikaiakkal, brittekkel - jaj, az az akcentus ^^ - svájciakkal, franciákkal - akiknek a nyelvéhez kezdek hozzászokni -, hong-kongival, lengyellel, orosszal, szingapúrival, japánnal, marokkóival, szlovákkal, románnal - aki amúgy a mentorom, és a szobatársam török. Teljes a kultúrális sokszínűség. Jó a nemzetközi társaság, ezért is lógok velük együtt, és mert a németek nem nyitnak annyira felénk, kivéve azok, akik direkt a mi pátyolgatásunkkal foglalkoznak. 

Az első másfél hétben előadásokat szerveztek nekünk, segítettek a hivatalos ügyek elintézésében, megmutatták hogyan vegyünk fel tárgyakat, és hogyan éljünk Freiburgban. Ez jó lehetőséget adott arra, hogy különböző emberekkel beszélgessek, mert mindenki totál elveszetten érkezett ide és úgymond csak mi voltunk egymásnak. Két baráti társaságra is szert tettem, én, akire mindig azt mondják, hogy antiszociális. Néha nagyon jól tud esni az, ha csak a szobámban ücsörgök, vagy egyedül sétálok a városban, de nem ezt csinálom többségében. 

Nem azzal a céllal jöttem ki ide, hogy végigbulizzak négy hónapot, hanem hogy minél több élménnyel gazdagodjak, és találtam is egy jó lehetőséget. A kollégiumfenntartó minden héten szervez kirándulásokat és túrákat. Városnézés és bakancsos erdőjárás mellett a társaság is jó. Páran rendszeresen járunk, és nagyon jóban is lettünk. Voltunk már a Titisee-nél, Colmar-ban, megmásztuk a Schönberg-et és a Schlossberg-et, és megnéztük a Zweierbachwasserfäll-ét. Gyönyörű helyeken jártam már, eszméletlen kilátással. Mintha csak egy képeskönyvből léptek volna elő. Ezekből találhattok néhányat ebben a bejegyzésben a teljesség igénye nélkül, mert annyi képet készítettem, hogy órákig tudom már most is mutogatni őket. És még hol a vége.

Eme rengeteg élmény és kaland mellett igyekszem magamra is időt fordítani. Így esett meg az, hogy elhanyagoltam mind a blogot, mind az olvasást, a könyvvásárlást viszont koránt sem. Mert sok könyvesbolt és főleg antikvárium van Freiburgban. Sok jó könyvet lehet töredéke áron megkapni. Nem tudom, hogy fogom a dolgaimat hazavinni, mert így is két csurig lévő bőrönddel érkeztem ide, de csak megoldom valahogyan.

Az első két könyvem mi is lehetett volna más, mint egy kis helyi. Szerettem volna minél jobban bejárni a várost és nem csak az ismert helyeken kóricálni. A tizenhat sétaútvonalból már kilencet bejártam, de májusban befejezem a maradékot is, és akkor jöhet a környék. A képeskönyvet meg egyszerűen nem bírtam ott hagyni a redukált árú asztalon, mert annyira szép.

Ezután úgy voltam, hogy én márpedig most megállok a könyvvásárlással, mert ennek nem lesz jó vége. Aztán egyik nap, mikor a belvárost jártam végig, úton-útfélen könyvesboltba botlottam, és mindegyikbe be is mentem. És még a bemenetel igazából nem lett volna rossz, de nem tudtam üres kézzel kijönni. Valahol csak képeslapokat vettem, de becsusszantak könyvek is.

Még gimnáziumban olvastam a német kötelezőimet Reclam kiadásban, de azok könyvtári példányok voltak. Nekem meg egyik-másik jobban tetszett, és úgy voltam vele, hogy egyszer megszerzem őket. Az Fontane Effi Briest és Dürrenmatt A fizikusok című regények kiemelt helyen voltak. Úgyis olyan régen olvastam őket, meg nem vaskos kiadások, szóval csak beleférnek a bőröndömbe valahogy. A Max és Moritz viszont teljesen impulzív vásárlás volt. Megláttam, belenéztem és eldöntöttem, hogy ha már otthon meg van magyarul, akkor németül is szívesen elolvasnám, amit már meg is tettem.

Ha már annyira szerettem Fonatane nagy regényét, akkor miért ne olvassak mást is tőle. Az egyik antikvárium mélyén találtam a Stine-t, ami egy tipikus romantikus történet. A könyvtolvaly-nál rengeteget vacilláltam, hisz akkora mint egy fél tégla. Biztosan szeretnék ennek a hazaszállításával szenvedni? Igen, mert ez az egyik kedvenc könyvem. Meg mert Németországban játszódik, és így még autentikusabb lesz az olvasmányélmény.

Borító alapján nem veszünk könyvet, de mi van, ha már olvastad és tudod, hogy mire számíts. Amikor megláttam Baricco Selyem című regényét a dobozban, azonnal magamhoz vettem, mert annyira gyönyörű. 

6+2 könyv vásárlása mellett 3 könyvet fejeztem be. Mindegyik idegen nyelvű, és egyik se valami hosszú. Ezt csak így a végére jegyezném meg, mert szeretném számon tartani, de mint látjátok nem ezen volt áprilisban a hangsúly.

• April Floyd: Mr. Darcy's Debt
• Arndt Spieth: Freiburg
• Wilhelm Busch: Max und Moritz

Ezek közül természetesen a Austen fanfiction volt a kedvencem. Mert legyek akármekkora olvasási válságban, egy kis Büszkeség és balítélet mindig segít, hogy jobb kedvem legyen.